HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

MDF, mint egypárti Olajfa???

2010.01.15. 15:19 :: tothh

2010. első hetei a magyar politikában egy igen érdekes és furcsábbnál furcsább fordulatokkal tarkított folyamat jegyében telnek el, melynek hírei során csak kapkodja a fejét a választópolgár. Ez a Magyar Demokrata Fórum választási listájának összeállítása, azon egyre inkább meglepő nevek felbukkanása. Jelen állás szerint (január 14. este) ennek betetőzése a már kvázi jóváhagyott választási együttműködés a Szabad Demokraták Szövetségével. Ha valaki 1991-1992 környékén mély álomba esett, és ebből napjainkban ébred föl, azt sokkhatásként érhette ez a hír. E két párt ugyanis már 1989 végétől kezdve, egészen mostanáig a két, egymással legellentétesebb politikai filozófiájú és felfogású párt, közös múltjukat tekintve ősellenség volt.

 Az egész történetben azonban nem a két „klasszikus rendszerváltoztató” politikai párt összeborulása a központi elem, hanem közép és hosszú távon a teljes magyar pártrendszer átalakulása. Ennek keretében bomlana föl a mostani MSZP-Fidesz (és segédcsapatok mindkét oldalról) szembenállásra alapuló magyar belpolitikai aréna, aminek a helyét egy egész más, azonban lényegét és alapfilozófiáját tekintve hasonló dichotómia veszi, veheti át.
 
Ennek az átalakuló, pontosabban az átalakulás esélyeit magában hordozó pártrendszernek a középpontjába repítették a 2006 nyara óta eltelt események a már több alkalommal is leírt Magyar Demokrata Fórumot.
 
A világgazdasági válság kirobbanását követően fogalmazódott meg a magyar politológiai szakirodalomban az ún. „Magyar Olajfa koalíció” elmélete. Ez az – az Olaszországi baloldaltól átvett – kifejezés a Fidesz elleni erők egy tömbben (akár közös listán, akár közös jelöltekkel) való egyesítését jelentette volna. Ez akkor jelentette értelemszerűen az MSZP-t és az SZDSZ-t, valamint akkor már ide sorolták az MDF-et is (amely épp akkor végzett baloldali fordulatot). Azóta ez nem valósult meg, a három párt nem alkotott sem közös listát, sem közös választási pártot (mint például a MIÉP-JOBBIK 2006-ban), most azonban úgy tűnik, hogy a Dávid Ibolya vezette MDF egyedül kívánja e célt megvalósítani.
 
A Demokrata Fórum több mint húsz éves, rögös politikai pályájáról egy másik tanulmány szól részletesen, itt csak a 2006-ot követő átalakulásokra, azoknak külső és belső mozgatórugóira koncentrálunk.
 
Azt előre érdemes leszögezni, hogy Dávid Ibolya mindig is ambiciózus politikus volt (a szónak HANGSÚLYOZOTTAN POZITÍV) értelmében, aki nem szívesen húzódott meg valamely másik, övéénél nagyobb politikai erő árnyékában. Ez már MDF elnökké választásakor is megmutatkozott, célja egy önállóan parlamentbe jutni, vagy akár középpárttá válni képes párt megteremtése volt. 1999-től egészen 2008-ig a fő cél ebben a törekvésben egy jobbközép-konzervatív, a Fidesszel partneri, azonban nem alárendelt politikai erő létrehozása volt. Itt (a 2006-os halovány esélyt leszámítva) a „plafon”, amit elérhettek, az egy kormányzásnál megkerülhetetlen középpártiság lehetett. Az MDF ezen az útján egészen 2008 őszéig egyértelműen a politikai paletta jobboldalán, bázisában és holdudvarában egyértelműen jobbközép öndefinícióval meghatározva haladt. 2008-ban azonban az MDF gyökeres politikai váltást vitt végbe, mellyel utólag igazolt minden, 2006-ban akár még igaztalannak is tűnő (1), jobboldalról érkező vádat.
 
