HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

Mi várható a második fordulóban?

2010.04.13. 23:54 :: tothh

A parlamenti választások két fordulójában különbözőképpen kerülnek kiosztásra a különböző típusú mandátumok. Míg az első fordulóban eldőlnek a területi listás helyek, illetve az abszolút többséget hozó egyéni képviselői helyek, a második forduló dönt a többi egyéni kerület eredményéről, illetve a töredékszavazatok alapján az országos listák arányáról.

Április 11-én, eldőlt a 176-ból 119 egyéni mandátum sorsa, valamint a 146 területi listás mandátum. Utóbbiból az is kiderül, hogy hat mandátum csúszott át az országos listás helyekre, így ott összesen 64 hely lesz kiadó. Ezekről, valamint a nyitva maradt 57 egyéni kerületről dönt a lakosság április 25-én.

 

Az első kérdésnek itt is a részvételről kell szólnia. Ezt természetesen nem lehet előre megjósolni, azonban motívációs tényezőkről lehet beszélni. Ez a különböző pártok támogatóinak mozgósíthatóságában fog majd lecsapódni. A Fidesz szavazói már győztesnek is tekinthetik magukat, ezért a párt részéről elemi szükség a választási szituáció fenntartása, a minél jelentősebb mozgósítás. Fontos az is, hogy a Fidesz szavazói igényeljék kedvenc pártjuk kétharmados győzelmét.

Az MSZP pontosan a kétharmad ellen mozgósíthatja otthon maradt csalódott korábbi híveit. Itt a cél az Orbán-ellenes harcra hívás. A Jobbik, bár mandátumszerzésre sok esélye nincsen, nyilván erőt és önállóságot kíván mutatni. Az LMP szavazóinak reakciója a legnehezebben megjósolható, valószínűleg a többi párt leginkább őket kívánja majd meggyőzni.

 

 

Már az első részben említésre került, hogy a „nyitva maradt” egyéni mandátumok a korábban jellegzetesen szocialista bástyaként ismert helyekben vannak. Jellemző, hogy míg a korábban is jobboldali megyékben, mint Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala, Veszprém, vagy Hajdú-Bihar, már teljesen eldőlt a dolog, a korábbi baloldali fellegvárak közül Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyékben még a mandátumok többsége kiadó. Utóbbi igaz Budapestre is.

 

A még kiadó 57 egyéni mandátum közül is van jó pár, ahol igen nagy eséllyel prognosztizálható, hogy a Fidesz jövő vasárnap fölényesen mandátumot szerez, mivel nagy fölénnyel előzték meg a második helyezettet, illetve alig maradtak el a győzelmet jelentő 50%-os szavazataránytól. Ide tartozik Budapesten a 4-es (Békásmegyer, Észak-Óbuda), a 8-as (Terézváros), 10-es (Nyugat-Erzsébetváros, illetve Nyugat-Józsefváros), 14-es (Nyugat-Kőbánya), 23-as (Újpalota), 26-os (Kelet-Kőbánya, Nyugat-Pestszentlőrinc), 29-es (Dél-Pestszenterzsébet, Soroksár), és 30-as (Nyugat-Csepel) körzetek. Ezek közül a Fidesz sikere különösen az utolsó ötben mondható átütőnek, hiszen ezek korábban első körös MSZP-mandátumok voltak.

Vidéken ide sorolható Komló, Kiskunhalas, Mezőkovácsháza, Szerencs, Székesfehérvár-1, Füzesabony, Jászberény, Szolnok-1, Szolnok-2, Kunszentmárton, Mezőtúr, Kunhegyes, Tatabánya, Esztergom, Szigetszentmiklós, valamint Nyíregyháza-2. Ez összesen 24 választókerület.

 

Különleges típust képeznek azok a körzetek, amelyek annak ellenére tűnnek bizonyosan a Fidesz által megnyerhető körzeteknek, hogy a jobbközép párt nem ért el túlságosan átütő erőt. Ezen körzetek többnyire Északkeleten helyezkednek el, a Fidesz prognosztizálható győzelmének fő oka pedig, hogy a Jobbik (jellemzően erősebbként), illetve a korábban itt egyeduralkodó MSZP (most már gyengébb) hasonló, közepes támogatottsággal vetélkednek második-harmadik helyen. Így a második körben, ahol a relatív többség elegendő a mandátumszerzéshez, a relatíve első helyen álló Fidesz futhat be.

