HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

Ki hol indul? - Budapest

2010.04.04. 19:42 :: tothh

Székesfővárosunk az ország legnagyobb területi egysége, politikai szempontból pedig a baloldal legnagyobb fellegvára volt a rendszerváltozás óta eltelt húsz éves periódusban.

 

Harminckét választókerületre osztották fel a Fővárost, amely felosztás nagyjából igyekszik követni a közigazgatási beosztást.

 

Az 1. számú választókerület a jobboldal kevés stabil bástyái közé tartozik a választásokon, hiszen 1990-ben, és 1994-ben az MDF, azóta pedig a Fidesz jelöltjei nyerték a körzetet. Utóbbi, Nagy Gábor Tamás polgármester tehát negyedik győzelmére készülődik. Legnagyobb ellenfele a Hagyó Miklós köréhez tartozónak mondott Molnár Zsolt, vezető fővárosi szocialista politikus. Valószínűsíthető, hogy nem a mandátumszerzés reményével küldte pártja harcba. A harmadik nagy párt, a Jobbik, Pörzse Sándor újságírót indítja, az ő esélye viszont lényegesen kisebb ebben a belvárosi, polgárosult részben. Negyedikként az LMP jelöltje próbálkozik a voksvadászattal.

 

A 2.  számú kerület, amely a II. kerület külső részét foglalja magába, szintén a jobboldali kerületek közé tartozik. A Fidesz emblematikus jelöltje dr. Balsai István, az Antall-kormány igazságügy-minisztere. Érdekes egybeesés, hogy ugyanezen kormány népjóléti államtitkára, Pusztai Erzsébet is ebben a körzetben indul, az „Új MDF” színeiben. A szocialisták itt találtak kerületet, ahol indíthatják Dontáth László evangelikus lelkészt, akit a szomszédos óbudai kerületből kiraktak. A Jobbik is országos politikust, Balczó Zoltán EP-képviselőt indítja a körzetben. Az ötödik jelölt, a Lehet Más a Politika jelöltje, Szombati Kristóf kevésbé ismert a többieknél.

Itt számíthatunk rá, hogy a Fidesz jogi igazgatója, az elszámoltatást várhatóan irányítani fogó Balsai fölényes győzelmet arat.

 

Óbudát, a Főváros második legnagyobb kerületét két egyéni körzetre osztották fel, és mindkettőt ugyanaz a szocialista képviselő képviselte az elmúlt tizenhat évben. A 3.választókerületben Orosz Sándor ez a személy, aki ellen a négy másik nagy, bejutásra esélyes párt jelöltje indul. Fontos megjegyezni, hogy az „Új MDF” embere egy MDF-SZDSZ közös jelölt, aki az SZDSZ ügyvivője. Ez az egyik legérdekesebb kerület. Itt az a fontos kérdés, a Fidesz várhatóan lehengerlő országos győzelme hatással tud-e lenni a kerületi eredményekre.

A másik, békásmegyeri körzet, a 4.-es egyéni képviselője a fentebb említett Donáth László volt 1994 és 2010 között. Ő tehát biztosan nem lesz képviselő, helyére pedig az öt nagy országos párt jelöltjei pályáznak. Az öt kandidáló közül kétségtelenül az MDF-es Király Zoltán a legkülönlegesebb. Király az utolsó pártállami parlament ellenzéki tagja, később MDF-képviselő, majd szociáldemokrata pártelnök és tévériporter is volt. Most az ajánlószelvények vizsgálatakor került reflektorfénybe a neve, formai hibák miatt ugyanis első fokon elutasította a Fővárosi Választási Bizottság az indulását.

A körzet végeredménye az előzőéhez hasonlóan a legnyitottabb kérdések közé tartozik az országban.

 

Újpestet – a szerző szűkebb pátriáját – is két körzetre osztották, a 6.-os sorszámot viselőhöz azonban a szomszédos Rákospalota egy részét is hozzácsatolták.

Mindkét kerület – Óbudához hasonlóan – 16 éven át ugyanazokat a személyeket választotta meg. Az 5-ös számú körzet Csizmár Gábort, aki a MeH államtitkára. A Fidesz Hollósi Antal orvost, a Jobbik Pajor Tibor helyi képviselőt, az LMP Tálosné Pálvölgyi Mártát indítja, az SZDSZ és az MDF közös jelöltje pedig Boruzs András, a káposztásmegyeri részönkormányzat szabaddemokrata vezetője.

