A fenti címmel tartottak egy konferenciát a Millenáris Parkban a múlt héten a Republikon Intézet szervezésében. Ezen intézet korábban a Szabad Demokraták Szövetségéhez volt köthető, a mostani rendezvény célja pedig az volt, hogy orientációt tudjanak nyújtani a tavalyi EP választás után összeomló politikai párt korábbi szavazóinak. Korábban az SZDSZ definiálta önmagát, mint „A Magyar Liberális Párt”, vindikálva magának e politikai irányzat képviseletét. Ezen öndefiníciónak megfelelően liberális szavazóként a korábban az SZDSZ-re szavazó polgárokat tekintették. Ez a réteg az elmúlt időszakban jelentős erőt képviselt, annak ellenére, hogy legfeljebb 7%-os támogatottságot tudott elérni. Erejét és érdekérvényesítő képességét az állandó parlamenti jelenlétben, a nagyobb városok önkormányzataiban, valamint szövetségi politikájában, illetve szellemi hátországában rejtette.

Korábban több elemzés is szólt ezen jellegzetes szellemi irányzat létéről, illetve valóságos teljesítményéről. Ezekben az egyértelmű megállapítás az volt, hogy ez az irányzat nem a liberális politikát képviselte, sokkal inkább – egyfajta opportunizmusként – a különféle jobboldali irányzatok hatalomra kerülését kívánták bármilyen úton-módon akadályozni. 2009 júniusában úgy tűnt, hogy ez a szellemi irányvonal meggyengül, hiszen amellett, hogy a jobboldal elsöprő győzelmet aratott, az ún. „balliberális értelmiség” politikai megtestesítője, az SZDSZ, 2%-nyi eredményével kizuhant a releváns politikai erők közül. A katasztrofális eredményt ráadásul egy olyan folyamat követte, melynek során a párt gyakorlatilag mind korábbi „emblematikus személyiségeit”, mind infrastrukturális hátországát, mind pedig potenciális szövetségeseit elveszítette. Ezen folyamat önmagában is megérne egy külön elemzést, hiszen igencsak elgondolkodtató – liberális szempontból mindenképp – azoknak a régi személyiségeknek a nyilatkozatai, akik a párt történetét úgy értelmezték, ha nem az ő általuk támogatott irányvonal érvényesül, akkor a pártot nem létezőnek nyilvánítják. Ez nem épp demokratikus gondolkodásmódra vall…

Az SZDSZ összeomlása után felmerült még, hogy a korábbi „emblematikus személyiségek” a szocialista párt listáján élhetik túl az idei választást, az új törvényhozásban is mandátumhoz jutva. Ez azonban – vélhetőleg az MSZP moguljainak nemtetszése miatt – nem tudott bekövetkezni, ez pedig azt eredményezhette, hogy az ős SZDSZ-es életérzés hosszú időre kiveszik a magyar közéletből.

Aki ezt gondolta azonban, annak tévednie kellett. A „Kire szavazzanak a liberálisok” elnevezésű rendezvény ugyanis tökéletesen összegyűjtötte az SZDSZ korábbi kemény magját, illetve holdudvaruk jelentős részét. Jelezni kívánták, hogy ugyan a társadalmi támogatottság hiányzik mögöttük, azonban a politikai befolyásolást nem kívánják föladni. Ezen értelmiségi csoportosulás jellemzője volt mindig is, hogy széles tömegtámogatás nélkül, egyfajta intellektuális fölényt használva kívánták befolyásukat erősíteni.

Négy, potenciálisan parlamenti párt vezetője szerepelt a programban meghívott vendégként. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető, Lendvai Ildikó MSZP-elnök egészen biztosan törvényhozókként, Bokros Lajos MDF listavezető, illetve Schiffer András, a Lehet Más a Politika Ügyvivője pedig elképzelhető bejutó párti politikusokként jelentek meg. Figyelemre méltó, hogy a szükséges számú ajánlószelvényt elsőként összegyűjtő Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői nem kaptak meghívást a rendezvényre. Ennek egyik magyarázata az, hogy a Jobbik önmaga is mint a liberalizmus, illetve a liberális politika antitéziseként határozza meg önmagát, a másik pedig az, hogy az úgymond „demokratikus erők” karanténba kívánják a „szélsőjobboldali” Jobbikot.