A gyökeres váltás kulcsmomentuma volt Bokros Lajos EP-listavezetővé választása 2009 tavaszán. A korábban a balliberális oldal egyik etalonjaként számon tartott MSZMP-s múltú közgazdász nemcsak egy leigazolt „nagy név” lett, hanem az egész párt politikájának meghatározója, annak legfőbb arca. Olyan integrátor, aki mögé egy rendkívül széles koalíciót lehet felépíteni, hiszen Bokros gazdasági szakemberi kompetenciáit kevesen kérdőjelezik meg. Bokros ráadásul olyan személyiség, aki messze áll a populizmustól, ezzel pedig komoly hitelességi előnyre tehet szert ellenfeleivel szemben.
 
Mára az MDF végképp elszakadt a paletta jobbközép szegmensétől, arról radikális váltással a másik oldalra lépett át, sőt, annak középtávon potenciálisan vezető erejévé küzdheti fel magát. A Dávid Ibolya vezette MDF célja mára nyilvánvalóan az lett, hogy a várhatóan kormányra kerülő Orbán Viktor (és Fidesz) legkormányképesebb alternatívái legyenek, és széles ernyőmozgalmukkal a magyarországi balliberális oldal vezetői legyenek, és a korábban meghatározó MSZP helyébe lépjenek (2).
 
Az MDF jelenlegi politikájába bele van kódolva, hogy ha sikerrel veszik a 2010-es akadályt, hosszabb távon a Fidesz-adminisztráció baloldali váltópártja legyen, magába integrálva azokat a meglehetősen viharvert társulatokat, amelyek konzekvensen jobboldal (és Fidesz)-ellenesek, és egy progresszív, reformista, vagy baloldali liberális politika hívei. Természetesen ez a választáson még nem fog bekövetkezni, és utána is a baloldali vezető erői lét törekvésének élén fog állni az MSZP, amely egy igen szívós és kitartó hatalmi konglomerátumnak bizonyult az elmúlt két évtizedben. Egyelőre azonban nem nagyon belátható, mennyire tudja hatalmát megőrizni a volt állampárt, és mennyire fog kiesni a kezéből a baloldali kezdeményező szerep.
 
Először is tehát azt kell megvizsgálni jelen esetben, hogy az MSZP milyen eséllyel veszti el a meghatározó, vezető szerepet a magyarországi balliberális oldalon.
 
Az MSZP-t, mint a magyar baloldal megkérdőjelezhetetlen vezető erejét három dolog tartotta egyben és erősen a politikai palettán:
 
1.      A társadalom kádárista stílusjegyei, a szocialista mentalitás beágyazódottsága
2.      Az MSZP vezetésében megtapasztalható megbonthatatlan érdekközösség
3.      A baloldali véleményformáló értelmiség (és média) támogatása
 
A magyar társadalom kádárkori pacifikációja és a – hitelekből finanszírozott – viszonylagos jólét eredményezte azt, hogy 1989 után sem volt az előző rendszer elutasítottsága egyértelmű, még a jobboldali polgárok körében sem. A kádár-nosztalgia segítségével nyert az MSZP 1994-ben és 2002-ben, valamint ezt használta ki mindkét nagy párt (az MSZP nagyobb, a Fidesz kisebb sikerrel) a 2006-os kampányban is.
Ez a nosztalgia azonban átalakulóban van. A leginkább érintett társadalmi csoportok körében igen jelentős a kiábrándulás a szocialista pártból, hiszen az ő élethelyzetük többnyire csak tovább romlott, amellett, hogy az „ő pártjuk” volt legtovább kormányon az elmúlt húsz évben. Ez ezt a választói réteget nagyobb számban depolitizálta, kisebb részben pedig a Jobbik irányába (3) taszította.
A másik fontos kádári nosztalgiájú csoport a nyugdíjasok csoportja. Az ő szerepük nyilvánvaló demográfiai okok miatt folyamatosan változik, hiszen többségbe fognak azok kerülni, akik már 1989-et követően mentek nyugdíjba, azaz életük minél kisebb részét töltötték el az államszocialista rendszerben.
A fiatalodás a szocialisták táborában felemásan ment végbe. Megjelentek ugyan jelentős fiatal csoportok a párt környezetében, illetve vezetőségében, ezt azonban leginkább karrierközösségként lehet tekinteni. Nem igazán lehet olyan megnyilvánulást hallani a fiatal szocialistáktól, amely a baloldaliságuk mibenlétére, önazonosság-tudatukra vonatkozna. Ráadásul ezt a generációt súlyosan terheli a Zuschlag-modellként híressé vált korrupciós technika, amelyben érintett lehet az MSZP fiataljainak két meghatározó politikusa. (Ez természetesen csak lehetőség, a végső szót a Bíróság jogerős ítélete fogja kimondani.)
 