Olyannyira baloldali alapállású volt ezen választókerület, hogy még 2002-ben, amikor Hock Zoltán népszerű alpolgármester volt MDF-Fidesz közös jelölt, még akkor is Csizmár nyert, mégpedig első fordulóban. Valószínűleg idén soha nem látott közelségbe kerülhet a jobbközép jelöltje, Hollósi Antal számára a győzelem, azonban az országban az egyik legnehezebb dolga lesz a Fidesznek. A választás előtt felmerült Derce Tamás polgármester független jelöltként való indulása. Derce 1990-ben SZDSZ-es színekben, azóta pedig mindig jobboldali támogatással lett megválasztva, így bizton állítható, hogy az egyéni kerületért folyó versenyt nagyban befolyásolta volna személye. Derce azonban nem indult, így csak a fent említett öt jelölt közül választhatunk a kerületben.

Másik választókerületünk, a 6-os számú képviselője éppen Csizmár Gábor „főnöke”, Kiss Péter miniszter. Az MDF-et leszámítva az országos pártok indítanak jelölteket. (Négy éve a pártból azóta Hock Zoltánnal egyetemben kizárt Pettkó András volt a Fórum jelöltje.) A Jobbik színeiben Szegedi Csanád EP képviselő indul harcba, a harmadik eséllyel ringbe szálló jelölt pedig Wintermantel Zsolt, a Fidesz jelöltje. Ő 2002-ben már sikertelenül mérkőzött meg Kiss Péterrel. Wintermantel négy éve a polgármesterséget is aspirálta, azonban Derce, és a szocialisták jelöltje mögött mindössze a harmadik helyet sikerült elérnie.

 

Belváros-Lipótváros, és az Újlipótváros déli részének képviseletéért az egyik legnagyobb, és legérdekesebb harc lesz a választáson. Jelenleg Rogán Antal fideszes polgármester tűnik favoritnak, helyzetét az éppen elkészült új Főutca is erősítheti. Nem szabad azonban leírni Steiner Pált, a fővárosi szocialista frakció  vezetőjét sem. Neki már kétszer is lett volna esélye nyerni, azonban végül mindig visszalépett Pető Iván SZDSZ-es emblematikus figura javára. Az SZDSZ idén nem is indul itt, újdonsült szövetségesük, az MDF pedig nem az ő jelöltjüket favorizálta, hanem az Antall Józsefről, Orbán Viktorról, és Gyurcsány Ferencről is baráti hangvételű könyvet író, mára Orbán egyik legjelentősebb bírálójává váló Debreczeni József közírót.

Az SZDSZ másik politikai örökösének is gyakran nevezett, azonban ezt elhárítani kívánó LMP a listavezetőt, Schiffer Andrást indítja. Az ötödik jelölt, a Jobbik jelöltje is emblematikus személyiség, hiszen nem másról van szó, mint az antiszemita kijelentéseket gyakran tevő Hegedűs Lóránt református lelkész felesége.

Mint látható, ezen körzetben minden párt „nehézsúlyú” személyiséget indít, ami mégjobban megbonyolítja a küzdelmet. Azt is fontos leszögezni, hogy itt nagyon erős volt a liberális vonulat, amelynek képviselő most hiányoznak, ezért híveiket a többi aspiráló próbálja megszólítani.

 

Terézváros egyetlen kerülete a 8-as számú. Négy jelöltje közül (az MDF kivételével a nagy pártok delegáltjai) Hatvani Csaba alpolgármester, valamint Illés Zoltán, a Fidesz négy éve még Orbán Viktort erősen bíráló környezetpolitikusa között dőlhet el a küzdelem. Érdemes megemlíteni, hogy az ingatlanpanamában meggyanúsított Hatvani azon jelöltek közé tartozik, akik a rossz nyelvek szerint várhatóan a mentelmi jog megszerzéséért szálltak harcba.

 

Az utóbbi időkben szintén ingatlanpanamáktól hangos Erzsébetváros két kerületből áll. A Nagykörút és a Dózsa György út között elterülő 9-es számú körzetben szintén az MDF-en kívüli nagy pártok jelöltjei indulnak. Korábban inkább balra húzó választókerület volt, az MSZP helyzetét azonban nyilván nehezíti, hogy Erzsébetváros szocialista polgármestere a több, mint egy éve előzetes letartóztatásban ülő Hunvald György.