Érdekesség volt az is, hogy a liberalizmust hivatalosan a mai napig nevében viselő pártot, az SZDSZ-t sem méltatták arra, hogy hivatalosan meghívják őket a rendezvényre. Ennek magyarázata az volt, hogy mivel nem indulnak önállóan a választásokon, nem relevánsak abból a szempontból, hogy kire érdemes a volt liberális szavazóknak szavazniuk.

Más is lehetett azonban a dolog mögött: A rendezvényen feltűnően sokan voltak jelen a korábbi vezető SZDSZ-politikusok, valamint holdudvaruk közül. Itt volt többek között Horn Gábor és Vágó István is. Ők mindketten annak a „régi SZDSZ-nek” a szimbólumai, akik a Retkes-féle pártot nem ismerik el önálló, releváns szereplőnek. Más részről – valamilyen szinten – a Retkes-párt is szerepet kapott, hiszen Bokros Lajos végül is az MDF és az SZDSZ közös miniszterelnök-jelöltje. (Más kérdés, hogy a napokban is zajlik arról a vita az MDF-en belül, hogy fel kéne mondani a számukra csak negatív következményekkel járó pártszövetséget, mivel nagyon úgy tűnik, hogy pénzt sem láthattak belőle.)

A közönség jó része ismerős lehetett a hazai politikatudományi szakmában járatosaknak. Alapvetően a régi SZDSZ-hez kötődő személyiségek, illetve szimpatizánsok adták a társulat többségét. (A közönséget, illetve a személyiségeket már több, korábbi konferenciáról meg lehetett ismerni.) Rajtuk kívül még jól körülhatárolható csoportot alkottak azok, akik a mostani MDF holdudvarát képviselték, de ők az előbbieknél jóval kevesebben voltak.

Vélelmezhető tehát, hogy a Republikon Intézet célja alapvetően a régi SZDSZ híveinek összetartása volt, hangsúlyosan számukra való programadással. Bár a régi SZDSZ-ből többen is alapítottak szervezeteket, ezek a kísérletek mind sikertelenek maradtak. Előállt tehát az a helyzet, hogy létezik egy rendkívül erős holdudvar és közösség, politikai erő azonban nincs mögöttük.

Általában, napjainkban két politikai szerveződést neveznek meg SZDSZ utód néven: Az egyik a Dávid Ibolya vezette Magyar Demokrata Fórum, mely Bokros Lajos, korábbi liberális gazdaságfilozófiájú pénzügyminiszter „szárnyai alá” szervez egy modernizáció-hívő, piaci liberális tábort.

A másik „poszt-szdsz” erőnek a Lehet Más a Politika nevet viselő, újonnan alakult pártot szokták megnevezni. Az LMP önmagát a konzervatív, a liberális, illetve baloldali értékek ötvözőjeként, illetve egy új, ezen irányzatokon túlmutató ökopolitika megjelenítőjeként definiálja. Az SZDSZ-szel való közelség abból fakad, hogy az LMP prominensei közül többen korábban az SZDSZ egyik jelentős irányvonalának tartott emberijogi liberalizmus konzekvens képviselői voltak, többek között például a Társaság a Szabadságjogokért tagjaiként és hangadóiként.

Leegyszerűsítve tehát az „MDF”, illetve az LMP jelenik meg a köztudatban, mint az SZDSZ korábbi szavazótáborára pályázó politikai pártok. Erre az érzetre a média is jelentősen rájátszott, illetve rájátszik.

