A forduló tanulságai

2010. április 25-én tartották az Általános Országgyűlési választás második fordulóját, amely az egyetlen nyitva maradt kérdésben, a Fidesz kétharmados többségének kérdésében döntött.

A döntés egyértelmű, Orbán Viktor háta mögött kényelmes kétharmados többség lesz az új Országgyűlésben.

Az eredmények

Az első fordulót követő elemzésekben első helyen, kérdésként a részvétel szerepelt. Egyértelműen megállapítható, hogy a részvétel drámaian visszaesett az első fordulóhoz képest. Ilyen mérvű visszaesés, csak az első, 1990-es választásokkor történt.

A részvétel ilyen mérvű lecsökkenését magyarázza, hogy a választás legfőbb kérdése, a kormányalakítás kérdése már egyértelműen eldőlt az első fordulóban. Természetesen közrejátszhatott az időjárás is, hiszen – főként a legtöbb nyitott körzetet adó Budapesten – igazi kirándulóidő volt. A részvétel tehát 50% alá esett vissza, ez azonban a második fordulóban már elegendő volt mindenütt az érvényes és eredményes szavazáshoz.

A részvétel másik fő kérdése a mozgósítás volt. Felmerült a két forduló között, hogy a szocialistáknak – a Fidesz kétharmados kormányzásának rémével fenyegetve – sikerül mozgósítani az otthonmaradt korábbi szocialista szavazókat, hogy egy Fidesz-ellenes protestszavazat leadásával akadályozzák meg a kétharmadot. Kijelenthető, hogy ez a stratégia teljes kudarcot vallott.

A pártok szereplése

Bár szavazatszámban visszaesést könyvelhetett el, mégis, egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz nyerte a második fordulót, melyben még kicsivel az elsőnél is nagyobb volt a fölénye. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a Fidesz szavazói számítottak a legmotiváltabbnak, és kívánatosnak tartották a kétharmados többség elérését, amelyet – miután az első forduló eredményei reálisan elérhetőnek jeleztek – szavazatukkal is támogatták.

Sokat mondó, hogy az 54 győztes körzetből mindössze négyben nem értek el legalább 50%-os eredményt. Ez a négy körzet Északkelet-Magyarországon található, és mint már a korábbi elemzésben is szerepelt, ebben a térségben volt tapasztalható a legkisebb relatív erősödése a Szövetségnek. Ez a tényező még egy dologra hívja fel a jobboldal figyelmét: Ezek a körzetek nem lettek jobboldaliak, és ezzel a következő választásokra nézve is számolniuk kell. Itt a Fidesz sikerét az általános közhangulat, és az ellenfelek gyengesége alapozta meg.

A választás hatalmas vesztese az MSZP. Bár Februárban még kb. 50 egyéni körzet megnyerésével számoltak, és azzal, hogy a Fidesznek nem lesz meg az abszolút többsége, és így egy Jobbik-ellenes nagykoalícióban szerepelhetnek, ez mindössze egy délibábos (rém)álom maradt.

Már az első forduló visszaigazolta a közvélemény-kutatók azon méréseit, miszerint a legelutasítottabb párt az MSZMP utódpártja, a két forduló között viszont még némiképp megalapozottan reménykedhettek egy sikeresebb szereplésben, és legalább a kétharmad megakadályozásában. Ezt arra alapozhatták, mivel az első forduló már döntött a kormányváltásról, így az MSZP irányába ható büntető-szavazatoknak kisebb lehet a súlya, sőt, igyekeztek volna túlhatalom és Orbán-ellenes protestszavazatokat generálni – természetesen a maguk oldalára.

Ennek egy kevéssé elegáns epizódja volt, a Lehet Más a Politika nevű formáció megnyerésére tett kísérletek. Mivel meglehetősen méltatlan szituációról van szó, ezért itt csak annyit fontos megjegyezni az események részletes taglalása helyett, hogy az MSZP célja az volt, hogy az LMP hirtelen egy „antifasiszta népfrontba” az MSZP-vel tömörülve tagadja meg legfőbb jelmondatát, miszerint lehet más a politika. Az MSZP szemmel láthatóan sajátosan értelmezte a politikai szövetségkötés mikéntjét, amikor egyoldalú és diktátumszerű lépésekre ragadtatta el magát a korábban komolytalan tényezőnek nyilvánított LMP-vel szemben.