A másik kerület, a 10., Józsefváros legbelső területeit is tartalmazza, központi területe az ingatlan-ügyek által érintett régi pesti zsidónegyed. Ez a hagyomány a jelöltek személyét is befolyásolja, hiszen a Fidesz a zsidóságát nyíltan felvállaló Fónagy János volt infrastrukturális minisztert, az MSZP pedig azt a Szabó Zoltán korábbi polgármestert, aki felvetette a Menóra alakjának felvételét a kerület címerébe. Szintén nem lehet az sem véletlen, hogy az antiszemitizmussal gyakran vádolt Jobbiknak itt sikerült legutoljára összegyűjteni az induláshoz szükséges 750 szelvényt. Az itt induló LMP-s, illetve MDF-es jelöltek közül utóbbi érdekes, ő ugyanis Herényi Károly, a párt második embere. A választókerület elnyerése valószínűleg a Szabó-Fónagy csata győztesének fog sikerülni.

 

Külső-Józsefváros, a 11. kerület is szocialista képviselőt választott a legutóbbi két választáson. Itt jelöltjük az a Komássy Ákos, aki korábban Fiatal Baloldal elnöke volt, és aki tavaly alulmaradt az időközi önkormányzati választáson a Fidesz jelöltjével szemben. Komássy mellett idén Kuncze Gábor volt szabaddemokrata pártelnök is kampányol, úgy, hogy egyébként MDF-SZDSZ jelölt is lesz a kerületben. Mellettük egy jobbikos jelölt indul, illetve az a Kocsis Máté, aki a Fidesz színeiben tavaly Komássy legyőzője volt. Idén is a két fiatal politikus küzdelme lesz a legfontosabb.

 

Belső-Ferencváros jelenleg fideszes képviselővel rendelkezik, Bácskai János időközi választáson szerezte mandátumát. Idén lesz lehetősége ismételni, ehhez a Gyurcsány-kormány szóvivőjét, Budai Bernadettet kell legyőznie. A Jobbik, illetve az LMP jelöltje a két forduló közötti visszalépésnél, illetve a töredékszavazatok begyűjtésénél játszhat szerepet.

 

Külső Ferencváros, és Észak-Pestszenterzsébet közös kerülete a 13-as számot viselő. Itt már korábban is voltak érdekes képviselők, például az első ciklusban Zacsek Gyula az MDF-piacok szervezője, vagy utána két cikluson át az a szocialista Csintalan Sándor, aki ma a Fidesz-közeli HírTV-n buzdítja betelefonálóival együtt a polgárokat a Fideszre szavazásra.

Idén négy jelölt indul, az MDF-en kívüli országos pártok jelöltjei. A végkimenetel szempontjából nagyon érdekes kerületről van szó, ez ugyanis azon délkelet-pesti választókerület-kör része, ahol hatalmas MSZP fölény volt 1994 óta.

Ha például ebben a körzetben a Fidesz tudna nyerni, az igen komoly veszélyt jelenthet az MSZP váltópárti ambícióira.

 

Az előző körzethez hasonlatos az északnyugat-kőbányai 14. számú körzet. Arató Gergely oktatási államtitkár sima fölényes győzelmet aratott legutóbb, és most is ismétlésre készül. Legfőbb kihívója György István, a BKV-botrányokat vizsgáló bizottság fideszes elnöke. Pártjának ez a választás hozta el a győzelem reális esélyét először. Rajtuk kívül a Jobbik, valamint az MDF (egyébként SZDSZ-es) jelöltjei indulnak.

 

A budapesti 25-ös, Lágymányost és a Gellért-hegy déli oldalát magába foglaló körzetet 1990-től négy cikluson át az MDF-es Csapody Miklós nyerte meg. A Fidesz-MDF vitát követően sem került ki a jobboldal befolyásából a terület, hiszen négy éve az azóta súlyos betegségben elhunyt Deák András nyerte, akit az időközin Rétvári Bence ifjú kereszténydemokrata vezető követett. Rétvári győzelme így idén is prognosztizálható. Kihívói itt is az országos pártok jelöltjei, ráadásul mindenki emblematikus személyiségeket indított. Az MSZP Szabó Vilmos külügyi államtitkárt, a Jobbik Dúró Dóra szóvivőt, az ELTE Állam,- és Jogtudományi Karának politológus hallgatóját, az LMP Jávor Benedeket, az országos lista másodikját, az MDF pedig a már említett Csapodyt indította. Utóbbi mégsem szerepel majd a szavazólapon, hiszen miután nem tették befutó helyre a listán, kilépett a pártból, illetve visszalépett a képviselőségtől.