Ezek a körzetek: Miskolc-1,-2,-4, Ózd, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Makó, Hatvan, Heves, Salgótarján, Vác (ez különleges, mivel itt egy helyi független jelölt játszik közbe), Nyíregyháza-1, valamint Tiszavasvári. Ez 14 választókerület.

 

11 további körzetben szintén a Fidesz a legnagyobb esélyes a mandátum begyűjtésére, de előnye alacsonyabb az első kategóriában említettekénél. Ezek többnyire Budapesten vannak: a 3-as (Dél-Óbuda), 5-ös (Észak-Újpest), 6-os (Dél-Újpest, Rákospalota), 9-es (Kelet-Erzsébetváros), 13-as (József Attila ltp., Észak-Pestszenterzsébet), 21-es (Nyugat-Zugló), 27-es (Kelet-Pestszentlőrinc), 28-as (Kispest), valamint a kelet-csepeli 31-es.

Kettő ilyen van vidéken, mégpedig Dunaújvárosban, valamint a Szegedi 1-es körzetben.

 

Mint várható volt, a legkülönlegesebb választókerület Edelény, Molnár Oszkár polgármester szereplése miatt. Molnár második helyen végzett a Fidesz-jelölt Daher Pierre mögött, illetve a jobbikos Miklós Árpád előtt. A korábban még nevető negyediknek is esélyesnek tartott Gúr Nándor szocialista képviselő nagyon súlyos vereséget szenvedett, így esélytelennek tűnik a mandátumszerzésre. Itt Molnár szerepe, egy vele való esetleges megegyezés dönthet, de az első forduló alapján itt is a legnagyobb a Fidesz győzelmi esélye.

 

A mostani állás szerint hét olyan körzet van ahol a szocialisták mandátumot szerezhetnek. Ezek közül kettőben nagyon valószínű, hogy ezt meg is teszik. Az egyik az észak-angyalföldi 20-as körzet, mely az egyetlen olyan volt az országban, ahol MSZP-jelölt végzett első helyen az első fordulóban. (Érdekességképpen érdemes hozzátenni, hogy négy éve ugyanez a Tóth József aratta a legnagyobb arányú szocialista győzelmet.) Tóth valószínűleg előnyét április 25-ére is át tudja menteni.

A másik esélyes mandátum megtekintéséhez nem kell messze menni, hisz ez a másik angyalföldi, a 19-es számú kerület. Itt Szanyi Tibor ugyan nagyon kicsivel második helyen végzett, de valószínű, hogy a második fordulóban fordítani tud és megszerzi a mandátumot.

 

Öt körzet van ezeken kívül, ahol most esély mutatkozik a szocialista mandátumszerzésre, azonban egyelőre a Fidesznek áll a zászló.

Budapesten Molnár Gyula fordíthat Kelenföldön (16. kerület), valamint Tóth Csaba Kelet-Zuglóban (22. kerület). A vidékiek közül személyes népszerűségük ellenére némiképp meglepetésszerűen alulmaradó polgármesterek számíthatnak esetleg fordításra. Káli Sándorról, Miskolc, és Botka Lászlóról, Szeged első emberéről van szó.

Még egy érdekes kerület van, mégpedig Gyöngyös. Itt a Jobbik erős szereplése a Fidesz helyett esetleg a szocialista Magda Sándort hozhatja helyzetbe. A radikális párt elnöke, Vona Gábor másodikként jelentős arányt ért el, így a negyven százalék alatt maradó fideszes aspiránst esetleg még behozhatja a Károly Róbert Főiskola rektora.

 

 

Az egyéni eredmények vizsgálata után érdemes megtekinteni az országos listás mandátumok várható eloszlását. Ez a töredékszavazatok alapján dől el. A töredékszavazatok kétféle módon jöhetnek létre, mindkét részről a mandátumot nem eredményező szavazatokból. Területi listán ez a mandátumelosztás módja és a kiosztható mandátumok viszonylag csekély száma miatt alakul ki. (Itt léteznek ún. negatív töredékszavazatok is, amelyek leegyszerűsítve abból jönnek létre, hogy bizonyos pártok egyes mandátumokat kevesebb szavazattal érnek el a többiekénél. – A pontos rendszer bemutatása lehet egy későbbi cikk témája, azonban ez rendkívül bonyolult.) Mivel a területi listás helyek már kiosztásra kerültek, ezért már most is tudjuk, mennyiek lesznek.