A szocialisták annyira bajban érezték magukat, hogy a párthoz egy szorosan kötődő fórumban (kapcsolat.hu) még a Jobbikkal való összefogás is felmerült a kétharmad megakadályozása érdekében.

Az MSZP stratégiája a szavazófülkékben is teljesen kudarcot vallott. Két egyéni jelöltjük nyert mindössze, a már első fordulóban is elsőként végző Tóth József XIII. kerületi polgármester, valamint a kerület másik képviselője, az első fordulót szűken elvesztő Szanyi Tibor. Bár „Szanyi Kapitány” fordítani tudott, ez mégsem nevezhető egy kifejezetten jó eredménynek, hiszen ez a kerület már a népszavazáson és az EP választáson is mutatta baloldali jellegét.

Nagy kudarc viszont, hogy két szegedi erős emberük – Botka László és Újhelyi István – bár javítottak első fordulós teljesítményükhöz képest, mégis alulmaradtak a Fidesz jelöltjeivel szemben. Hasonló igaz arra a Molnár Gyulára is, aki a két forduló között már pártja nevét és logóját is levetette plakátjairól, mégsem tudta megakadályozni Simicskó István abszolút többségét.

A Jobbik

Annak ellenére, hogy az első fordulós eredmények nem kecsegtették az egyéni körzetekben sok sikerrel a Jobbikot, szavazói mégis viszonylag –a téthez képest – nagy számban részt vettek 25-én is. (Itt fontos megjegyezni, hogy a második fordulóban a nem győztes jelöltre adott szavazatok elvesznek, azaz kidobott szavazatok. Ez mutatja a Jobbik szavazóinak elkötelezettségét, hiszen legtöbb helyen esélytelenek voltak még a szoros eredményre is, ennek ellenére szép számban mentek el.) Jelöltjeik a 40%-os eredményt sehol sem érték el, így még a két legesélyesebb körzetükben – Ózdon és Tiszavasváriban – is csak a második helyre jutottak.

Az LMP

Az első körös sikerhez képest váratlanul nehéz dolga lett a Lehet Más a Politikának a két forduló között, holott ők kb. arra számíthattak, hogy az esélytelenek nyugalmával nézik az esetlegesen szorossá tehető küzdelmeket.

Ezzel szemben az LMP az első komoly próbatétel elé került, már a bejutás másnapján. Az MSZP kétségbeesett törekvése az „antifasiszta népfrontra” komoly válaszút elé állította az LMP-t. Végül úgy döntöttek, hogy nem lépnek vissza, és felnőttnek tekintett szavazóikra bízták a döntést.

A szavazók végül – már ahol az LMP érintett volt a második körben – döntöttek: Az LMP-nek a teljesen esélytelen egyéni jelöltjei is elfogadhatóan teljesítettek, nem egy helyen 10%-ot is átlépve. (Itt is igaz a Jobbikra és szavazóira tett megjegyzés, hogy az LMP-sek is egy ablakon kidobott szavazat miatt áldoztak föl pár percet az életükből egy verőfényes vasárnapon.)

Különösebb figyelmet az a négy hely érdemel, ahonnan az MSZP egyoldalúan visszaléptette jelöltjeit. Itt természetesen – nyilván az Orbántól félő korábbi szocialisták átszavazásai miatt – magasabb eredményt értek el, de a mandátumszerzéstől nagyon messzire maradtak. Itt fontos megjegyezni, az MSZP „gesztusának” jellemzőjét: Ott léptek vissza, ahol már eleve az első körben sem sokon múlott a Fideszes győzelme.

Molnár Oszkár

Talán a legismertebb kisvárosi polgármester nyert egyedül függetlenként mandátumot a 2010-es választások során. A korábbi fideszes városvezető a nemzetközi zsidó nagytőkére, illetve a várandós roma nők szándékos magzatkárosítására tett megjegyzéseivel lett országosan ismert, egyszersmind ezzel esett ki a pártvezetés kegyei közül. Ígéretét beváltva függetlenként mérette meg magát, helyi ismertségére és népszerűségére alapozva. Ezt alátámasztotta az első forduló is, hiszen az országosan taroló Fidesz mögött második helyen végzett, maga mögé utasítva a hasonló attitűdű szavazókra számító Jobbik jelöltjét, illetve a négy évig egyéni képviselősködő szocialista Gúr Nándort.  A Jobbik komoly vajúdást követően levonta a konzekvenciákat, így visszaléptette Molnár javára a jelöltjét, aki így a második fordulóban, ha nem is nagy fölénnyel, de nyerni tudott.

