HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

Ki hol indul? - 5. rész

2010.04.03. 15:29 :: tothh

 

Pest
 
Pest megye az ország legnagyobb megyéje, illetve az egyetlen olyan megyénk, amelynek székhelye a megye területén kívül fekszik. 16 egyéni mandátumot osztanak ki a központi megyében, a lakosság arányainak átalakulása miatt azonban még e nagy mandátumszám mellett is alulreprezentáltnak számít a megye az országot tekintve. Itt található ugyanis többek között a két legnagyobb OEVK (Szigetszentmiklós, illetve Gödöllő, mindkettő 70,000 fölötti választói létszámmal).
Pest megye sajátossága az volt, hogy általában az országos trendeknek megfelelően alakult az egyéni körzetek eloszlása, bár ki lehet tapintani inkább balra (pl. Érd, vagy Budaörs), illetve inkább jobbra (pl. Aszód, Nagykáta, vagy Dabas) húzó választókerületeket.
 
Az első választókerület, melynek Szob a központja, az egyike azon kevés kerületeknek, melyekben a Magyar Szocialista Párt még sosem tudott egyéni mandátumot nyerni. A körzetet immáron három ciklus óta az MKDSZ-es/KDNP-s Harrach Péter uralja, és idén sem lehet nagy meglepetést várni. Az öt induló lefedi az öt nagy országosan megjelenő pártot.
 
Vácott szintén öten indulnak, azonban az MDF jelöltje kimaradt a körből. Az ötödik jelölt itt Bethlen Farkas független jelölt, Verőce polgármestere. A körzet az elmúlt időszakban mindkét oldalról választott képviselőt, idén így a legkevésbé váratlan fordulat az országos trendnek megfelelően a fideszes aspiráns győzelme lenne.
 
Dunakeszin mindegyik országos listát állító párt indulhat, azaz az öt jelentősebb formáción kívül a Civil Mozgalom is rendelkezik jelölttel. E kerületben szintén nyert már mindkét politikai oldal képviselője, így itt sem lenne az országos trendnek megfelelő eredmény meglepetés. Érdekességként kell kiemelni, hogy a szocialisták jelöltje itt a fóti botrányokban tevőlegesen résztvevő, a rendszerváltozás idején pedig Trabantjával feltűnő Fábry Béla.
 
Gödöllő sokáig Gémesi György korábbi MDF ügyvezető elnök felségterülete volt. Gémesi továbbra is polgármester, az MDF-nek (sok más régi MDF-eshez hasonlóan) viszont már nem tagja. A körzetet négy éve nagyon szűken az MSZP-s Fogarasiné Deák Valéria Eszter nyerte, győzelmében szerepet játszott a Fidesz és az MDF közötti „hidegháború”. Idén egyértelműen a fideszes jelölt a favorit, az öt országos párt jelöltjei közül. Érdekesség, hogy az MDF jelöltje az a Roszík Gábor lelkész, aki az első ciklusban a körzet képviselője volt, és aki 2006-ban saját párttársa, Gémesi elleni szavazásra buzdított.
 
Aszód a jobboldali alapállású körzetek közé tartozik, 12 éve töretlen itt a Fidesz-jelölt Tóth Gábor uralma. Itt idén az LMP-t leszámítva az országos pártok indulnak, és Tóth újabb győzelme nem lenne meglepetés.
 
Nagykáta Aszód párja abból a szempontból, hogy ez is a jobbra hajló pest megyei körzetek egyike. Itt Czerván György a „befutó ember”, őt csak az MSZP, illetve a Jobbik jelöltjei próbálják legyőzni, valószínű, kisebb siker esélyével.
 
Monoron az LMP kivételével a nagy pártok, valamint a Civil Mozgalom jelöltjei indulnak. Ez a terület mindkét politikai oldalról választott már képviselőt, általában elmondható, az országos tendenciák érvényesülnek.
 