Az MSZP volt talán az elmúlt húsz évben a legheterogénabb párt. Mégis, a rendszerváltozás utáni időszak legsikeresebb pártja tudtak lenni. Ez köszönhető volt egyrészt az érdekcsoportok közötti folyamatos alkuknak, deal-eknek, másrészt az erőcsoportok között egyensúlyozó politikusoknak (Horn Gyula volt ennek nagymestere), harmadrészt pedig annak, hogy az összes ilyen csoport belátta, hogy még az ellentétek mellett is a legbiztosabb út mindenki számára, ha egyben marad ez a konglomerátum. Ha nincs meghatározó rivális a baloldalon, akkor értelemszerűen a baloldalról érkező összes szavazat begyűjtésére eséllyel pályázhatnak.
 
A közelmúlt eseményei egyre inkább azt láttatják, hogy ez az érdekközösség egyre inkább megbomlik. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy egyre másra kerülnek napvilágra korrupciós, vagy legalábbis korrupciógyanús ügyek a párt holdudvarából, másrészt pedig annak is, hogy a párt zsugorodása következtében egyre szűkebb lesz azon pozíciók köre, melyek között az egyes érdekcsoportok osztozkodhatnak.
Szintén a pártegység kérdését feszegeti még két törésvonal: Az egyik az öreg-fiatal törésvonal. Ennek keretei azt mutatják, hogy a pártvezetőségbe befutott fiatalabb generáció (Újhelyi, Mesterházy) egyre inkább helyet követelnek a maguk számára a nap alatt. Az idősebb generáció (Szekeres, Lendvai, Kiss Péter, Veres, stb.) pedig szeretne minél többet megőrizni befolyásából. Itt szintén fontos konfliktusforrás a lehetséges pozíciók számának lecsökkenése.
A másik megosztó törésvonal a Gyurcsány-politikához való hozzáállás. Ez nem annyira éles, mint a fentebbi, hiszen abban kb. mindenki egyet ért, hogy a volt miniszterelnökhöz köthető erény Orbán Viktor legyőzése, de hozzá kötődik a párt súlyos válsága. Ez a kettős megszorítottság paralízist okozott a pártban, ami korábban Gyurcsány eltávolítását akadályozta, ma pedig azt, hogy világos programot lehessen szabni, olyat, amely egyértelműen állást foglal a gyurcsányista kormányzásról pozitív, avagy negatív előjellel.
 
A szocialistákat szétfeszítő ellentétek jelen pillanatban az „Orbán Viktor megfékezése” nevű választási szőnyeg alá vannak söpörve, azonban egy jelentős bukás elemi erővel juttatná mindezt felszínre, aminek még pártszakadás is lehet a következménye. Egy ilyen pedig mindegyik szakadványra nézvést súlyos következményekkel fenyegethet. (Egy ilyen szituáció összezavarhatná a baloldali választót, akinek eddig nem volt kérdés az, hogy kire adja voksát, mivel egyetlen ilyen párt volt.)
 
A harmadik megtartó erő a balliberális értelmiség és média támogatása volt. Mára ez is megtörni látszik. Egyrészt azért, mert kezdenek kifulladni a már húsz éve bejáratott toposzok. A folyamatos nacionalizmus-ellenesség, a nemzeti gondolkodás támadása, a különböző kisebbségek feltétel nélküli támogatása a jelenlegi súlyos válsággal küzdő társadalomban pontosan ellentétes eredményt értek el: Megerősítették a radikális, a nacionalista tábort, valamint a kisebbségeket támadók és homofóbok táborát. Ennek oka az, hogy a verbális harcon kívül a balliberális politikai oldal és értelmiség semmit sem tett a fent említett konfliktusos helyzetek kezeléséért (vagy akár még az értelmes, egymást meghallgató vitáért,) sokkal inkább az árkok elmélyítéséért.
Az értelmiség és média meggyengülésének másik oka a társadalmi nyilvánosság szerkezetének átalakulása. A balliberális oldal megmaradt a hagyományos eszközöknél (TV, Rádió, nyomtatott sajtó), az új vívmányokat, különösen az internet világát figyelmen kívül hagyta. Ennek – illetve annak, hogy mára a „hagyományos” médiában is óriási a választék – a következménye, hogy az újabb generációkat már nem tudják megszólítani, így ez is egy demográfiai jellegű folyamat képét kezdi el ölteni. Az új csatornákba pedig a konzervatív, a nemzeti liberális, illetve a nemzeti radikális oldal pedig professzionálisan be tudott épülni, ezzel pedig a politika iránt érdeklődő fiatalokat magához kötni.
 