Az „MDF” minderre ráerősítve szövetséget talált az SZDSZ-ben, hiszen több helyen az országban közös egyéni jelölteket indítanak. Az MDF-fel hivatalosan szövetségre lépett SZDSZ vezetését, illetve egyáltalán tevékenységét nem ismerik el a korábbi SZDSZ, valamint holdudvara emblematikus személyiségei. Ennek ellenére mégis, úgy tűnt, Bokros Lajos volt a legnagyobb sztárja a tegnapelőtti összejövetelnek.

Különféle alapállást vett föl a beszélgetés során a négy „főszereplő”. Szemmel láthatóan Navracsics Tibor általános kampányszöveget, illetve általános állásfoglalást kívánt alkotni. Az ő szövege tökéletesen egybeillett pártja véleményével az általa felemlegetett témakörökben.

Schiffer András, akire, mint az egyik újonnan belépni kívánó szereplőre különös figyelem szegeződött, nem kívánt „rámozdulni”, illetve „rárepülni” a liberális szavazatokra. Schiffer tartotta magát pártja azon alapállására, miszerint a jelenkori politikai elitből kiábrándult teljes kört kívánta megszólítani, nem kihegyezve mondandóját a liberálisokra. A liberalizmust, mint liberális minimumot határozta meg konkrétumként az LMP számára.

Navracsics Tibor a definiálás témakörében próbálkozott a pontosításával. Navracsics pontosan arra a hozzáállásra mutatott rá, mely már a blog keretei között többször is megjelent.

Navracsics ugyanis utalást tett arra, hogy a liberális szavazók, illetve az elmúlt pár választáson az SZDSZ-re voksolók nem képeznek közös halmazt.

Navracsics az egyébként kampányhangulatba illeszkedő hozzászólásában egyenesen el kívánt határolódni a korábbi hithű SZDSZ-szavazóktól. Ez egy meglehetősen új jelenség a magyar politikában, korábban ugyanis csak egyes politikai szerveződések határolódtak el egymástól, illetve biztatták egymást ugyanerre. Az egyes szavazóktól való elhatárolódás tavaly szeptemberben jelent meg a magyar politikai életben: Lendvai Ildikó tette ezt, arra a felvetésre, mely pártja egy belső anyagában szerepelt, miszerint az MSZP-nek „el kell kerülni a rasszista szavazók körében a szavazatvesztést”. Ekkor utalt arra a szocialista pártelnök, hogy nem kell nekik rasszista szavazó.

Most egy ennél a körnél valószínűleg csekélyebb létszámú csoportosulásra mondott nemet a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője. Ő kimondatlanul az elkötelezett SZDSZ szavazókra utalt. Azokra, akik támogatták a rendőri túlkapásokat, illetve a Gyurcsány-korszak további – szerinte – antidemokratikus lépéseit. Navracsics ezen kijelentésével valószínűleg nem számíthatott túlságosan nagy szavazatveszteségre, hiszen azok, akik az általa megtagadott eseményekkel közösséget vállaltak, valószínűleg olyan elkötelezett „antiorbánisták”, hogy semmiféle körülmények között sem elképzelhető az ő Fidesz-oldalára való állításuk.

Lendvai Ildikó pártja stratégiáját képviselte az eseményen. Az MSZP úgy tűnik, úgy mérte föl a jelenkori politikai erőteret, amely három pólus köré szerveződik. Ezen erőtérben, ennyi szereplővel az előzetesen elképzelhetőnél könnyebb lehet az elmúlt nyolc évben kormányzó párt pozíciója. Ha csak ez a három szereplő van a porondon ugyanis, az azt jelenti, hogy az egyetlen „nem jobboldali” szereplő az az MSZP. Aki tehát nem kívánja a „jobboldal túlhatalmát”, annak ezen logika szerint kutya kötelessége az MSZP-re szavazni, senki másra. (Gyurcsány Ferenc legnagyobb dicsőségére) Ezt mára már több fórumon is egyértelműen zászlóra tűzték. Itt a megfogalmazott cél az, hogy se a fasisztákra/nácikra (értsd Jobbik), se egy erő túlhatalmára (értsd Fidesz-kétharmad) se szavazzanak az emberek. Azaz, nem marad más mint az MSZP, ebben a kontextusban figyelmen kívül hagyhatva az elmúlt nyolc év történéseit. Többek között ezért is kezdték el támadni azokat az erőket, amelyek a két jobboldali csoporton és rajtuk kívül még a rajtvonalhoz kívánnak állni.: Ez volt megtalálható a párthoz közel álló Népszabadság egy publicisztikájában, ahol az LMP-t egyenesen a Fidesz potenciális szövetségeseként definiálta szerzőjük.