 

A töredékszavazatok egyéni kerületekből való része az azon egyéni jelöltekre adott voksokból jönnek létre, akik nem nyerik meg a kerületet, de pártjuk átlépi az 5%-os limitet. Ezek közül szintén eldőlt már 119 kerületben a töredékszavazatok számára is. Mint fentebb látható, a nyitva maradt egyéni kerületek nagy részében végső győzelmet aratók pártja is prognosztizálható, ezért – HANGSÚLYOZOTTAN, JELEN ÁLLÁS SZERINT – az itteni töredékszavazatok számát is tudni lehet. Fontos tudni, a második fordulóban nem győzelmet szerző szavazatok elvesznek, mivel töredékszavazatként a második fordulóban vesztes jelöltek első fordulós szavazatit veszik figyelembe. (Így például egy esetleges MSZP-s fordítás esetén a Fidesz több töredékszavazatot kaphatna, mivel az első fordulóban jobban szerepelt.)

 

Mivel tehát a kerületek nagy része prognosztizálható jelen állás szerint, ezért készült két modell, amely két lehetséges kimenetelt vizsgál.

Az egyik modell azt feltételezi, hogy az MSZP mindössze két egyéni mandátumot szerez, a két angyalföldit. Így a töredékszavazatokat ennek megfelelően veszi figyelembe. A másik modell szerint az MSZP mind a hét jelenleg esélyesnek tekinthetett jelöltje nyerni tud. Így annak megfelelően vizsgálja a töredékszavazatokat.

 

A töredékszavazatok országos listás mandátumokra való felosztása az úgynevezett d’Hondt formula alapján történik. Ez azt jelenti, hogy egy sorba felírja a töredékszavazatokat, majd a legnagyobbnak kioszt egy mandátumot. Ezután az adott párt töredékszavazatait elosztja kettővel, majd megint a legnagyobb számmal rendelkező pártnak ad mandátumot. (Ha például a már elosztott szám a legnagyobb, akkor annak ad mandátumot.) A töredékszavazatokat először kettővel, majd hárommal osztja, majd néggyel, majd öttel, és így tovább… A lényeg az, hogy a mandátumot mindig az kapja, aki neve mellett épp a legnagyobb szám van. Egészen addig, amíg van kiosztható mandátum. (Esetünkben ez 64.)

 

Mivel ez az egész így totálisan érthetetlennek tűnik, ezért mellékletként szerepel a két modellről, és a mandátumkiosztásról két ilyen kép.

 

A képeken a baloldali oszlopok legfelső sorai a pártokra leadott töredékszavazatokat tartalmazzák, az alattuk levő sorok pedig a 2-vel, 3-mal, 4-gyel, stb. elosztott számok, egészen a 29-cel osztott eredményekig.

Jobboldalt pedig az látható, hogy melyik párt kapja a kiosztás során a mindig legnagyobb számért járó mandátumot. Így a 64. számot elérve a jobboldali oszlopokban összesen látható mandátumot kapják a pártok.

 

Így a hét egyéni MSZP győzelmet feltételező modell szerint a 64-ből 28 az MSZP-nek, 21 a Jobbiknak, 11 az LMP-nek, valamint 4 a Fidesznek jut.

 

A két egyéni MSZP sikert vizsgálóban pedig 29 MSZP-s, 21 jobbikos, 11 LMP-s, és 3 fideszes országos listás mandátum juthat.

 

A parlament várható megoszlása tehát az első modell szerint: Fidesz – 260 (169 egyéni, 87 területi listás, valamint 4 országos listás); MSZP – 63 (7 egyéni, 28 területi listás, és 28 országos listás); Jobbik – 47 (0 egyéni, 26 területi listás, 21 országos listás); LMP – 16 (0 egyéni, 5 területi listás, 11 országos listás).

 

A második modell alapján: Fidesz – 264 (e:174, tl:87, ol:3); MSZP – 59 (e:2, tl:28, ol: 29); Jobbik – 47 (tl: 26, ol: 21); LMP – 16 (tl: 5, ol: 11).

 

 

Azt még egyszer le kell szögezni, hogy ez a jelenlegi állapot szerint legvalószínűbbnek tűnő forgatókönyv. Alapvetően feltételezi, hogy az első forduló után lényegében nem változnak a tendenciák.

 

  

 

39 komment · 1 trackback

Címkék: mszp fidesz jobbik második forduló kétharmad lmp választás 2010 országos lista egyéni kerületek töredékszavazatok dhondt mátrix

A bejegyzés trackback címe:

https://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr791919486

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: LMP! Lépj vissza! 2010.04.14. 12:07:30

Vagy betollak a Fidesz seggébe.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feketehun 2010.04.14. 13:56:16

Hadd gratuláljak elsőkén ehhez a szép elemzéshez.