 
Az MSZP válságában fellelhető ezeken kívül egy külső ok is. Európa-szerte látszik ugyanis, hogy a baloldali, szocialista-szociáldemokrata pártok történelmi válságukat élik. Esetleges sikereik (pl. Portugáliában, vagy Görögországban (4)) leginkább a tehetetlenségi erőnek köszönhetők, azaz ellenfeleik gyengeségének. Igaz ez a közelmúltbéli mindkét irányzatára (klasszikus szociáldemokrata, illetve harmadikutas) is a baloldalnak. A válság annál is inkább mélynek tekinthető, hiszen egy gazdasági válság közepette vagyunk, amit főként (igencsak leegyszerűsítve) a jobboldali, neoliberális politika okozott.
Ez a válságjelenség azt vetítheti előre, hogy más típusú (egyelőre nem látható kontúrú) baloldali mozgalmakat hoz létre, melyek a klasszikus szociáldemokrácia ágainak helyét foglalhatják el. Egyik érdekes jelenség erre a (pártrendszer szempontjából innovatív) Olaszországban létrejövő Demokrata Párt. Ez tulajdonképpen az elegye azoknak a baloldalon fellépő (igencsak különböző genezisű) politikai koalícióknak, amelyek a hagyományos baloldal szétszakadozása óta létrejöttek, és önmeghatározásukban a Berlusconi-vezette jobboldallal való szembenállást tekintik központi motívumnak.
 
Elképzelhető, hogy Dávid Ibolyáék (illetve a mögöttük álló politikai-gazdasági csoportok) is egy hasonlóban gondolkoznak. Ennek előfeltétele egyrészt az MSZP fent említett válságának kiteljesedése, a parlamentben való szereplés, illetve egy hitelesnek tűnő vezető, aki mögött fel tudnak sorakozni. (Bokros Lajos, mint a magyar Romano Prodi /Olaszországban a „Professzor” a mellékneve/ nem is teljesen elrugaszkodott lehetőség).
Ezen erőnek integrálnia kell egyrészt a reformista, „reformfetisiszta” baloldalt (5), a hozzá tartozó értelmiséget, a különféle baloldali liberális csoportokat, illetve a szocialista gondolkodásmódú embereket is. Mivel előző kettőnek a politikai képviselete marginalizálódott, azaz híveik „szabad prédát” jelentenek, ezért csak a harmadik csoport integrálása jelenthet kihívást egy ilyen ernyő számára.
 
Természetesen egy ilyen magyar Olajfa létrejötte nagyban függ a következő Kormány politikájától, illetve attól, hogy ki milyen ellenzéki stratégiát fog követni. Ez utóbbi nem feltétlenül függ a mérettől: 1994-ben a legnagyobb ellenzéki párt a volt kormánypárt MDF volt, azonban a vezető szerepét már igen korán elveszítette sodródása és permanens belső vitái által. Végül pedig a legkisebb, a törvényhozásba alig bejutott Fidesz (amelyik ráadásul még nem igazi jobboldalként viselkedett a választás folyamán) tudta sikerrel integrálni a balliberális-ellenes erőket, önmagát mérsékelt és KOMPETENS ellenzéknek bemutatva (vö. Bokros Lajos!)
 