Molnár körzete nem csak ebben a viszonylatban érdekes, hanem abban is, hogy itt merült föl egyedül az MSZP esetleges Fidesz javára történő visszalépése. Már bőven az első forduló előtt komoly dilléma volt, hogy a várható erős Jobbik miatt érdemes lenne-e 2002-es francia mintára a Fidesz demokratikusnak tekintett jelöltje javára visszalépni. Mivel a Jobbik várakozásokon alul szerepelt, ezért ez csak itt, Edelényben jelentett igazi tétet a szocialisták számára. Bár Köves Slomó rabbi felkérte Gúrt a visszalépésre, az MSZP tartotta magát a már-már hivatalos pártálláspontnak számító gyurcsányi kijelentéshez, miszerint a Jobbik és a Fidesz között nincsen érdemi különbség.

Az eredmény tanulsága a főszereplőkre nézve

A Fidesz 20 éve nem látott óriási lehetőséget kapott, és ezzel együtt a velejáró felelősséget is. Orbán és párttársai nyilatkozatain szemmel látható volt a megilletődöttség, amely egy ekkora felelősség megszerzésével együtt jár.  A Fidesz mindenesetre szabad kezet kapott az ország dolgainak irányításában. Minden ellentétes híresztelés ellenére egyedül az ország gazdasági és politikai helyzete korlátozhatja hatalmukat. Ennyiben tehát igaza volt a szocialista félelmeket megfogalmazóknak, azaz akár a királyságot is visszahozhatják. A valóság azonban természetesen ennél jóval árnyaltabb. Bár megtehetné, hogy antidemokratikus lépésekkel évtizedekre bebetonozhatná hatalmát, Orbán valószínűleg sejti, hogy az ilyen lépések akkora bukást eredményeznének számára, mint amekkora győzelmet most learatott.

A választások előtt egyértelműen látszott, hogy a Fidesz nem kívánja esetlegesen csapdába csalni magát azzal, hogy túlságosan konkrét programpontokat fogalmaz meg. A választás már eldőlt, azonban még most is csak körvonalazódnak azok a lépések, amelyekkel kezdeni akarnak.

Gazdasás és közbiztonság, valamint önkormányzati reform – utóbbi rohamléptekben. A gazdaság prioritása egyértelmű, hiszen továbbra is nehéz helyzetben, meglehetős kényszerpályán van az ország. Itt először meg kell ismerniük a gazdaság tényleges helyzetét. Nem eshetnek ugyanabba a hibába, mint legutóbb Medgyessy Péter és csapata, hogy utólag teljesen elhiteltelenítették önmagukat, mivel az ország állapotáról szóló véleményeik, és gazdaságpolitikai lépéseik ellentétben álltak egymással. Világosan kell beszélni az állapotokról, és csak az után lehet az ez évi változásokat megfogalmazni, melyek valószínűleg mindössze – a kényszerpálya miatt – szimbolikusak lehetnek.

A közbiztonság prioritássá emelésével Orbán már a Jobbiknak üzent. Jelen esetben ők tűnnek legnagyobb ellenfelüknek a közeljövőben. Orbán meglehetősen magasra tette a lécet azzal, hogy pár hónap alatt eredményt kíván elérni az ország válságövezeteiben.

Bár nem ígértek egyhamar jelentős struktúraváltást, két szinten – központi kormányzati és önkormányzati szinten – mégis gyorsan kell cselekedniük. Előbbi már kezd egyértelműsödni, hogy a csúcsminisztériumi rendszer létrehozását jelenti. Csak remélni lehet, hogy az új struktúra kialakítását nagyobb előkészítés és átgondoltság fogja jellemezni, mint a négy évvel ezelőtti átalakításokét.