Kelly és a szexi dög 2010.04.14. 14:26:04

"A második modell alapján: Fidesz – 264 (e:174, tl:87, ol:3); MSZP – 59 (e:2, tl:28, ol: 29); Jobbik – 47 (tl: 26, ol: 21); LMP – 16 (tl: 4, ol: 11)."

Na most itt az LMP 15 vagy 16? Mert a 4+11 az 15.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.14. 14:34:49

@Kelly és a szexi dög: igen, jogos a felvetés.
Már fáradt voltam az éjjel...
5 területi, és 11 országos
A 4 területi az a 4 budapesti, de van egy nekik Pest megyéből is.
Javítom mindjárt.

BISMARCK 2010.04.14. 14:43:10

Jó írás :)

"Fontos tudni, a második fordulóban nem győzelmet szerző szavazatok elvesznek, mivel töredékszavazatként a második fordulóban vesztes jelöltek első fordulós szavazatit veszik figyelembe. "

Ezt én is így tudom, de reggel néztem Kiszellyt a Reggelben és kicsit elbizonytalanított miután azt mondta, hogy a töredékszavazatokat a második fordulóban is lehet gyűjteni és pl. ezért sem érdeke az LMP-nek, hogy visszalépjen.

nestrot10 2010.04.14. 14:45:27

Kár latolgatni! A kis SZDSZ LMP akarja hogy 2/3-a legyen a gonosz törpe és bandájának, akkor az lesz---ha nem akarja és tesz és lé---akkor nem lesz 2/3.
Kétharmad eseten, felesleges az ellenzék, szava mint egy légyfing. Egyetlen szórakozás lesz amikor nap mint nap a Jobbik jól megalázza, de jó durván a kis gonosz törpe és bandáját!!!! hehehehe

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.15. 16:36:08

@nestrot10: Hogy alázza meg? Légyfinggal? Kicsit zavaros a beszéded.

Igazából az LMP-n nem sok minden múlik a 2/3 szempontjából. Párt vagy jelölt nem adogathatja a szavazóit. Ha valaki visszalép, a szimpatizánsai döntik el, hogy így is elmennek-e szavazni, és ha igen, kire. Ha az LMP-jelölt visszalép, a protestből rájuk szavazó simán nem megy el, a többi, első körben LMP-s megoszlása pedig vélhetően az országos trendeknek felel meg, vagyis többen szavaznának közülük a Fideszes jelöltre, mint a szocira.

Ezen az sem tudna érdemben változtatni, ha az LMP nem csupán visszaléptetné jelöltjeit, de fel is szólítaná híveit, hogy szavazzanak az MSZP-re (Mégsem Lehet Más a Politika – szavazzatok a szocikra!) Ezzel viszont azonnal lehúznák magukat a lefolyón, ilyet azonnali arcvesztés nélkül nem lehet megúszni (lásd: Centrum, MDF).

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.15. 18:26:21

@nestrot10: Majd megnézem, hogy ha 2/3-a lesz a Fidesznek, akkor hogy fog alázni a Jobbik, de hát ők akkor más feleslegesek lesznek, ahogy írod. :)

ralf 2010.04.16. 12:07:12

Azért az is mérlegelendő, mennyire az LMP tehet a Fidesz kétharmadáról, és mennyire a megelőző MSZP kormányzás. És ma az LMP talán hatékonyan tehetne a Fidesz ellen, de annál végzetesebbet, mint az elmúlt kormány valamelyik pártjával, akár csak látszólag is, együttműködni, aligha lehet elképzelni. Az MDF-esek biztos tudnának róla mesélni.

Én sem örülök a Fidesz ilyen mérvű sikerének (bár a váltást nem bánom), de emiatt sokkal inkább neheztelek a szocialistákra.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.16. 12:53:28

Sok helyen, sok szinten spekulálnak a Fidesz 2/3-áról, hogy ki tehet róla... És az az egyszerű magyarázat mintha föl sem merülne, hogy ha politikai mutyik és választójogi kacskaringók nélkül a Fidesz 2/3-ot kap, akkor valószínűleg ez a választói akarat...