Érd a megye legnagyobb városa, egyszersmind az egyetlen megyei jogú város. A három legjelentősebb párt jelöltjein kívül itt még érdekes módon a Torgyán-Kisgazda Koalíció jelöltje képes részt venni a versenyben. A végső győzelemre itt is a Fidesz jelöltje a legesélyesebb.
 
Budaörs körzetében négyen mérettetik meg magukat. A nagy pártok indulnak, az MDF kivételével.
 
Pilisvörösvár a megye „jobbos” körzetei közé tartozik. Az MDF jelöltje itt is kimarad a választási harcból, a győzelemre pedig Gulyás Dénes operaénekes, a jelenlegi képviselő a legesélyesebb.
 
Szentendrén 12 éve Hadházy Sándor visegrádi (fideszes) polgármester kirobbanthatatlan az egyéni képviselői székből. Vele együtt összesen öt jelölt indul, pontosan az öt országos párt jelöltjei. A végeredmény szempontjából itt sem szolgálna túl nagy meglepetéssel, ha a jelenlegi képviselő első körös győzelmet aratna.
 
Szigetszentmiklós az egyetlen olyan körzet az egész országban, ahol mind az öt alkalommal ugyanazon jelölt nyerte az egyéni mandátumot. Itt Kuncze Gáborról van szó, aki az SZDSZ emblematikus személyisége volt 20 éven keresztül. Kuncze – bár rendre hallatja hangját – nagyjából a pártjával egyetemben politikai értelemben partvonalra került. Helyére most öten pályáznak, az országos listákat állító pártok jelöltjei, az MDF-é kivételével. Rendkívül érdekes lesz a verseny az eddig mások által bevehetetlen mandátum betöltéséért.
 
Ráckeve inkább ingadozó területnek számít a megyén belül. Itt már az első fordulóban is csak hárman mérettetik meg magukat, a három legnagyobb párt jelöltjei.
 
Dabas a jobboldali fellegvárak közé tartozik a megyében. Idén is leginkább Szűcs Lajos fideszes jelölt győzelme prognosztizálható, a másik három (MSZP, Jobbik, LMP), leginkább a töredékszavazatokért küzdhet.
 
Cegléd körzetében váltakozott a győztesek pártállása az évek folyamán. Idén négy jelölt van, itt a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, és az MDF delegátusai mérkőzhetnek meg. Itt is számítható, hogy az országos hatás érvényesülhet helyben is.
 
Nagykőrös jobboldali választókerület. 1994-et, a szocialista dömpinget leszámítva mindig jobboldali jelölt nyerte a kerületet, 1998 óta Czira Szabolcs volt kisgazda, jelenleg fideszes politikus személyében. Neki négy – kevésbé esélyes – versenytársa lesz, az MSZP, a Jobbik, az LMP, illetve a Civil Mozgalom kandidáltjai.
 
 
 
Somogy
 
A dél-dunántúli megye hat egyéni kerületből áll, melyek az utóbbi időszakban inkább jobboldali kötődést mutattak.
 
Kaposvár két körzetre tagolódik, az egyik a belvárosé, a másik pedig a külváros egy részéé, valamint a környező kisebb települések tömegéé. A belvárosi körzet az egyik másfélévtizedes stabil szocialista bástya. 1994-ben ugyanis egyfolytában Lamperth Mónika MSZP elnökhelyettes az egyéni körzet birtokosa. Lamperth esélyei idén a korábbinál kisebbek, három kihívója (Fidesz, Jobbik, MDF) közül pedig a fideszes Heintz Tamás lehet befutó.
A vidékiesebb kaposvári körzet nyíltabb versenyt hozott az elmúlt megmérettetéseken. Idén itt is négy jelölt próbálkozik, a három legnagyobb párton kívül itt az LMP tudott elegendő támogatást szerezni.
 
Siófok szintén négy jelölttel bír, itt az LMP nem, az MDF viszont képes volt jelöltállításra. 2002 óta Gruber Attila fideszes képviselő folyamatosan győzelmeket arat, ezt idén is megismételheti.
 
Balatonbogláron 8 éven át Herényi Károly volt a képviselő. Herényi idén már Budapesten indul, a körzet azonban továbbra is a klasszikus jobboldal birtokában van. Az esélyes Fidesz jelöltjén kívül indul az MSZP, a Jobbik, az LMP jelöltje, valamint egy regionális szerveződés, a magunk mögött hagyott ciklusban minisztert is adó Somogyért Egyesület aspiránsa.
 
Az alapvetően az elmúlt időszak eredményei alapján jobboldali Marcali esetében a három legnagyobb párton kívül a már említett Somogyért Egyesület, valamint a Torgyán-Kisgazda Koalíció jelöltjei szállnak ringbe. Csurgó polgármestere, Szászfalvi László nemzeti fórumos politikus veresége nagy meglepetés lenne.
 
A már kétszer említett Somogyért Egyesület egyetlen előző ciklusbeli országgyűlési mandátumát Gyenesei István, a szervezet elnöke szerezte a nagyatádi körzetben. Ő idén is indul, a három legnagyobb párt (Fidesz, MSZP, Jobbik), valamint a szociáldemokraták jelöltjeivel egyetemben. Az elmúlt időszak trendjeit tekintve itt sem lenne meglepő, ha végül az országosan győzelemre törő Fidesz nyerne.
 
 
Szabolcs-Szatmár-Bereg
 
A legkeletibb terület hazánkban 10 választókerületre lett felosztva. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye általában azok közé tartozik, ahol nincs egyértelmű győztes, azaz a megye többé-kevésbé követi az országos trendeket, illetve megfordítva, aki győzni akar, annak ezt a megyét is el kell hódítani.
 
Tavaly azzal került az északkeleti megye a figyelem középpontjába, hogy a Jobbik egyik legjobb eredményét elérve maga mögé utasította a kormányzó szocialista pártot. Jelenleg szinte közmegegyezés van arról, hogy a Jobbik itt országos viszonylatban az egyik legjobb eredményét könyvelheti el.
 
Nyíregyháza, a megyeszékhely, két körzetre lett felosztva, mindkettőnél pár kistelepülés hozzácsatolásával. Az első körzet 16 éve Vojnik Mária egészségügyi államtitkár hitbizománya. Idén mind a hat országos lista állítására jogosultságot szerző politikai szerveződés jelöltje indul. Nagy eredmény lenne a Fidesz számára, ha érvényesíteni tudná az országos tendenciákat, és egyéni körzetet tudna nyerni.
A második körzetben szintén hatan vetélkednek a képviselői helyért, itt azonban Dávid Ibolya pártjának jelöltje nem indul. Elindul viszont független jelöltként Marsó Tamásné, aki az SZDSZ honlapjának tanúsága szerint a párt jószolgálati és etikai bizottságának vezetőségi tagja. A végeredmény a város másik körzetéhez hasonlóképp alakulhat.
 
Az MSZP egyik emblematikus szereplője a párt tiszavasvári jelöltje, Juhász Ferenc korábbi honvédelmi miniszter, a Pártelnökség tagja. Az egyéni kerület a HírTV három héttel ezelőtti (és ezen az oldalon már többször hivatkozott) Célpont című műsora fókuszába került. Ott az egyéni jelöltségért folyó cédulagyűjtés kapcsán említették meg, hogy a Jobbik jelöltje még a toronymagas esélyesnek tekintett fideszes jelöltnél is 3,000-rel több kopogtatócédulát szedett össze. Ez alapján pedig a radikális párt még az egyéni mandátum elnyerésére is végső soron esélyes lehet. A három legnagyobb erőn kívül indul Helmeczy László, akit a szélesebb közvélemény az MLSZ-en, illetve a HírTV riportereinek drogügyén keresztül ismerhetett meg. Ő 1998-ban fideszesként szerzett mandátumot, idén – a négy évvel ezelőttihez hasonlóan – az MDF színeiben próbálkozik. A kerület ötödik jelöltje Rozgonyi Attila, Tiszavasvári polgármestere, aki független színekben méretteti meg magát. Ő – személyes ismertsége és népszerűsége okán – zavart okozhat a többi aspiráló jelöltnek.
 
Nagykálló tipikus billegő körzetként viselkedett az elmúlt húsz esztendő folyamán. Az idei pályázók közé tartozik Demendi László szocialista politikus, a jelenlegi képviselő, Budai Gyula a Fidesz-szövetséges Magosz szövetségi igazgatója, a Jobbik aspiránsa, a Munkáspárt hűséges jelöltje (Szőllősiné Fitos Éva az elmúlt választásokon mindig Thürmer Gyula pártjának élvonalában szerepelt), valamint Juhász Zoltán polgármester. Ő a Bokros Lajos mögé felsorakozó párt legjobb egyéni eredményét érte el négy éve.
 
Baktalórántháza körzetében sem a „bevett” pártok próbálkoznak többségben. Természetesen jelen van a három legnagyobb, rajtuk kívül azonban két független indul: Balogh Gyula, aki korábban a torgyánista kisgazdák reprezentánsa volt, valamint Orosz Mihály, Érpatak polgármestere.
 
Nyírbátor is billegő körzet volt az utóbbi időben. Híres-hírhedt képviselője ma Veres János korábbi pénzügyminiszter, az MSZP elnökségének tagja. Ellene most csak a Fidesz, illetve a Jobbik képviselői indulnak. Talán a körzet idomul az országos tendenciákhoz, ez Simon Miklós, a Kisgazda Polgári Szövetség – Fidesz jelöltjének győzelmét eredményezné.
 
Kisvárdán hat szerveződés indított egyéni jelöltet. Az országos listás pártok közül az LMP nem szerepel a szavazólapon, a Munkáspárt jelöltje viszont igen. Ez a körzet is ingadozó, azaz többnyire a győztes felé húz.
 
Vásárosnamény már a második választás óta fideszes kerület, Czomba Sándor képviselő, a magát (főként gazdasági és munkaügyi) országos ügyekben többször is reflektorfénybe helyező személyiség nagy eséllyel küzd második mandátumáért is. A körzet maga nem is lenne érdekes – már csak azért sem, mert a nagy pártok közül csak a három legnagyobb állított jelöltet – azonban itt indul a titkosszolgálati botrányokba keveredett Magyarok Egy-Másért Szövetség egyik jelöltje, valamint Kapolyi László szociáldemokrata pártelnök is. Kettejük közül a választás tényleges kimenetelére maximum Kapolyi eredménye lehet befolyással, amennyiben baloldali szavazókat tud „lopni” a nagy testvér MSZP-től.
 
Mátészalka is stabil jobboldali kerület, tehát itt sem várható nagy meglepetés. Hét jelölt is színesíti idén az indulók sorát. Az LMP itt nem indul, a többi országos párt azonban igen. Mellettük a már titkosszolgálati kapcsolatokkal hírbe hozott Magyarok Egy-Másért Szövetség jelöltje indul, valamint az a Szöőr Anna, aki korábban hithű jobbikos volt, azonban Morvai Krisztinával való személyes konfliktusa a Torgyán-Kisgazda Koalíció irányába sodorta.
 
Fehérgyarmat az ország legkeletibb választókerülete. Itt is a jobboldal dominanciája volt megfigyelhető az elmúlt időszakban. Tilki Attila, jelenlegi fideszes képviselő tehát favorit, neki öt kihívóval kell megküzdenie. Az MDF nem tudott itt jelöltet állítani, viszont itt is jelen van a Szociáldemokrata Párt. Független jelöltként pedig elindul Seres Tamás Richárd, aki korábban – kizárásáig – a Jobbikban politizált.
 
 
Tolna
 
Az előzőeknél talán egyszerűbb megyének számít a választásokat tekintve Tolna, amely 1990 után az egyik legjobboldalibb megyének bizonyult országunkban. Az öt egyéni kerületet tartalmazó megye a második legkisebb Magyarországon.
 
Szekszárd a legkisebb megyei jogú város Hazánkban, egyéni kerületet is több más településsel – többek között Tolna városával – együtt alkot. A körzetben Braun Márton 12 éve győzelmet hozott a Fidesznek, idén pedig párttársa, Horváth István polgármester pályázik a helyre. Az öt nagy országos szervezet mellett itt a Magyarok Egy-Másért Szövetsége jelöltje indul el, azonban az ő szerepe az epizódszerep lehet.
 
Szintén jobboldali befutó-jelölt Tóth Ferenc Paks körzetében. A két legnagyobb országos kihívón kívül (MSZP, Jobbik) ő mérkőzhet meg a már említett Magyarok Egy-Másért Szövetség mentelmi jogért ringbe szálló vezetőjével, Földesi Szabó Lászlóval. Később Földesi-Szabó mentelmi jogát a Választási Bizottság felfüggesztette. Ez azonban Tóth prognosztizálható győzelmére nem sok hatással lehet.
 
Bonyhád „első körös” jobboldali körzetként került köztudatba az elmúlt évtizedben Potápi Árpáddal. Itt az országos pártok indulnak, a Lehet Más a Politika szerveződésén kívül.
 
Dombóvár a megye billegő körzete. Itt sikerült – nem nagy többséggel – a szocialista Tóth Gyulának a mandátum megszerzése az elmúlt két ciklusban a jobboldali jelölttel szemben. Idén négyen lesznek, az országos pártok jelöltjei, az MDF képviselője híján.
 
Tamásiban a legtöbbször Dávid Ibolya nyerte az egyéni mandátumot a rendszerváltozás után. Dávid itt most nem indul, azonban valószínűleg sok esélye sem lehetne. Jelöltje az öt nagy országos pártnak van, a prognosztizálható győztes viszont Hirt Ferenc vállalkozó, a Fidesz jelöltje.
 
 
Vas
 
Vas a legnyugatibb, egyszersmind legjobboldalibb, legantikommunistább megyéje Magyarországnak. Az elmúlt választásokon itt mindig a legnagyobb különbséggel nyerte a listás és egyéni fordulót a Fidesz. Ezen kívül az egyetlen olyan megyénk, ahol (az összesen öt körzetben) nincsen szocialista egyéni képviselő a ciklusban. A koalíciónak Hankó Faragó Miklós személyében van egy képviselője, azonban ő a szabaddemokraták színeiben politizált. Összességében az elmúlt húsz évet tekintve mindössze egyetlen MSZP-s pártállású egyéni győztes volt itt, 1994-ben Szabó Lajos személyében.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy itt már sok évtizede jelentős bázissal rendelkezik a politikai katolicizmus.
 
Szombathely, a megyeszékhely két körzetre van felosztva, több más megyei jogú városhoz hasonlóan az egyik körzet csak városi, a másik pedig városi és falusi részekből áll. A városias 1. körzet a már említett Hankó Faragó Miklós választókörzete. 1998-at leszámítva minden választáson a Kóka János hű harcostársaként számon tartott politikus nyerte az egyéni mandátumot. Ő a mostani választás idejére már visszavonult a politikától, így nincs jelen a négy jelölt között.
A Hankó pártjának szellemiségét többé-kevésbé továbbvinni kívánó MDF Szabó Gábort, a nyelvvizsga-botrányával kapcsolatban országos hírnévre szert tevő korábbi fideszes polgármestert indítja. Ringbe száll a jelenlegi szocialista polgármester Ipkovich György is, akinek a legutóbbi önkormányzati győzelméhez nagyban hozzájárult a jobboldal városi megosztottsága. A Jobbik Balassa Péter korábbi labdarúgót méreti meg, a toronymagas esélyes pedig Puskás Tivadar, a KDNP reprezentánsa.
A második körzetben Hende Csaba minden valószínűséggel megvédheti mandátumát, a volt igazságügyi államtitkár mellett pedig az MSZP, a Jobbik, illetve a Civil Mozgalom jelöltjei próbálkoznak még, jóval kisebb siker reményében.
 
Kőszegen a várost 1990-től négy cikluson keresztül vezető kereszténydemokrata Básthy Tamás első fordulós mandátumszerzésére lehet számítani. Négy kihívója van, az MDF kivételével az országos pártok, valamint a Civil Mozgalom jelöltjei.
 
Sárvár az a körzet a megyében, ahol már született MSZP-s győzelem. Idén azonban – az elmúlt három esethez hasonlóan – nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, hanem Kovács Ferenc fideszes megyei közgyűlési elnök sima diadala. Mellette a már említett 1994-es győztes, Szabó Lajos, valamint a Jobbik, és az LMP jelöltjei indulnak.
 
Körmenden a körzetbe tartozó vasvári polgármester, V. Németh Zsolt nemzeti fórumos politikus a szinte biztos befutó. A két másik jelölt, az MSZP, illetve a Jobbik küldöttje a minél több töredékszavazatban reménykedhet, a papírforma szerint.
 
 
Veszprém
 
Vashoz hasonlóan szintén nyugat-magyarországi, és szintén erőteljesen jobboldali hagyományú megye a hét választókerületre felosztott Veszprém.
 
Bár inkább „jobbra húz” Veszprém megye, Ajka körzetében mégis szocialista párti az egyéni képviselő, a katolikus egyházzal nemrég konfliktusba keveredett Schwartz Béla. Idei legfőbb kihívója, a körzetet már kétszer megnyerő Ékes József, a Nemzeti Fórum politikusa. Rajtuk kívül a további három nagy országos párt jelöltjei mérettetik meg magukat.
 
Legnagyobb tavunk északkeleti partján fideszes dominancia volt jellemző az elmúlt 12 évben. Bóka István, Balatonfüred polgármestere idén is a győzelemre tör. További indulók a kerületben Nagy Jenő (MSZP), illetve Kepli Lajos (Jobbik).
 
Szintén egy polgármester próbálkozik, immáron negyedszer a Pápa központú egyéni kerület megnyerésével. A várost húsz éve vezető Kovács Zoltán mellett a földművelésügyi államtitkár Gőgös Zoltán, valamint a Jobbik jelöltje indulnak.
 
Tapolcán 2002 óta első körös győzelmeket hoz Lasztovicza Jenő, a Fidesz képviselője. Itt a három legnagyobb szervezeten kívül az MDF jelöltjének sikerült kivívnia az indulási jogot.
 
Várpalota az előző egyértelműen jobboldali kerületeknél egyértelműen ingadozóbb, amit az is mutat, hogy jelenleg a szocialista Deák Istvánné képviseli a választókerületet. Idén esélye van a négy évvel ezelőtti másodiknak, a Fidesz-jelölt Talabér Mártának a revansra, Kettejük mellett lmp-s, illetve jobbikos jelölt közül választhatnak a körzet lakói.
 
Veszprém, a névadó megyeszékhely két körzetre lett bontva, azonban mindkettőhöz több kisebb település is hozzá lett csatolva. A hatos számú körzet azonban még így is a legkisebb OEVK az országban, a mindössze 26,000 választójogú lakosával. A fő esélyes aspiráns a Horváth Balázs halála után kiírt időközin győzedelmeskedni tudó Horváth Zsolt. Ő – néhai elődjéhez hasonlóan – a Fideszen belül a Nemzeti Fórum reprezentánsa. Két (MSZP-s és jobbikos) kihívójával szemben egyértelműen a győzelem várományosának számít.
A másik veszprémi körzetben az elmúlt nyolc évben Pál Béla korábbi turisztikai államtitkár képviselősködött. A Fidesz most itt is a győzelemre tör, amit az mutat, hogy jelöltjük (a négy éve jóval kevésbé ismert és fajsúlyos politikusként alulmaradó) Navracsics Tibor frakcióvezető, a kancelláriaminiszteri poszt várományosa. Rajtuk kívül még a Jobbik és az LMP állított – kevésbé esélyes – jelölteket a körzetben.
 
 
Zala
 
Az összeállítás utolsó megyéje az előző kettőhöz hasonlatosan jobboldali dominanciájú Zala megye. Itt öt kerület van, azaz ez kisebb megyének számít.
 
Zalaegerszeg, a megye székhelye egyetlen kerületet alkot, melyhez még kisebb települések sem tartoznak. Itt Gyimesi Endre fideszes polgármester nagy eséllyel pályázik az újrázásra. Ellenfelei a másik négy nagy országos párt jelöltjei.
 
Nagykanizsa volt az elmúlt két ciklusban az egyetlen szocialista kerület a megyében, ahol Göndör István frakcióvezető-helyettes diadalmaskodott utoljára. Idén a pártja Fodor Csabát indítja, akinek jelöléséről négy éve komoly viták voltak, melynek végén támogatói elálltak az ötlettől. A körzet elhódítására készül Cseresnyés Péter Fidesz-politikus, Bogár Ferenc MSZDP-alelnök, Röst János SZDSZ-MDF közös jelölt, valamint a körzet utolsó jobboldali győztese, az 1998-ban kisgazda színekben diadalmaskodó Zakó László, aki ma a Jobbik sorait erősíti. Az ő személyes szereplése nagyban kihathat majd a végső eredményekre is.
 
Keszthelyen nyolc éve Manninger Jenő, az Orbán-kormány eleinte MDF-es, majd Fideszbe átlépő közlekedési államtitkára a befutó, így idén is meglepetés lenne, ha valaki más (az MSZP-s Mohácsi József, valamint a jobbikos, magát az abortuszok okán „hóhérnak” nevező Pap Ervin szülész-nőgyógyász) szerezné meg a győzelmet.
 
Lenti mindenképpen az érdekesebb választókerületek közé tartozik. Ennek legfőbb oka, hogy a körzetet utóbbi három alkalommal nyerő, ámde pártjával, a Fidesszel konfliktusba kerülő Nógrádi László független jelöltként indul a választáson. Ezzel nyilvánvalóan megnehezíti utódja, Pintér László helyzetét, akinek a jobbikos, szocialista, illetve szociáldemokrata jelölteken kívül vele is meg kell küzdenie. Érdekes epizódja lehet a választásnak, hogyan tudnak esetlegesen megegyezni a jobboldali szavazatok megosztásának elkerülése érdekében.
 
Zalaszentgrót körzetében az öt országos párt indított jelöltet, közülük a jelenlegi képviselő, a fideszes Vigh László az egyértelmű favorit. Érdekességként kell megjegyezni, hogy idén nem indul az 1998-ban kisgazda, majd 2002-ben MDF-es színekben győző, legutóbb pedig függetlenként magas szavazatarányt szerző Boros Imre közgazdász, aki politikától való visszavonulása után a jobboldali sajtó rendszeresen meghívott gazdasági szakértője.
 
 
Megyéink vizsgálata után az utolsó részben Budapest 32 egyéni kerületének jelöltjei kerülnek vizsgálat alá.

 

2 komment

Címkék: vas mszp fidesz zala mdf veszprém jobbik pest szabolcs szatmár bereg somogy lmp választás 2010 egyéni kerületek

A bejegyzés trackback címe:

https://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr91892024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.04.07. 18:44:09

Üdv

A váci körzetben, bár a második körös egyéni fidesz győzelem a legvalószínűbb, akár meglepetés is lehet. A helyi fidesz jelölt beágyazottsága nem egyszerűen pocsék, de még a jobboldali törzsszavazókat is taszítja. Bethlen F. népszerűsége itt, noha messzebbről ez nem látszik, sokkal inkább protestszavazat, mint a személyes vonzerő jele.

Szvsz, az egyik legérdekesebb verseny itt várható.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.10. 16:24:23

@bazalttufa: Igen ez egy érdekes körzet, kíváncsi leszek a végeredményre, bár én Harrach Péter körzetéhez tartozom.