Az önkormányzati rendszer átalakítása pedig vagy egy nagyon gyors reformmal valósítható meg még az idén nyáron. Ha esetleg ez nem valósul meg, akkor két veszély áll fönn: Vagy négy évig nem történik semmi, ami megengedhetetlen vétek egy kétharmados felhatalmazással rendelkező kormánytól, vagy ténylegesen meghosszabbítják egy évvel az önkormányzatok mandátumát, az viszont azt jelenti, hogy óriási táptalajt biztosítanának a demokráciát féltő balliberális (és tegyük hozzá, jobbikos) személyiségeknek.

Még egy fontos tényező van a Fidesz részén, ez pedig a sokat emlegetett, bár az utóbbi hetekben a cselekvési tervek rovására történő elszámoltatás. A kétharmados többség itt is kizárólagos lehetőségeket és jogosítványokat ad a Fidesz kezébe. Ezzel pedig most kötelező lesz élni, hiszen ezzel a többséggel bármely politikus mentelmi joga felfüggeszthető. Ha pedig úgymond elmismásolják a számonkérést, akkor igen komoly esélye van, hogy magukra húzzák a Jobbikot, amely ebben az esetben joggal kérhetné számon a legnagyobb kormánypárton az elszámoltatási ígéretet.

Összességében a Fidesz számára most inkább az óriási felelősség, ami meghatározó, meghatározóbb, mint a hatalom, ami ezzel együtt jár. Most már tényleg nem mutogathatnak senkire, hiszen a magyar közjogi helyzet miatt az ellenzéknek ebben a szituációban mindössze epizódszerep jut.

Egy későbbi elemzés részletesebben szólni fog a kormányzás kezdetéről, a kormányalakításról, a legfontosabb prioritásokról.

Az MSZP történetének legnagyobb válságát éli. Az elmúlt húsz év legkitartóbb, legstabilabb, legnagyobb beágyazottsággal rendelkező pártjának esetében először története során a teljes összeomlás is a felmerülő lehetőségek közé került. Az az alapszituáció, hogy 8 év után elveszítik a kormányzást, nem eredményezhetné ezt, ez a kiütéses vereség azonban teljesen a padlóra, és a szétesés szélére teheti őket.

Az MSZP mindig rendkívül heterogén volt, érdekcsoportok bonyolult rendszere adta a párt struktúráját, beágyazottságát pedig az előző rendszer kedveltjei, valamint a hatalmas értelmiségi és médiaháttér is biztosította. Utóbbiakkal kapcsolatban úgy tűnik, hogy korábbi, kilencvenes évekbeli befolyásoló erejük töredékét tudták mára megőrizni, ami pedig a Fidesz kétharmados győzelmével még inkább csökkenhet.

Mivel az MSZP kilátásairól egy hosszabb elemzés is születni fog, itt csak röviden lesznek megemlítve a főbb csomópontok, melyek sorsát meghatározhatják.

Az MSZP sorsát külső, valamint belső tényezők befolyásolják. A külső tényező a Fidesz kétharmados győzelme. Ez elvette a szocialistáktól azt a lehetőséget, hogy kizárólag önmaguk határozzák meg sorsukat, maximum a holdudvaruk bevonásával. Itt figyelembe kell venni azt a tényt, hogy Kelet-Közép-Európa posztkommunista utódpártjai közül a magyar MSZP őrizte meg legtovább a túlnyomó befolyását. Hazánkban 20 év alatt egyszer sem teremtődött lehetőség a posztkommunista hálózat befolyásának jogi szempontú korlátozására, mivel sosem volt a rendszerváltoztató erőknek kétharmados többsége a törvényhozásban. (1990-ben a formailag rendszerváltoztató SZDSZ valójában a korábbi struktúrák átmentésében volt érdekelt, mint erről már egy korábbi elemzés is született.)

Ebben az új szituációban – mint ahogy Orbán Viktor győzelmi beszédében és másnapi sajtótájékoztatóján említette – az új kormánytöbbség törekedni fog arra, hogy elkezdje az „oligarcháknak” nevezett posztkommunista hálózat felszámolását. Ez nem csak a klasszikus pénztőkét, hanem a kapcsolati tőkét is jelenti, amely az értelmiségben és a kulturális szférában is évtizedes bebetonozott struktúrákat érinthet. A Fidesz pedig elhatározását az előző rendszerből átmentett struktúrák felszámolására már első kormányzati ciklusában is bizonyította – igaz, még a kétharmados többség, így igazán komoly lehetőségek híján.