Pedig kézenfekvő. Ugyanabból a választási rendszerből, amiből Hornék 2/3-a, meg Gyurcsányék 8 éves hatalma származott, most a Fidesz 2/3-a következik. Ez ilyen egyszerű.
Nem lehet, hogy - amennyiben a „népakarat”, mint olyan, értelmezhető – a népakarat most az, hogy legyen Orbánéknak kétharmaduk,és mutyizás, egymásramutogatás és és kispályás zsarolgatások nélkül kapjanak lehetőséget az évtizedes közjogi restanciák rendezésére?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.16. 13:34:07

@Udo von Raumschiff: A választói akarat végképp majd 25-én látszik meg, hogy mennyien mennek el a Fidesz támogatói közül. Azaz mennyien igénylik a kétharmadot.

A választási rendszer meg most azért engedi meg ezt a kétharmadot, mert nincs életképes kihívó, ráadásul a második meg a harmadik egymással van elfoglalva. Ez eredményezi a sok egyéni győzelmet, ami meg a kétharmadot.

Horn is azért tehetett szert 33%-kal abszolút többségre, mert a stabil jobboldali körzetek jó részében is tudott nyerni, mivel a négy jobboldali párt egymástól vett el szavazatokat.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 13:59:23

@tothh: igen, de a Fidesz azért meggyőzőbben hozza ezt a választást, mint '94-ben a szocik?

ralf 2010.04.16. 14:07:19

Egyébként érdekes, hogy míg a Jobbik-szellemiség inkább a Fidesz jobbszélső szárnyához áll közel, mégis a legtöbb szavazatot mintha az MSZP-től vette volna el (Borsod, Heves). Eközben sok Fidesz-szavazó adta listás szavazatát az LMP-re. Egyszóval a viszonyok sehogy sem áttekinthetőek a hagyományos jobb-bal módszerrel.
Nekem egyébként ez tetszik. Ismét lesz miről írnia a sajtónak és olvasnia az olvasónak. És elemezni az elemzőnek. :-)

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.16. 14:22:31

A választói akarat matematikáját értem. A filozófiájáról próbáltam elmélkedni.
Sokan most a 2/3-nak már csak az esélyét is a választási rendszer valamiféle hibájaként próbálják láttatni, és az MSZP a „demokrácia védelmében” szólítja fel visszalépésre az LMP-t, mintha a „hibás” vagy „téves” választói akaratot művileg korrigálni kellene. Pedig a választási rendszer tartalmazza a szükséges korrekciókat, lásd küszöbök és töredékszavazatok.

Olyan ez, mintha Vlagyimir, a 30 éve sakkozó bajnok egy fontos vereség után azt mondaná, hogy rosszak a sakk szabályai, a gyalog igazségtalanul gyenge, ellenben a vezérnek érdemtelenül nagy a mozgástere...

Lehet, hogy meg lehetne változtatni a sakk szabályait, de az egy másik játék lenne. És amikor Vlagyimir nyerte a döntőt, nem találta igazségtalannak a szabályokat...

A Lendvai Ildikó-féle „túlhatalom” akkor létezett, amikor sakkozókra nem egyforma szabályok vonatkoztak. Lendvai tudja milyen az, mert ő azon az oldalon sakkozott, ahol tiszteket is állíthattak a táblára, és azokat nem volt szabad leütni. Akkoriban Lendvai Ildikó nem lázadozott, most pedig antidemokratikusnak találja a demokratikus választás (vélhetőleg bekövetkező) eredményét.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 14:31:05

@Udo von Raumschiff:
Lendvaihoz: igen, egyetértek, meg hát 2006 őszén 2/3 nélkül is lehetett embereket megalázni, megverni... az állami erőszak-monopóliumok részéről...

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.16. 14:42:41

@tothh:
Azt írod: „A választási rendszer meg most azért engedi meg ezt a kétharmadot, mert nincs életképes kihívó...”

Cáfolnám: Van életképes kihívó. Nyolc éve az MSZP-SZDSZ a hatalom. A kihívói (challenger) pozíció ezért a Fideszé. És életképesnek tűnik.

Azt írod: „...ráadásul a második meg a harmadik egymással van elfoglalva.”

Ezt is cáfolnám. A kampányban a második és a harmadik is a mostani elsővel foglalkozott a legtöbbet, nem egymással.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.16. 14:57:18

@Udo von Raumschiff: A kihívó szerepét én az MSZP-re és a Jobbikra értettem, mivel az már igen nagy valószínűséggel jelezhető volt, hogy a Fidesz fog nyerni.