Jelen pillanatban, a választás előtt, azonban még csak egy „Kis Olajfa” összehozásánál tartanak Dávid Ibolyáék. Egyelőre hivatalosan MSZP-prominensekre nem számíthatnak. (Bár amilyen hirtelen történtek események az elmúlt két hét folyamán, még az is megeshet, hogy áprilisig onnét is igazolnak.) Egyelőre a különféle „kóbor”, azaz Fideszen kívüli jobboldali, valamint liberális személyiségek összegyűjtésében jeleskednek.
A leginkább integráns erőnek szánt Bokros Lajos mögé már most különböző indíttatású személyiségeket sikerült „leigazolni”:
Egyrészt régi MDF-eseket, akik később eltávolodtak a párttól (Roszík Gábor, Katona Tamás). Az ő szerepeltetésük szimbolizálja azt a törekvést, amellyel Orbán Viktor gleichschaltolási törekvéseinek kívánnak ellenállni, azaz a Fidesz jobboldali opponenseiként. Ez azt kívánja megjeleníteni, hogy a Fidesz nem fedi le teljes mértékben a jobbközép oldalt, hanem rajta kívül is léteznek prominens jobboldali személyek.
Ebben a kategóriában sok lehetősége nincsen az MDF-nek, mivel már az elmúlt évtizedekben is, 2006 óta pedig radikálisan elfordultak tőle a jobboldali értelmiségiek, vagy jeles volt politikusok.
 
Másik oldalról érdekes színfolt Király Zoltán szerepeltetése. Ő is volt ugyan MDF-es, azonban még a gyűjtőmozgalmi korból. Ő leginkább a szociáldemokráciát (hiszen 1994-ben ő volt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke és listavezetője), illetve a rendszerváltozás korai szakasza iránti nosztalgiát hivatott megtestesíteni a kampányban.
 
A legérdekesebb azonban – egyelőre – a korábbi SZDSZ-es, vagy SZDSZ-közeli személyiségek csatlakozása ehhez a furcsa alakulathoz.
 
Somogyi Zoltán politikai elemző (akinek a közhiedelemmel ellentétben politológus végzettsége nincs) korábban a liberálisokkal ápolt közeli viszonyt, megnyilatkozásai abszolút ebben a mezőnyben helyezik el. Talán ő lehetett a „kapu” más, neves liberális személyiségek előtt.
Szintén a liberális oldal megszólítását szolgálja a Hit Gyülekezetével való szövetség, mely szintén a közbeszédbe került. A Hit Gyülekezete közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, azonban taglétszáma, infrastruktúrája és vagyona jelentős segítséget nyújthat egy – az előző kategóriákban nélkülöző – politikai szereplő számára.
 Jelen pillanatban is zajlanak tárgyalások a politikai liberalizmus örököseivel, azoknak különböző csoportjaival, azonban a megegyezés lényege már nagyjából körvonalazódni látszik.
 
A Demokrata Fórum kegyeinek keresése sajátos rivalizálást indított el a különböző szabaddemokrata mikro-utódpártok között. Eleinte úgy tűnt, hogy a „régi szdsz”, a nagy öregek tudnak sikerrel csatlakozni Dávid Ibolyáék sajátos konglomerátumához. Az ő szerepeltetésük azért kecsegtetett sikerekkel, mivel a hazai liberalizmus-életérzés igazi, jobboldal-ellenes élét ők képviselik a leghitelesebben, hiszen ők voltak mindig is a legkérlelhetetlenebbek mind az Antall, mind pedig az Orbán-Kormány ellenes harcokban. Itt fontos megjegyezni, hogy első látásra ez paradoxonnak tűnik, hiszen az MDF az Antalli Örökséget továbbra is elismeri, és eszmei alapjának tartja. Sajnos azonban könnyű egy olyan politikus eszmei örökségére hivatkozni, aki már 16 éve halott, egykori közeli munkatársai (6) pedig már nagyon rég eltávolodtak az MDF-től. 
A Demokrata Fórumnak ezen a ponton egy nagyon nehéz döntést kellett hoznia, olyant, amellyel a korábbi szimpatizánsaik nagy részét elidegeníti magától, annak az érdekében, hogy máshonnét bázist szerezzen: Ha az MDF egy Fidesz-ellenes koalíció vezetője akar lenni, akkor egyértelműen el kell felejtenie jobboldali hagyományait, és a balliberális mainstreamhez kell ideológiailag és szervezetileg is igazodnia. Ezt akár a rákos betegségek kezelésére szolgáló kemoterápiához is lehet hasonlítani: Ott a gyógyszerek nemcsak a beteg sejteket pusztítják el, hanem az egészségeseket is súlyosan roncsolják. Ilyen roncsolás ment végbe az MDF régi, klasszikus szervezeteiben.
 