 

Városunk legnagyobb kerületének (Újbuda) második egyéni körzete Kelenföldöt, illetve a Fehérvári Úti Lakótelepet foglalja magába. Nem is meglepő, hogy ez egy baloldali körzet, ahol Molnár Gyula MSZP-s polgármester 1994 óta nyeri az egyéni választásokat. Így erre is elmondható, hogy az óta most nyílik először reális esély az ő legyőzésére. Ez most Simicskó István korábbi titokügyi államtitkár feladata lesz. Rajtuk kívül jobbikos és lmp-s induló van, míg az SZDSZ-MDF eredeti jelöltje John Emese visszalépett.

 

A harmadik újbudai kerületben, a budapesti 17-esben, vegyesen vannak lakótelepi (Gazdagrét, Őrmező), iletve kertvárosias jellegű (Sasad, Sas-hegy) részek, így a kerület mindig a végső győztes jelöltjét választotta. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor idén Kupper András fideszes jelölt hódíthatja el a szocialista Józsa Istvántól két ciklus után a kerületet. Kettejükön kívül Bajomi Iván, az LMP szociológus jelöltje, valamint Novák Előd Jobbik alelnök indul. Itt próbálkozott a jelöltté válással a terrorizmussal gyanúsított Budaházy György is, akit még a Jobbik is támogatott informálisan, azonban végül nem tudott a szabályoknak megfelelő számú ajánlószelvényt összegyűjteni.

 

A Hegyvidék egyetlen választókerületet tartalmaz, itt minimális az esély arra, hogy ne Pokorni Zoltán fideszes polgármester nyerje a mandátumot. Rajta kívül a másik négy országos párt aspiránsa indul, köztük az MSZP jelöltje, Katona Tamás pénzügyi államtitkár. Eredetileg Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes indult volna, azonban a BKV korábbi vezetőinek rá nézve terhelő vallomásai után még az eleve esélytelennek tűnő kerületben is inkább új jelöltet választottak.

 

A XIII. kerület (Angalföld-Újlipótváros) két körzete hordozza a legnagyobb esélyt egy jelentős baloldali győzelemre. Ez a hely még a Népszavazás, illetve az EP-választás során is jelentősen eltért az országos átlagtól, és mutatta nagyon mély baloldali és liberális hagyományait.

Az Újlipótváros nagy részét, és Dél-Angyalföldet magába foglaló 19. körzet esélyesnek számító szocialista indulója a szókimondásáról és a politikai ellenfelet támadó nyilatkozatairól is ismert Szanyi Tibor. Rajta kívül a négy másik országos, bejutásra esélyes párt jelöltjeit indulnak. Szanyi esetleges győzelmét a fideszes Szalay Péter veszélyeztetheti legjobban.

A másik, észak-angyalföldi körzet szocialista indulója Tóth József polgármester. Ő is reális eséllyel pályázik arra, hogy immár sorozatban harmadszor nyerjen. Legfőbb ellenfele a fiatal szociológus, a fideszes Spaller Endre. A másik három országos párt indított még jelöltet, közülük az MDF-SZDSZ szövetség színeiben egy liberális aspiráns indul el.

 

Zugló, a főváros harmadik legnagyobb kerülete két választókerületből áll. Az elsőben, a 21. számot viselőben négy jelölt indul (az országos pártok közül itt is az MDF maradt ki a körből). A győzelemre ketten esélyesek igazán, az MSZP-s Bárándy Gergely, illetve a fideszes Papcsák Ferenc (ő 2002-ben még Baktalórántházán nyert egyéni mandátumot).

A másik körzetben szintén a másikban is induló négy párt jelöltje fog a szavazólapon szerepelni, és itt is a Fidesz, valamint az MSZP között fog eldőlni a mandátum sorsa. Utóbbi párt jelöltje az a Tóth Csaba, aki pár évvel ezelőtt a vas megyei tagbeléptetési botrány során került a célkeresztbe. Ez a tény elképzelhető, hogy ront pártja esélyein.