Egyelőre azonban mégis a belső erőviszonyok tűnnek az MSZP számára súlyosabb kihívást hordozó tényezőknek.

A rendkívül heterogén MSZP-t mindig összetartotta a közös szocializáció, illetve az a tudat, hogy együtt a legkönnyebb mindegyik párton belül meglelhető csoportnak, platformnak. Erről Tölgyessy Péter nyilatkozott és írt rengeteget.

Az összetartás mindazonáltal 1994 óta egy olyan szituációban létezett, hogy vagy a legnagyobb, vagy a második legnagyobb parlamenti erő voltak, valamint az ország életének többi szegmensében is legnagyobb befolyással rendelkeztek. Utóbbi esetben első helyen az önkormányzatokat kell megemlíteni. 2006 őszéig ugyanis önkormányzati szinten is az MSZP, illetve szélesebb holdudvara, klientúrája volt a magyar önkormányzati rendszer legbefolyásosabb tényezője.

Most azonban egyik pillanatról a másikra beütött a krach,  ami rengeteg MSZP-s és MSZP közeli embernek fog igen komoly egzisztenciális problémát okozni. Nemcsak az, hogy „sztárképviselők” (pl. Kökény Mihály, Suchman Tamás, Török Zsolt, vagy a szerző körzetét 16 éven át képviselő Csizmár Gábor) is kizuhantak a parlamentből, hanem az is, hogy az eddigi szakértői, segítői, stb. háttérnek csak a töredékét tudják ezután foglalkoztatni. Ez a hatalmas krach természetesen felerősítette a felelőskeresést, és a párton belüli centrifugális erők hatását is. Most már elodázhatatlannak tűnik a különböző erőcsoportok nyílt szembenállása, amelyet eddig az akadályozott meg, hogy az egymás közötti kiegyezésnek mindig volt pozícióelosztásban megnyilvánuló alapja. Ezekből az egymás utáni „deal”-ekből még a szavakban a pártélet megújítását meghirdető Gyurcsány Ferenc is kivette a részét, elég csak a kormányátalakítások során megtekinteni, mindegyik erőcsoport kapott megfelelő pozíciót.

A legerősebb konfliktusforrásnak, törésvonalnak jelen pillanatban a gyurcsányista-nem gyurcsányista erők közötti szembenállás tűnik. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a korábban ezen kívül még meglévő fiatal-idősebb törésvonal elhalványul, mivel a legjelentősebb öreg káderek Mesterházy személye mögé álltak be. A választásokat követően pillanatokon belül Gyurcsány Ferenc gyakorlatilag nyílt támadást intézett a többségében nem az ő híveiből álló vezetőség döntése ellen, melyben a kormányfőjelöltet javasolják frakcióvezetőnek. Gyurcsány szerepe mára nagyon megosztó lett a párton belül, hiszen az őt körülvevő rajongás mellett egyre inkább megjelennek olyan vélemények, miszerint ő okozta a történelmi bukást. Ez pedig elég könnyen kenyértörésre kerülhet a közeljövőben.

A Jobbik lesz valószínűsíthetően az első időkben a második Orbán-kormány legkérlelhetetlenebb, legerősebb ellenzéke. Amíg a szocialisták, vagy egyáltalán az egész balliberális oldal önmaga túlélésével van elfoglalva, Vona Gábor szervezete lesz a legfőbb opponense a Fidesznek.

A Jobbik pozícióját paradox módon erősíti, hogy a jobbközép kétharmados többséget szerzett. Ezzel ugyanis a számonkérés-elszámoltatás témakörében nem hivatkozhat semmilyen külső tényezőre, mivel önmagában cselekvési szabadsága van. Valószínű, hogy a Jobbik folyamatos nyomás alatt fogja tartani a kormányt.

Külső kihívás lesz a Jobbik számára az Orbán által első számú prioritásként meghirdetett közbiztonsági program. Ha az új kormány valóban sikereket tud e téren elérni, akkor a Jobbik legfontosabb üzenetét tudja eltompítani. Ugyanúgy az is, hogy Orbán hadat üzent a Jobbik erejét magabiztosan képviselő Gárdának. Mindez természetesen kockázatot is jelent a Fidesz számára, mivel ha nem érnek el érezhető eredményt, akkor az a Jobbik, és a Gárda további erősödését eredményezheti.