A második meg harmadik valóban verbálisan a Fideszt ütötte, de a valóságban (és itt a válasz Ralfnak is) véleményem szerint egymástól vettek el szavazatokat. Ha megnézzük Magyarországot, vagy akár Budapestet, akkor azt lehet látni, hogy ahol a Fidesz volt mindig is kiemelkedő (Vas, Zala, Bel-Buda) ott a jobbik pirinyó maradt. Ezzel szemben a volt szoci bástyákban áttört a Jobbik, és a Fidesz csak kicsit erősödött. Ez ugye Északkelet-Mo., illetve Bp-n a panelkerületek. Én ebből azt a következtetést vontam le, hogy a Jobbik erősödése sok olyan szavazótól jöhetett, akik alacsonyabb társadalmi státusúak, a piacgazdaság vesztesei, korábban pedig a maszopot támogatták.

A sakkos példáddal egyet értek tökéletesen, ahogy a Lendvairól írottakkal is.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.16. 15:16:56

@ralf:
„Egyébként érdekes, hogy míg a Jobbik-szellemiség inkább a Fidesz jobbszélső szárnyához áll közel, mégis a legtöbb szavazatot mintha az MSZP-től vette volna el (Borsod, Heves). Eközben sok Fidesz-szavazó adta listás szavazatát az LMP-re.”

Látod, ezért kell fenntartásokkal fogadni, amit Gyurcsányék mondanak. A szocik 16 éve próbálják szélsőséges és populista pártnak lefesteni a Fideszt. Közben kiderül, hogy a populizmusra és szélsőséges retorikára legfogékonyabb szavazói réteg simán mozog át az MSZP és a Jobbik között, kompatibilitási problémák nélkül...

A matematikában ha egy feltételezésből kiindulva ellentmondásra jutunk, akkor a feltételezés hamis voltát sikerült igazolnunk. Lehet, hogy a Fideszről hamis képet festett Ferenc és Ildikó?

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 15:21:34

@Udo von Raumschiff: Azért a Fidesz-szavazók is fogékonyak a populizmusra, ahogy ez minden pártra igaz, valamilyen szinten. A Jobbikra a szociális demagógia jobban illik. "Csak" annyi a különbség az MSZP és a Fidesz szavazói között, hogy az előbbiek csalódtak, kiábrándultak a pártjukból, így kerestek egy újat, az utóbbiak nem, így ők nem kerestek, vagy csak kisebb mértékben.

weaver85 2010.04.16. 15:51:42

@T. D.: Nem gondoltam volna, h Morvai Krisztina befestette a haját és T. D. néven kommentel a polízis blogon...
Ez a hozzászólás kb az ő színvonala volt.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 15:58:24

@weaver85: Én meg azt nem gondoltam volna, hogy egyszer az életben hozzá hasonlítanak majd... na mindegy... :(
Szerinted amit a rendőrség csinált, az teljesen rendben volt? Szerintem nem, ahogyan az sem, hogy az MTV székházat megostromolták, s napokig randalíroztak az utcán... a lényeg: a rendőrség túllépett egy határon, ahogy az utcára kivonulok is... amire céloztam az meg egyszerűen az, hogy nem kell ahhoz 2/3, hogy egy kormány visszaéljen a hatalmával... még akkor is, ha rendet kell tenni az utcán...

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.16. 16:16:06

@T. D.: Szerintem, vagy remélhetőleg nem egy malomban őröltök. A tv ostrom, valamint az utcai randalírozás nem más, mint köztörvényes bűncselekmény, amit csak a hülyék helyeselhetnek. Ott az a kérdés, miért nem érkezett a várva várt rendőri erősítés.
Október 23. azért más szitu, mert egyrészt ott is volt törvénytelen randalírozás, viszont a rendőrök, mire beérkeztek a belváros közepébe válogatás nélkül támadtak mindenkit. Utólag ezt már sikerült bebizonyítani.

Morvai Krisztináról meg annyit, hogy annak idején ő a Civil Jogász Bizottság egy tagjaként való igaz, sokat tett a túlkapások kivizsgálásáért, csak utána éppen azt kezdte el hajtogatni, mintha ő egyedül csinálta volna az egészet, majd közszereplései nyomán szépen ki is zárták a Bizottságból.
Amiket pedig mostanában szokott mondani, azzal úgy gondolom, hogy nem a politikatudománynak, hanem egy másik p-betűs tudománynak kellene foglalkoznia.