 

A már az egyik újpesti választókerület kapcsán említett Rákospalota keleti fele, azaz Újpalota és Pestújhely alkotják a 23. választókerületet. A rengeteg panellakást magába foglaló körzet az elmúlt években szocialista terep volt, Hajdú László polgármester 1994 óta folyamatosan szerezte a győzelmeket. Idén Hetyei László személyében új jelöltjük van, mellette pedig mindössze ketten mérettetik meg magukat. A Jobbik jelöltje Gaudi-Nagy Tamás jogász, igazságügyi miniszterjelöltje, a Fideszé pedig László Tamás, aki pályázik a győzelemre.

 

Mindig az országos győztes jelöltje nyerte a budapesti XVI. kerület egyéni körzetét, a 24. számút. Az idei választáson tehát a tendenciák alapján Kovács Péter fideszes polgármester hódíthatja el Vidorné Szabó Györgyitől a mandátumot. Kettejükön kívül a másik három nagyobb párt jelöltjei indulnak.

 

Az egyik legnagyobb méretű választókerület, a Rákosmentén található 25-ös az előzőhöz hasonlóan az országos győztest választotta mindig 1990 óta. Idén ez Riz Levente fideszes polgármester győzelméhez vezethet. Riz négy éve sem kapott ki nagyon, legalábbis a többi budapesti eredményhez képest. A sikerhez Alexa György jelenlegi képviselőt kell legyőznie. Mellettük indul lmp-s, jobbikos, mdf-es jelölt, valamint a helyi közéletben magát aktivizáló Kovács István önkormányzati képviselő.

 

A most következő hat választókerületben legutoljára a szocialisták nyertek már az első fordulóban. Ezek elhódítása tehát egyrészt a kétharmados álmokhoz elengedhetetlen a Fidesz, a váltópárti szerep eléréséhez pedig az MSZP számára.

 

A Kőbánya keleti lakótelepeit (Újhegy, illetve Óhegy egy része), valamint Pestszentlőrinc északabbi felét tartalmazza a 26. kerület. Itt Simon Gábor munkaügyi államtitkár, az MSZP Országos Választmányának Elnöke a jelenlegi képviselő, és az újrázást is ambicionálja. Két kihívója a Fidesz, illetve a Jobbik aspiránsai.

 

A Pestszentlőrinc többi részét (köztük a Havanna lakótelepet), illetve Pestszentimrét magába foglaló 27. körzetben Mester László szocialista polgármestert kell legyőzni, ha meg akarják szerezni mandátumát. Erre a Fidesz, a Jobbik, az LMP, valamint az SZDSZ-MDF szövetség jelöltjei pályáznak.

 

Kispesten is szocialista dominancia volt jellemző. Itt a párt városi elnöke, Burány Sándor gazdasági államtitkár már 16 éve a képviselő, és idén is ő az egyik fő esélyes. Rajta kívül még a Fidesznek lehet esélye győzni, a Jobbik miniszterjelöltjének, Pősze Lajosnak, valamint az SZDSZ-MDF, és az LMP aspiránsainak erre nem nagyon lehet esélye.

 

Pestszenterzsébet déli részét, valamint az 1994-től külön kerületet alkotó Soroksárt foglalja magába a 29. körzet. Itt Hiller István Oktatási és Kulturális Miniszter nyolc éve a képviselő, és idén is őt kell legyőzni másnak (főként természetesen a Fidesznek) a mandátumszerzésért. Erre a Fideszen kívül a Jobbik, illetve az MDF pályázik.

 

„Vörös” Csepel állandó jelzőjéből következően is egyértelmű szocialisták által dominált városrész. Az egykori óriási szocialista nagyipari központot két kerületre osztották fel. Ezek lélekszáma mára alacsonyabb lett, így a választási rendszer aránytalanságai közé sorolhatók.

Az első, a sziget nyugati részét magába foglaló választókerületben csak a három legnagyobb párt jelöltjei indulnak, köztük Podolák György, a jelenlegi MSZP-s képviselő, aki idén is – párttársai között ritkaságszámban menően – eséllyel küzd az egyéni győzelemért.

A másik körzet, a 31. számú jelenlegi szocialista képviselője Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár. Podolákhoz hasonlóan ő is a potenciális szocialista esélyesek között van. Kihívói az MDF-et leszámítva, az országos pártok jelöltjei.