Az országos szint mellett helyi szinten is látszik az MSZP-s törekvés mind az LMP (mind pedig az MDF) gyengítésére. A Népszava tatabányai mellékletében névtelen elemzők hívták föl például a figyelmet arra, hogy a kis pártok csak elveszett szavazatot jelentenek (sőt, konklúzióként azt állapították meg, hogy a kis pártokra leadott szavazatok tulajdonképpen a Fideszre adott szavazatok!), összhangban Lukács Zoltán szocialista polgármester-jelölt honlapján megjelentekkel.

Bokros Lajos meglehetősen koherens programmal állt ki a vitára. Már a rendezvény kezdete előtt szimbolikusan jelezhette saját értékeit a volt pénzügyminiszter: Hosszú perceken át ült ugyanis egyedül az újságírók fényképező-kattogtatásai közepette, míg a többiek érkezésére várni kellett.

Bokros alapvetően nem vitázni kívánt a többi résztvevővel, sokkal inkább a programját kívánta ismertetni. Azt a programot, mellyel leginkább a piaci liberálisokat kívánja megszólítani. Bokros többiekkel való vitája is ezekben a témákban jelent meg.

A közönség reakcióit tekintve Bokros volt az összejövetel „sztárja”. A főként az SZDSZ korábbi híveiből verbuválódott hallgatóság láthatólag az ő érveit fogadta legjobban, többiekkel folytatott vitájában is mellé álltak.

Bokros – nyilvánvalóan nem véletlenül – a gazdasági kérdésekre hegyezte ki mondandóját, ahogyan teljes programját arra kívánja. Úgy tűnik, erre az egy lapra kívánnak mindent föltenni az 5% elérése érdekében, azaz háttérbe szorítják a többi társadalompolitikai témakört. Ez nyilvánvalóan nyerő stratégia lehet a volt SZDSZ-szavazók gazdasági liberális (korábban „kókistának” is mondott) szárnyának megnyerésére. Ráadásul – számukra úgyszintén pozitívumként – az is valószínűsíthető, hogy a mai MDF bejutása esetén a Fidesz és Orbán ellenében fog politizálni.

Schiffer András LMP listavezető szereplése volt talán a legérdekesebb. Már csak abból a szempontból is lehetett ő a legérdekesebb, hogy ő volt a négyesből az egyetlen új pártnak a képviselője. Schiffer szemmel láthatóan új volt ebben a közegben, kisebb rutinja érezhető volt, bár ez egyáltalán nem volt zavaró. Schiffer mondanivalóját alapvetően két csomópont köré lehet csoportosítani. Az egyik, az általános rész az általában szólt a mai politikai helyzet meghaladásáról. Szólt a demokrácia deficitéről, valamint általánosságban bírálta a jelenkori politikai elitet. Ebben a részben jelentős bírálatot kapott mind a Fidesz, mind az MSZP, mind pedig az az SZDSZ is, amelynek kimúlása most okot adott ezen konferenciára.

Schiffer mondandójának második részében pedig zöld gazdasági programjuk bemutatására fókuszált. Bár meglehetősen koherensen és komoly meggyőződéssel ismertette programját, szemmel láthatóan ez volt az a pont, ahol a leginkább szembekerült a hallgatósággal. A közönségből hallható hangok alapján itt tekintették a leginkább demagógnak az új pártot, elvitatva gazdasági programjuk racionális voltát.