weaver85 2010.04.16. 16:16:10

@T. D.: Na, akkor erre sem kell már tovább várnod! :)
Szerintem a rendőrség fejetlenül és gyengén lépett fel. Én radikálisabb eszközöket is bevetettem volna a többnapos randalírozást elkerülendő.
Szerintem az akkori kormány nem élt vissza a hatalmával, csak kapkodott össze-vissza.
Ha a jövőben egy esetleges 2/3-os többséggel bíró kormány hasonló helyzetben ugyanígy lépne fel, szerintem az sem lenne visszaélés a hatalmával.
Amúgy a 2/3-os hatalommal való visszaélés nemcsak fizikailag lehetséges. Esetleg lehetnek más módszerek is erre, amikre azokban a bizonyos "rémálmokban" utaltam.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.16. 16:19:32

index.hu/belfold/2010/01/18/en_nem_lottem_fejre/

Ez az interjú eléggé érdekes. Én csak remélni merem, hogy egyszer végre kiderül. Magánemberként meg van a véleményem arról, hogy milyen motívációs dolgok lehettek az egész mögött, de bízom benne, hogy pl. egy kétharmados felhatalmazás pont jó lesz arra, hogy ezeket ki lehessen vizsgálni és a felelősöket (legyen az randalírozó, vagy épp rendőr) úgy megbüntetni, hogy egy ilyentől soká elmenjen bárkinek a kedve.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 16:21:27

@tothh: Miután ismersz, jól látod, hogy nem őrölök vele egy malomban... :)) Egyet értek a Morvairól írottakkal...

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 16:27:38

@weaver85: Már tényleg nem kell erre várnom... :)

A kapkodás, az alkalmatlanság és különösen október 23-án a túlkapások: ezek jellemzik szerintem 2006 őszét az állami erőszakmonopólium részéről... A túlkapások szerintem olyan módon tekinthetőek a hatalommal való visszaélésnek, hogy a kormány nem lépett fel ezek ellen... vagy rosszul emlékszem?

Én azt remélem, hogy ezek után minden rendbontót bevisznek, s nem is engednek ki jó hamar, hogy a következő akcióban megint részt vehessen... de ez vonatkozik az antiszemita uszításokra is... a rendőrségnek a törvényes keretek között kell működnie, üldöznie kell mindent, ami a kötelessége, s ha visszaélést követnek el, akkor azt nem szabad elnézni...

weaver85 2010.04.16. 16:59:08

@T. D.: Szerintem a túlkapások nem parancsra történtek. És szerintem, ha nem csináltak volna semmit, nem is lett volna semmi különös eset.
És akit esetleg tényleg csak azért ért sérelem, mert ott volt, arra csak azt tudom mondani, hogy nem kell odamenni.
Én a határozott rendőri fellépés oldalán állok, és a mindenkori kormánynak ki kell állnia a rendőrei mellett. Kivéve, ha lopnak, csalnak, hazudnak, mint a politikusok maguk.

A reményeiddel egyet értek.
Az, hogy a jövőben milyen lesz a rendőrség, nem tudhatjuk, de Pintér Sándor idejében érdekes dolgok történtek a Teve utcában és az alvilág szálai is Pintérnél végződtek. Szóval érdeklődéssel várom a következő időszakot.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.16. 17:05:52

@weaver85: Hát azért 20-21 évvel ezelőtt szerintem pont egy olyan rendszert választottunk, ahol mindenki oda és akkor megy amikor akar, a törvényes keretek betartása között.

weaver85 2010.04.16. 17:28:13

@tothh: Nem akartam az előző kommentben leírni, a blog komoly színvonala miatt, de most a Szerző hozzászólására reagálva megteszem.
Szóval aki k*rvának áll, ne csodálkozzon, ha megb*sszák!
És 20-21 éve nem olyan rendszert választottak szerintem az akkori választók, amelyben bármit lehet, bárhol és bármikor.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.16. 17:34:12

@weaver85: Mint írtam a törvények betartása mellett

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 17:58:31

@weaver85: Azt nem tudom, hogy a túlkapásokra miért került sor, de megtörténtek. Szerintem ilyen esetben a rendőrséget is meg kell fegyelmezni, ezért vélem azt, amit korábban leírtam... mert ellenkező esetben az emberek azt érzik, hogy a rendőrség nem értük van... A rendbontók meg gondoljanak amit akarnak, de azok, akik elmennek egy pártrendezvényre, tüntetésre, s békés keretek között viselkednek, az más téma. Azok, akiket a Fidesz nagygyűlésen ért sérelem, szerintem jogosnak voltak/vannak felháborodva. Én nem voltam ott, de egyet értek velük. Nyilván hibáztatható a Fidesz is, mert lehetett tudni, hogy mi megy a városban, de az is tény, hogy a rendbontókat más irányba is lehetett volna terelni, akár. Nem tudom. A felelősség megállapítása nem olyan egyszerű...