 

A fenti hat körzet mindenképpen indikátor lesz a jövő héten, illetve két hét múlva. A szocialisták legnagyobb bástyáiról van szó, amik megnyerése a vidéki korábbi baloldali fellegvárakhoz képest jóval nehezebb az ellenfeleknek. A kérdés az, hogy a Fővárost 1994 óta vezető MSZP-SZDSZ koalíciót érintő korrupciós botrányok mennyire vetették vissza lakossági elfogadottságukat.

 

Fővárosunk utolsó, 32. számú egyéni kerülete a Budafok-Tétény városrészt fedi le. Jelenlegi képviselője az egyéniben ezúttal nem induló Lendvai Ildikó szocialista pártelnök. Idén az országos öt párt jelöltjei vetélkednek a győzelemért. Mivel eddig ezt a körzetet mindig az országos győzelmet arató párt nyerte meg, ezért úgy tűnik a tendenciák alapján, hogy a Fidesz jelöltje futhat be.

 

 

Mint látható, a korábbi vidéki választókerületekkel ellentétben a 2010-es választáson Budapest körzetei nagy bizonytalansági faktort tartalmaznak. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az itt tradicionálisan (már a Horthy-kor óta) erős szocialista-szociáldemokrata vonulat országosan meggyengült, nagyon mély válságba kerülve. Ennek a válságnak a mélységét fogják majd megmutatni a budapesti választási eredmények.

22 komment

Címkék: budapest mszp fidesz mdf jobbik kétharmad lmp választás 2010 egyéni kerület

A bejegyzés trackback címe:

https://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr321894498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.04.05. 23:14:10

Szanyi győzelmét az LMP-s jelölt Tordai bence szoronhgatja aki 1 hónappal ezelött is már 10-15%-on állt a választókerületben.

DELI 2010.04.06. 11:17:22

Hát Tordai valóban 10% körül áll, de Szanyi közel 30%-nál van - tehát szorongatásról nem igazán beszélhetünk - bár nem lett volna rossz. Ugyanakkor az LMP szégyene lehet egyébként az újlipótvárosban folytatott agresszív kampány (plakáttépés, össze-vissza ragasztgatás) - ez egy olyan hely ahol nem a Jobbikos-ok viselkednek így. Szalay Péternek valóban nagy esélye van - őt saját pártján (Fidesz támogatók - akik lassan de biztosan növekednek)felül elfogadják a volt SZDSZ szavazók is - és az idősebb MSZP-s korosztály is (akik menekülnek a Szanyi/MSZP féle politika elől). Helyi MDF tagok is azt rebesgetik, hogy titokban Szalayra szavanak és nem az SZDSZ-MDF közös jelöltre (egy gyenge SZDSZ eresztés).

mcchip 2010.04.11. 06:28:28

Én is Indulok! SZAVAZNI! Menjetek ti is!

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.11. 13:34:37

Na, már én is túl vagyok rajta!

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.11. 14:48:22

Már én is eleget tettem állampolgári kötelességemnek! Most már csak várni kell...

Ákos apu 2010.04.12. 08:45:37

@tothh:

Kedves Toci!

Hát mégsem veszett kárba a szavazatom.
Most hogyan gondolod?

Üdv

Ákos apu

Ákos apu 2010.04.12. 08:46:32

@Kádár Alíz:

Kedves Alíz!

Megnyerő a báj ami árad az üzenetből.
Miért e indulat?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.12. 10:58:11

@Ákos apu: Üdv!

Hát nem, sőt, én azt mondom, hogy az eredmények alapján Ti voltatok a legnagyobb nyertese ennek a tegnapi napnak!
Annyit viszont hozzá tennék, hogy a pártnak most szépen el kell kezdenie "felnőttkorba" lépni. Ezt arra értem, hogy a parlamenti politizálás kereteit most szépen meg kell tanulni, hogy a programelemek törvényjavaslat formát önthessenek például.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 11:40:12

Az LMP eredményének én is örülök, ez volt mindenképpen a legnagyobb meglepetés. Továbbá annak is, hogy a Jobbik ott végzett, ahova belőtték őket a közvélemény-kutatások. A Fideszt viszont túlbecsülték, de a 2/3 még így is meglehet. Erről nagyon szívesen olvasnék egy bejegyzést a tisztelt szerzőtől! :)
Viszont 25-én nekem már nem lesz dolgom: Harrach Péter behozta a mandátumot (55,75%).