Technikai értelemben a vita két fő részre tagolódott. Az első rész volt a téma szempontjából a kevésbé érdekes, mivel ekkor Navracsics és Lendvai aktuálpolitikai vitája foglalta le az idő nagy részét, mindössze statisztaszerepet szánva Bokros és Schiffer számára. Schiffer hozzászólásai folyamán emlékeztetett a nagy pártok által elkövetett hibákra, és való igaz, az MSZP került elő itt a legtöbb esetben. Fent a Népszabadság ezt a Fideszhez való közeledésként értelmezte, Schiffer és az LMP azonban azzal indokolta ezt, hogy mégis csak összehasonlíthatatlanul nagyobb egy nyolc éven keresztül kormányzó párt felelőssége mindenben.

Utóbbi hozzáállásával nyilvánvalóan a mindenhonnan kiábrándultakat lehet erősebben megszólítani, azokat akik en bloc fordultak el a közélettől. A célközönség, a volt SZDSZ-es szavazók számára azonban nem biztos, hogy ez vonzó lehet. Köreikben még manapság is állhat az a megállapítás, miszerint „még a legrosszabb MSZP is jobb a legjobb Fidesznél”.

A vita másik részét – miután Baló György műsorvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a vitának igazából Bokros és Schiffer számára van komoly tétje – a két kis párt listavezetőjének véleményütköztetése foglalta le. Ennek sarokpontja a két erő már korábban említett gazdasági programjai álltak. Igazi vitáról nem is nagyon lehetett beszélni, hiszen többségében elbeszéltek egymás mellett. Bokros előadást, monológot tartott, amit utána Schiffer a humán és környezeti tényezők kihagyása és kizárólagos gazdasági racionalitása bírált. Bokros ezzel szemben az LMP zöld programját nevezte gazdasági okok miatt megalapozatlannak, irracionálisnak és kivitelezhetetlennek.

A fenti bekezdéshez hasonlóan elmondható, hogy a célközönség számára itt is Bokros érvelése tűnt megalapozottabbnak, hozzájuk közelebb állónak. Schiffer ellenben a mindenkiből kiábrándultak irányából számíthat hívekre.

A fentiekből látható tehát, hogy igazi SZDSZ utódpárt nincsen, a jelenlegi alternatívák közül pedig Bokros Lajos áll messze a legközelebb a hívekhez.

Mi is a probléma Bokrosékkal?

A liberális szavazók számára a listavezetővel nyilvánvalóan semmi, a mögötte felsorakozókkal kapcsolatban viszont már annál inkább megfogalmazódhatnak kérdőjelek. Először is az MDF és az SZDSZ összeházasítása. E két párt ölre ment a kilencvenes évek elején egymással, és úgy tűnt, hogy közöttük nagyon mély társadalmi-kulturális szakadék van, amelyet nagyon leegyszerűsítve a népi-urbánus vitára lehet visszavezetni. Mára ilyen jelentősen ez már nincs meg, azonban az MDF magát még mindig konzervatívnak határozza meg, és társadalompolitikai programja is alapvetően ennek mentén rajzolódik ki. (Erre hívta föl Bőhm András egykori SZDSZ-es vezető politikus is a figyelmet a hírszerzőn írt cikkében) Ez pedig az SZDSZ és szavazói számára áthidalhatatlan különbségnek tűnik. Most, a kampány során még megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy kizárólag Bokros gazdasági programjáról beszélnek. A Házba bejutva azonban egy sor olyan társadalompolitikai különbség is elő fog kerülni, melyben egymásnak antitézise a két politikai tábor meghatározó véleménye.

Beszélni kell még elkerülhetetlenül arról is, milyen heterogén csapat áll Bokros Lajosék mögött. A régi MDF-es Katona Tamástól és Roszík Gábortól kezdve a volt torgyánista Bánk Attilán és a Gyurcsány-rajongó Debreczeni Józsefen át egészen a szociáldemokrata Király Zoltánig, vagy a szabolcsi Helmeczy Lászlóig terjedően igen különböző emberek alkotják ezt a szövetséget. Igencsak úgy tűnhet, hogy ezen személyek egy része inkább személyes karriervágyak miatt választotta a politizálás ezen útját.