A belső tényezők szempontjából kettő lehet említésre méltó a Jobbik részére. Az egyik a vidék-vezetőség ellentét. A Jobbik vidéki jól szervezettségének is köszönhette jó eredményét (itt most ahhoz képest kell jó eredménynek tartani ezt, hogy új pártról van szó, nem pedig ahhoz, amit a pártvezetők a választás előtt állítottak), amelyet vidéki jelöltek kiemelkedő egyéni eredménye is mutatott. Velük szemben a pártvezetés a Fővárosban csúnyán leszerepelt egyéni kerületében – még a párt fővárosi átlageredményéhez képest is.  Itt jogosan merül föl a „terepen” sokat dolgozó vidéki szervezőemberek részéről, hogy a listák jótékony védelmét, azaz a megszerzett parlamenti mandátumot az országos pártvezetés tagjai élvezték. (Az a tény viszont, hogy egyetlen egyéni sikert sem arattak, az bizony csalódás – főleg Tiszavasvári és Ózd térségében levő reményeiket tekintve.)

A másik komoly kihívás, mely a Jobbikot érinteni fogja, az a reflektorfénybe kerülő politikusaik attitűdje, beszédmódja. Mivel eddig kampányidőszak volt, nem nagyon merült föl az, hogy a párt frontemberei milyen viszonyban állnak a politikai közbeszéddel.

Itt viszont egyértelműen felmerül, hogy vannak bizonyos politikusaik, akik a nyilasokéra emlékeztető hangot engednek meg maguknak. Itt elsősorban a Novák-Dúró házaspárt kell megemlíteni. Novák Előd példának okáért kiállt korábban a kuruc.info internetes portál mellett, amely Hitlert éltette, illetve nyíltan rasszista nézeteket hirdet. Párja, Dúró Dóra pedig kijelentette, hogy a holokauszt nem magyar ügy, ez pedig a magukat büszkén magyarnak tartó áldozatok (például Radnóti) emlékének a megsértése.

Ha a Jobbik ki akar törni a karanténból, melyben szerepel, akkor le kell számolni a nyilas frázisokkal élő politikusaival. Ez természetesen komoly belső feszültségeket is eredményezhet.

Az LMP most a kijózanodás időszakát fogja élni. Az olyan szintű kijózanodásét, mely egy nagy győzelem után tartott bulit követően éri az embert. Most új szakaszba érkeztek, a parlamenti politizálás szakaszába. Először is bele kell tanulniuk ebbe a sok esetben szürkébb politizálásba. Ki kell ezzel együtt jelölni az első egyszemélyi vezetőt is, a képviselőcsoport első emberének személyében.

Komoly kihívás a legújabb erő számára az ősszel megtartandó önkormányzati választás. Ahhoz ugyanis, hogy ne csak epizódszerepet játsszanak a magyar politikai életben, komoly beágyazottságot kell szerezniük. Ennek egyik elengedhetetlen terepe a helyhatóságoké. Itt komoly munkát kell végezniük, hiszen rengeteg megye volt, ahol „rezgett a léc”, azaz éppencsak megszerezték az induláshoz szükséges kerületben az ajánlószelvényeket.

Az önkormányzati választás azért is kihívás, mivel a Fidesz kifejezte egyértelmű szándékát az önkormányzati rendszer reformszintű átalakítására, azaz rövid időn belül kell új szabályokhoz alkalmazkodni a szereplőknek. Ez egy viszonylag új, és helyi beágyazottság szempontjából sokszor gondban levő párt számára még nagyobb kihívás, mint egy régóta jelenlevő, vagy helyben erős párt számára.

Más jellegű kihívás a politikai tartalom újradefiniálása. Eleddig elég volt, hogy a jelenlegi politikai elit viselkedésmódjának antitézisét kívánták adni, mostantól azonban már ők is ennek az elitnek a tagjai. Ez azt jelenti, hogy nem lesz elég az eddigi, inkább negatív jellegű önmeghatározás.

A pártrendszer átalakulása óriási reményekkel kecsegtetheti a Lehet Más a Politikát. Paradox módon viszont, ha egy szűkebb ideológiai-programbéli önmeghatározást adnának, az csökkentené le a párt nevébe is belefoglalt jelmondatot is.

A két kisebb, új ellenzéki párt szerepéről is várható a közeljövőben részletes elemzések megjelenése.