Az „SZDSZ-es nagy öregek” szerepeltetését végül elvetették, a nyilvánvaló kockázatok miatt. Ők ugyanis azok a személyiségek, akikkel mára gyakorlatilag 1-2 %-ot leszámítva, a magyar lakosságban a legnagyobb ellenérzésekkel találkoznak. Elegendő itt az oktatás permanens átalakításának lovagjára, Magyar Bálintra gondolni. Nyilvánvalóan a hozzá, illetve Kuncze Gáborhoz, Pető Ivánhoz, Horn Gáborhoz hasonló személyiségek szerepeltetése nagyobb kockázatot rejtett volna magában, mint várható nyereséget, ezért maradhatott hoppon Magyar Bálint is, aki már korábban felvetette az együttműködés lehetőségét.
 
Később a Retkes Attila elnök nevével fémjelzett új SZDSZ-vezetést találták meg a Demokrata Fórum kapcsolatteremtő csápjai. Ezzel a vezetéssel, illetve több, korábbi revizionistával (7) (az azóta visszavonult Fodor Gáborral is többek között) is folytatnak közös indulásról való egyeztetéseket. Az ő köreikben (Fodoron kívül) nincsenek ikonszerű személyiségek, ami abból a szempontból nem hátrányos, hogy negatív ikonok sincsenek közöttük. A sajtó főként úgy tálalja az egyezkedéseket, hogy MDF-SZDSZ egyezkedések, és megegyezés. Ez a terminus egyenrangú feleket feltételez. Ez azonban jelen esetben nincs így, hiszen itt egyértelműen aszimmetrikus viszonyról van szó: Míg az MDF egy örök túlélő, ami minden választáson szerencsével ugyan, de mégiscsak sikeres, addig az SZDSZ egy szétesett, szervezeteinek nagy részét elveszített, ismeretlen arcok által irányított agonizáló képződmény. A leghelyesebb megfogalmazás tehát az lehetne, hogy jelen esetben, az SZDSZ egyes politikusai csatlakoznának – leginkább egyénileg – az MDF Kis Olajfájához. Az MDF szempontjából a nyereség nyilvánvalóan az esetlegesen még megmaradt erőforrások, kapcsolatok és szervezetek kihasználása, valamint az, hogy nem kell –egy az öt százalékért folytatott harcban kockázatos – 1-2%-ot elvivő riválissal számolni.
 
A hét folyamán még egy csatlakozója is akadt a Kis Olajfának: Ez a 2006-os Országgyűlési Választáson 1% alatti eredményt elért Bánk Attila nevével fémjelzett Magyar Vidék és Polgári Párt. Ez a Torgyán-féle kisgazdák egyik utódszervezete, lényegesebb támogatottság nélkül. Ezzel a lépéssel esetleg a vidéki bázisok jobboldali, korábban kisgazda érzelmű (és manapság Orbánékkal szemben szkeptikusabb véleményt képviselő) választói felé nyithatnak. Már a 2006-os választás is azt mutatta, hogy az ehhez hasonló szerveződések (Bartók-Füzessy féle Kereszténydemokrata Párt) sikere igencsak kétséges, párezer szavazat „elcsenésére” azonban talán jó. Orbán Viktor újbóli (posztöszödi) felemelkedése ráadásul még kisebb esélyt ad nekik.
Egyetlen dologra jó: Szimbolizálja a választók előtt, hogy milyen sokféle helyről érkező támogatói vannak a Dávid-Somogyi-Bokros politikának.
 
A legérdekesebb színfolt a Kis Olajfában mindenképpen Debreczeni József. Roszíkékhoz hasonlóan korábban ő is MDF-es volt, majd komoly szerepet töltött be a Fidesz holdudvarában, később velük élesen szembefordulva Gyurcsány Ferenc híve és követője lett. Ő egyszemélyben is megtestesíti a Kis Olajfa lényegét. A fő cél: Orbán Viktor megfékezése.
 