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.12. 12:19:16

@Turbucz Dávid: Készülőben a bejegyzés, részletes elemzésekkel:)

A kétharmad realitását én most először látom. Az egyéni eredmények alapján. Bár többet vártam volna a Fidesznek, egyéniben annyira taroltak, tarolhatnak, hogy ezzel behúzzák a kétharmadot.
Meg területi listákon is többet szereztek, mint vártam.
De mondom, lesz erről részletes elemzés, türelem:

Dávid: nekem meg most újdonság, hogy lesz második forduló. Ez itt első körös MSZP szokott lenni...

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 12:39:20

@tothh: Kíváncsian várom! Egyetértünk, elég komoly a realitása, ez tény, s szerintem is meg lesz. Az MTV-n, már miután elkezdték az adatokat közzé tenni (szánalmas ami tegnap történt), az É-Mo-i megyék és persze Budapest, más és más okból, emelkedtek ki, jelentőségüket és érdekességüket tekintve.

Hát igen, megváltozott az ország hangulat, elég egyértelműen... s emiatt a fővárosiaknak két hét múlva is szerepelniük kell...

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 13:12:05

@tothh: Kíváncsian várom! Egyetértünk, elég komoly a realitása, ez tény, s szerintem is meg lesz. Az MTV-n, már miután elkezdték az adatokat közzé tenni (szánalmas ami tegnap történt), az É-Mo-i megyék és persze Budapest, más és más okból, emelkedtek ki, jelentőségüket és érdekességüket tekintve.

Hát igen, megváltozott az ország hangulat, elég egyértelműen... s emiatt a fővárosiaknak két hét múlva is szerepelniük kell...

ui.: nem értem, hogy miért nem látom itt a hozzászólásomat, miközben itt oldalt látható...

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 13:12:39

Na most már mindkettő itt van, érdekes. Az OVB újból akcióban? :)))

arnolda 2010.04.12. 13:15:23

@tothh: Várjuk az elemzést! :)

Nem gondoltam, hogy az MSZP csak 2 helyen fogja az élről várni a 2. fordulót. Érdekes lesz, hogy alakulnak majd a 2. fordulós körzetek, hogy változhat az aktivitás, lesz-e aki átszavaz, lesz-e aki visszalép. Kíváncsi vagyok, hogy látod majd az elemzésben.

Meglepetés volt az LMP fővárosi eredménye. Ott, ahol elindult, a legtöbb helyen a Jobbikot is maga mögé utasítva lett 3. a jelöltje 10-15% körüli eredménnyel. Szép eredménynek tartom. Elöljáróban az LMP tűnik a következő Országgyűlés színfoltjának. Bízom benne, hogy konstruktív és előrevivő színfolt lesz.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.12. 14:01:08

@noldar: Én se gondoltam volna, hogy az MSZP ennyire gyatrán szerepel egyénikben. Botka második helye volt szerintem a legsokatmondóbb. Amúgy csak egy helyen vannak élen, Szanyi végül csak második helyen áll pár száz szavazattal lemaradva.

Az LMP-t én is harmadiknak becsültem a Fővárosban, ez azonban túlszárnyalta a becslésem is.

A második fordulóval kapcsolatban egy meglátás van az alábbi linken: hirextra.hu/2010/04/12/mit-varnak-a-politologusok-a-masodik-fordulotol/

Ez a véleményem:)

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 14:20:37

@tothh: Te vagy a cikkben szereplő Tóth László?

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 14:31:08

@tothh: gratulálok, nem is tudtam. Ez milyen intézmény, amelynek a szakértője vagy?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.12. 14:40:17

@Turbucz Dávid: Az egyesületünk. Amit még mindig nem jegyeztek be, most éppen az ügyészség kötött belénk...

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 14:54:10

@tothh: Egyszer már csak összejön, én drukkolok, most mit találtak ki, persze lehet, hogy ezt privátban értelmesebb megbeszélni. :)

mcchip 2010.04.12. 15:01:27

Az lenne egy jó elemzés aminek a címe:
A Fidesz nyerte meg a választásokat, vagy az Mszp vesztette el? Gratulálok az LMP-nek, bár nem vagyok közvéleménykutató, én "bejósoltam" őket, és bejött :)