ralf 2010.04.16. 21:54:18

@Udo von Raumschiff: Azért azt kár lenne tagadni, hogy a szélsőjobb szavazókat a Fidesz próbálta megszerezni (illetve korábban az MDF), és tett is értük, Az is igaz, hogy a szélsőjobbosoknak, ha választani kell, inkább a Fidesz kerül szóba, mint az MSZP. És ami a legszomorúbb, hogy blogokat olvasva az a benyomásom alakult ki, hogy a középjobbosok egy része számára a szélsőjobb mégis csak jobb (mi), míg a bal, az a másik.

Ami a jelen helyzetben történt az annyi, hogy a meggyőződéses szélsőjobbosok mellé beálltak a rendszerváltás vesztesei, akik az MSZP-től nem kapták meg, amire számítottak, s most mentek a legcsábítóbb ígéret után. De ők visszaszerezhetők.
Ugyanakkor a Fidesz számára bebizonyosodott, hogy nincs szükség a szélsőségesekre ahhoz, hogy választást nyerjenek, és ha jól kormányoznak, nem is lesz. Ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy vasfüggönyt húzzanak jobb felé. Már ha akarnak.

papika 2010.04.17. 22:42:50

Szia,
azon gondolkodtam, megnézem, milyen esélyei vannak ennek az angyalföldi Tóth Józsefnek, és összeadogattam, a választókörzetében hogyan szavaztak az emberek pártlistákon.
Az eredmény:
MSZP egyéniben 11.976/listán 8.499
Fidesz: 9.742/10.594
LMP: 2.683/3.589
Jobbik: 2.384/2.809
MDF csak listán volt, 1.306.
Azaz, Tóth Józsira szavazzott 800 fideszes és 500 jobbikos is! De mivel arra sem lehet mérget venni, hogy mind az 1300 mdf-es a második fordulóban is elmegy csak azért, hogy megállítsák a fidesz 2/3-ot, arra meg, hogy a fideszesek (és ha elmennek szavazni, jobbikosok) egy olyan mszp kampány után, ahol világossá teszik, hogy ez nem a jelöltről szól, hanem a pártról, megint ekkora számban átszavaznak végképp nem, én azt mondom, Tóth Józsi győzelme meglepetés lenne.
Szanyi annyiból jobban áll, bár ott nem számoltam ki, csak szúrópróbaszerűen meg-megnézegettem, hogy nála nem nagyon voltak átszavazások, és ott mdf jelölt is volt, így ő tényleg fej-fej mellett áll Szalayval. Bár neki meg ez a hangfelvétel-bortány tett be.

BISMARCK 2010.04.18. 10:02:07

Meg tudnátok nézni, hogy Esztergomon kívül melyik körzetben vesztett szavazatot a Fidesz 2006-hoz képest ill. kapott a fideszes egyéni jelölt kevesebb szavazatot mint listán a párt?
köszi

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.18. 15:26:27

@BISMARCK: üdv!

Az a vicces, hogy a makói körzetben darabra ugyanannyi szavazatot kaptak. Amúgy a túlnyomó többségben megerősödtek szignifikánsan négy évvel ezelőtthöz képest.

Sajnos a körzetenkénti lista-egyéni összehasonlítás az egy álom jellegű dolog, mivel az Országos Választási Iroda (kiismerhettük őket) honlapja mindössze szavazóköri bontásban közli az adatokat.

Az pedig megyénként kb. egy hét lenne, mire az ember ezeket összeadogatná...
Én örülnék neki, ha a honlap kissé felhasználóbarátabb lenne.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.18. 23:01:59

@tothh: Hát még ezen a téren is (választási adatszolgáltatás) van hova fejlődni... :(

fromdtod 2010.04.25. 12:28:49

@papika: és a 2384 jobbikos, ők kire fognak szavazni??? sztem a fideszre. Tehát Tóth Józsefnek sem biztos a bejutása. Szanyinak meg sztem semmi esélye sincs. Azt nem értem, hogy soha nem veszik figyelembe pesten a jobbikos szavazókat, hogy hova fognak szavazni a másodikban...
Sztem továbbra is mindenhol fidesz fog nyerni. Ez jóslás...
süti beállítások módosítása