Debreczeni megjelenésével kapcsolatban terjedt el egy egyelőre rémhírnek minősíthető híresztelés, miszerint Gyurcsány Ferenc magánvagyonából személyesen finanszírozta az iránta rajongó Debreczeni szerepeltetését az MDF listáján. A Fidesz egyik prominense, Répássy Róbert egyenesen azt állította, hogy Gyurcsány két vasat tart a tűzben, azaz két pártot is indít az érdekeinek megfelelően a választáson. Ehhez a hírhez kapcsolódott az is, hogy Kapolyi László, az MSZDP jelenlegi – korosodó – elnöke is pénzért vásárolna helyet magának a Fórum listáján. Ezek egyelőre merész feltételezések, ezért nem is tiszte jelen tanulmánynak ezeket részletesebben elemezni. A Valóságtól elrugaszkodottnak tűnő elemzését ezeknek, illetve az ehhez kapcsolódó esélylatolgatások egy külön részben kerülnek említésre.
 
Ez a kialakulófélben levő Kis Olajfa (illetve majdani kibővíteni szándékozott verziója) egyelőre nem tűnik többnek, mint különböző helyekről összeszedett személyek diffúz halmazának. Egyelőre (2010 tavaszáig) nem is szükséges integráltabb szervezetet felmutatni. A választást – kellő pénz és fizetett aktivista rendelkezésre állás esetén – a kampány és a szólamok fogják eldönteni. Itt elegendő lehet a mindkét oldalból kiábrándultak, és az MSZP impotenciájából (belső ellentétek, illetve erőtlen vezető kiállítása) kiábrándultak tábora.
 
A választásokon az 5%-os küszöb eléréséhez nem elegendő a választókorú lakosságban megtalálható ekkora támogatottság, úgy ahogyan például egy EP-választáson mindez elegendő.
A magyar választási rendszer szerint a megyékben területi listákra szavazunk, azaz minden megyében csak olyanokra tudunk voksolni, amelyek ott, abban a megyében el tudnak indulni. Ehhez azonban legalább egynegyednyi (a kisebb megyékben minimum kettő) egyéni választókerületben összegyűjteni kerületenként a 750 ajánlószelvényt. Ehhez azonban jelentős infrastruktúrára, illetve az ország területén arányos (8) lefedettségre van szükség.
Az MDF korábbi országos lefedettségű infrastruktúrája 2008 őszére (UD-ügy, Almássy és hívei kizárása) végképp megroppant. Akkor – mutatván ezt a ferencvárosi kopogtatócédula-másolás botrány, illetve a pécsi el nem indulás – önállóan az MDF képtelennek bizonyult ahhoz, hogy ezt az első akadályt sikerrel abszolválja. Ekkor nem bízhatott egyik nagy párt támogatásában és segítségében sem. Ezekre ma sem számíthat (9), azonban a különböző baloldali holdudvarhoz tartozó szervezetek megnyerése esélyt adhat annyi anyagi támogatás összegyűjtésére, amennyi megfelelő számú fizetett aktivista munkájának honorálására elegendő lehet.

 

 

Jelen pillanatban az MDF a baloldali szavazók magasabban kvalifikált, az átlagosnál jobb élethelyzetben lévő szegmenseire aspirálhat sikerrel. A rosszabb élethelyzetben levők (nyugdíjasok, lakótelepi polgárok) esetében egyelőre Bokros kőkemény reformersége inkább riasztó lehet, szemben a nyugdíjasokra láthatóan „rástartoló” MSZP-vel szemben.
Fontos kérdés, hogy ez az első látásra szedettvedettnek tűnő, innen-onnan összerakott csapat nem taszítja-e el potenciális szavazóit, vagy legalábbis bizonytalanságot nem okoz. Itt azt lehet mondani, hogy egyelőre erősebbnek tűnik a kompetens Bokros Lajos húzóereje, ami kvázi egyszemélyessé is teheti ezt a mozgalmat, azaz tulajdonképpen potenciális választói nem a mögötte álló „csapatot” nézik, hanem a reformokat (adott esetben fájdalmas lépéseket is) bátran felvállaló egyenes szavú közgazdászt.
 
Most úgy tűnik, az MDF sikeres lehet a különböző körök támogatása, illetve Bokros Lajos, jelenlegi szocialistákénál messzemenően jelentősebb imázsa segítségével a 2010. évi választásokon az 5%-os küszöb átlépésére.
Az pedig, hogy sikerül-e a bokrosi MDF-ből kinöveszteni a Fidesz váltópártját, az nem csak rajtuk múlik.
 