Nem elhanyagolható a megjelenő kampánybakik szerepe sem: Itt elég csak a furcsa videóüzenetekre gondolni, vagy arra, hogy először vészharangot kongatnak a fővárosi jelöltek helyzete miatt, majd hirtelen elkezdtek áramolni a szelvények a jelöltekre.

És végezetül nem lehet megfeledkezni a párt két felső vezetője, Dávid Ibolya és Herényi Károly köztörvényes ügyben (UD Zrt.) való érintettségéről sem.

Fenti tényezők jelentősen ronthatják Bokros listájának esélyét, azonban nem zárható ki, hogy a homogén volt SZDSZ réteg végül nyújt annyi támogatást, hogy ismét felülmúlják az 5%-os küszöböt.

A Lehet Más a Politikának ilyen hátráltató tényezőkkel nem kell megküzdenie. Látható azonban, hogy számukra a volt SZDSZ-esek ilyen megszólítása korántsem ennyire egyértelmű. Ők a volt szabaddemokrata szavazók közül inkább az ún. „Fodor-szárny” egykori híveire számíthatnak.

A jelenlegi kutatások alapján mindkét pártnak megvan az esélye az 5%-os küszöb átlépésére, azonban a két párt közül csak az egyik fogja tudni ezt megtenni. Ez azt fogja eredményezni, hogy rendkívül éles vetélkedés lesz közöttük, hiszen az ő szempontjukból ez most egy zéró összegű játszma. Az is döntő lehet, hogy hány jelöltet, illetve hány listát tudnak fölállítani.

Mit akar Gyurcsány?

A volt miniszterelnök rendre felbukkan az idei kampányban, jókora témát adva ezzel a sajtónak. Legutóbb épp a liberális tábor jövőjével kapcsolatban bukkant föl a neve. Ismeretes, az SZDSZ korábbi szimpatizánsai pozitívan tekintettek a volt kormányfőre „reformersége”, fiatalossága valamint a liberális programok iránt való fogékonysága miatt. Ő nem az a szocialista pártvezér volt, akivel kényszerrel fogtak össze, vele szívesen működtek együtt. Gyurcsány célja nyilvánvalóan az, hogy visszatérjen a politika élvonalába, csak épp az, hogy hol. Ennek kapcsán jelent meg az a fejtegetés, miszerint a volt, „legendás” SZDSZ-elnökkel Kuncze Gáborral közösen építenének föl egy progresszív-baloldali-liberális pártot. Kuncze tagadhatatlanul az SZDSZ legsikeresebb és legnépszerűbb elnöke a tagság szemében, és sokan látnák őt szívesen viszont a politikában.

Míg a fenti megoldások láthatóan félmegoldásokat jelentenének a volt SZDSZ-szavazók számára, egy ilyen formáció sokkal inkább tarthatna számot az egykori kemény mag támogatására, ráadásul Gyurcsánynak rengeteg személyes híve van a szocialista pártból is, akik bárhova követnék vezetőjüket.

Egy ilyen formáció 2010-ben még semmiképpen sem aktuális. Márcsak azért sem, mivel lejár a jelöltállítás, azaz a választáson nem tudnának elindulni. A választási eredmények azonban eredményezhetnek olyan mozgásokat, melyekben kedvező lesz a klíma egy ilyen csoport kialakulásának. Ehhez nyilván szükség van arra, hogy a szocialista pártban Gyurcsány ne tudjon maga mögött többséget létrehozni, de az is, hogy a régi liberális tábort megszólítani kívánók is kudarcot valljanak. Ez mindenesetre innentől jóslás, de az is elképzelhető, hogy nem több, mint azok a lehetőségek amik már korábban felmerültek a volt kormányfő jövőjéről.

Egy bizonyos, a mostani választás igen nehéz lesz a volt SZDSZ-szavazók számára…