A 2010-es választás remélt sikerét követően következő szakaszba kell lépnie az építkezésnek. Ekkor el kell kezdeni szervezeteket kiépíteni, illetve néppártosítani az MDF-et. Emellett egyértelműen kemény, ámde konstruktív ellenzéki szerepet kell vinniük: A céljuk egy sikeres választás után az, hogy megmutassák, Ők tudják az országot Orbán Viktoron kívül irányítani.
 
Dávid Ibolyáék nem először próbálkoznak valamelyik politikai oldal élére törni. 2006-ban a jobboldalt próbálták volna meg elfoglalni, a Fidesz ellenében (számítván arra, hogy egy választási kudarc kikezdi Orbán „vezérségét” a párton belül, és ez utat nyithatna egy homogénebb – akkor még – egyértelműen markáns konzervatív üzenetet megfogalmazó MDF-nek). Akkor Gyurcsány Ferenc kormányzásával ezt megakadályozta, és Orbán Viktort indirekt módon bebetonozta. Kérdés: Végre sikerül-e az MDF álma, vagy ismételten keresztül húzza valaki (és ez a valaki nem lehet más, mint Orbán Viktor), és akkor csak a süllyesztő marad.
 

 


(1)     Valószínűsíthető, hogy 2006 nyarán még Dávid Ibolya sem gondolta azt, hogy négy év múlva a balliberális erők vezetői pozíciójáért fog építkezni.

(2)     A helybelépés itt nem politikai-eszmei irányvonal szempontjából értendő, hanem egy – hosszú távon – döntően két meghatározó pólussal rendelkező erőtérben elfoglalt pozícióéból.

(3)     Ez főként a vidéki, ott is elsősorban kelet-magyarországi bázisra vonatkozik.

(4)     A szintén kétségtelenül sikeres, baloldalinak tartott Fico-féle Smert nem érdemes idesorolni. Az leginkább egy populista, demagóg nacionalista-soviniszta párt.

(5)     A baloldali értelmiség egy jelentékeny részénél lelhető fel az a magatartás, amelynél a reformokat nem az általuk elérendő célok (ha volt egyáltalán ilyen!!!) szerint értékelték, hanem a reform maga öncéllá vált.

(6)     Legutóbb 2008 végén Boross Péter.

(7)     Ezzel a jelzővel a „mainstream” SZDSZ-szel szemben állókat illetjük.

(8)     A szabaddemokraták akkor tudtak elsősorban budapesti pártként is sikerrel a választásokon szerepelni, amikor a szocialistákkal szoros szövetségben voltak. Ebben az esetben nem okozhat gondot a „nagy testvér” segítségével a megfelelő számú cédula összeszedése.

(9)     2006 nyara után már inkább a szocialistáktól számíthatott az MDF ilyen jellegű segítségre. (Nyilvánvalóan azzal a céllal támogatták őket, hogy gyengítsék a jobboldal nagy pártját, a Fideszt.) Mára, mint fentebb megemlíttetett az MSZP fő riválisa lett Dávid Ibolya pártja a jobboldalon, és mivel a szocialisták meg akarják őrizni vezető szerepüket, már nem támogatják az MDF-es jelölteket.

 

Szólj hozzá! · 2 trackback

Címkék: mdf dávid ibolya katona bokros antall magyar demokrata fórum roszík

A bejegyzés trackback címe:

https://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr191674676

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lakitelektől a "Magyar Olajfáig" - 2. rész 2010.01.23. 21:15:07

Az előző részben láthattuk az MDF útját Antall József elnöksége ideje alatt, illetve a legendás elnök halála után. Bemutatásra került, hogy a jobbközép gyűjtőpártból hogyan lett egy önmagával veszekedő, útját nem találó politikai szerveze...

Trackback: Lakitelektől a "Magyar Olajfáig" - 2. rész 2010.01.23. 21:15:02

Az előző részben láthattuk az MDF útját Antall József elnöksége ideje alatt, illetve a legendás elnök halála után. Bemutatásra került, hogy a jobbközép gyűjtőpártból hogyan lett egy önmagával veszekedő, útját nem találó politikai szerveze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása