HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

Lakitelektől a "Magyar Olajfáig" - 3. rész

2010.02.21. 18:15 :: tothh

Az előző két rész folytatásaként a szebb napokat megélt Magyar Demokrata Fórum történetének (egyelőre) utolsó fejezete következik, melyben a 2006-os általános választás utáni történtek kerülnek összefoglalóra.

 

A jobboldal megújításának óhaja – és a gyors kudarc

 

Az MDF hosszú távú stratégiája az volt, hogy középpártként, mérsékelt jobbközép erőként megvessék a lábukat a parlamentben, és hogy a jobboldal jövőbeni kormányainak megkerülhetetlen tényezői legyenek. Szélsőséges számítások még akár a jobboldal vezető erejévé válást is vizionálták. Ehhez viszont szükségképpen meg kellett roppannia a Fidesznek, és Orbán Viktor tekintélyének. Mivel az "ősfidesz" egy választási párt volt, annak megnagyobbítása túlmutatott egy egyszerű tagmegsokszorozáson, a teljes struktúra átalakítására szükség volt. A Fidesz néppárttá válása azzal a folyamattal járt együtt, hogy az egész struktúra egy ember – Orbán Viktor irányítása alá került, és radikálisan megnőtt azon prominens fideszes politikusok létszáma is, akik önálló politikai hátország híján egyszemélyben függnek a pártelnöktől. Orbán esetleges bukása tehát a struktúra végzetes meggyengülését is vonhatta maga után, vagy legalábbis annak esélyét, hogy bizonyos csoportok önálló életre kelnek.

Épp a fenti ok miatt volt „főnyeremény” az MDF számára a 2006-os első forduló. A Fidesz hibát hibára halmozva veszített, ez pedig (a sorozatban második vereség) megrengette Orbán Viktor pozícióit (1). Az MDF tehát a parlamentből, ellenzékből erősíthette (volna) önmagát, fontos helyet kiérdemelve a Fidesz mellett. A stratégia egy másik tényező miatt is sikerrel kecsegtetett: A jobboldal szélén, a radikális oldalon felaprózta magát az egyre jobban magába zuhanni látszó Csurka István pártja, és még kezdő riválisával, a jobbikkal együtt sem futotta alig többre, mint 2%. Ez azt jelentette, hogy a szél felé lehet mozogni, ami középen tér nyílását eredményezi.

 

Az MDF stratégiáját azonban keresztülhúzta Gyurcsány Ferenc. A választási vereség által megingatott pozíciójú Orbán Viktor  pillanatok alatt stabilizálta helyzetét, és ezt csak és kizárólag a frissen újraválasztott miniszterelnöknek köszönhette.

Gyurcsány a hebehurgya módon bejelentett megszorításoknak, a kapkodásnak, a választási ígéretekkel való totális szembemenetelnek, valamint a dilettáns kormányzásának köszönhetően ismételten bebetonozta Orbán pozícióját, ami az MDF nagyívű terveinek végét is jelentette.

Mivel Orbán Viktor választások előtti kijelentéseit Gyurcsány kormányzása egytől egyig igazolta, ezért ismételten a jobboldal megkérdőjelezhetetlen vezetőjének szerepében tetszeleghetett.

Dávid Ibolya pártjának tehát maradhatott a küszöb körüli, esetlegesen mérleg nyelve szerepe, azonban ennek egy igencsak megtépázott párttal vághatott neki.

 

Ami a 2006-os két forduló közötti eseményekkor hosszú távon begyógyítható sebnek tűnt, az az év második felének eseményei ismeretében komoly dezintegrációs erő lett. A jobboldalon ugyanis – bármennyire is más okok vezettek ehhez – az MDF-et, illetve annak viselkedését kiáltották ki felelősnek a választási vereségért. Ez a párt szervezeti életében is meglátszott, hiszen többen kiléptek, szervezetet oszlattak, vagy átmentek más színekbe politizálni. Leghíresebb közülük Gémesi György korábbi elnökhelyettes volt, aki 2004-ben az önálló szereplés egyik támogatója volt. Gémesi azonban (és az őt támogatók) az önálló szereplésen egy Fidesszel szövetségben, ámde nem annak részeként való politizálást értett, Dávid Ibolya és Herényi Károly pedig markánsan középre kívántak húzni. Ez is feszültségeket hozott, melyek már 2005 őszén kezdődtek, és 2006 áprilisában csúcsosodtak ki. Itt szükséges visszautalni a fentebb említett stratégiákra. Az önálló arcélet ugyanis valamiképpen meg kellett jeleníteni, ez viszont együtt jár másokhoz képesti öndefinícióval is. A viták egyik alapja az volt, hogy a Fórum túlságosan sokat támadja a Fidesz politikáját, ehhez képest pedig csekély mértékben az MSZP-t. Ennek indoklásaként nem feltétlenül azt kell látni, hogy valójában már akkor az MSZP szövetségesei voltak, sokkal inkább az öndefiníciós problémát. Szükségtelen az MSZP-t sokat támadni, hiszen ab ovo vele szemben állnak, azt nem kell sulykolni, az a közéletben egy axiómának számít(ott akkor). Sokkal fontosabb a Fidesszel való különbségeket hangsúlyozni, annak érdekében, hogy ne mosódjék össze a két erő, világos választóvonal látszódjék közöttük.

 

A tanulmány alapvetően nem úgy vizsgálja a történteket, hogy már akkor, 2006-ban az MDF önálló szereplése is egy MSZP-stratégia támogató része volt. A fenti érvekből következően az álláspontja az, hogy folyamatos-jobboldali centrista útkeresés mellett, annak csődje, valamint az egyre sötétebb ügyekbe keveredés után, 2008-ban változott meg e tendencia, és akkortól vágtak egy egészen meredek, kockázatos és sokak szemében a teljes lejáratódást jelentő stratégiába.

 

 

Két tűz között ellenzékben

 

A kormányzás első pár hete gyakorlatilag világossá tette, hogy a fentebb vázolt hosszú távú stratégia megvalósítása közép távon is lehetetlen.  Ekkor az MDF-nek nagyjából világosan elkülöníthetően három út állt rendelkezésére: Teljesen világosan visszatagozódni a jobboldali térfélre, a centrumtól balra eső területek feladásával. Ez a lehetőség csak akkor állhatott volna fenn, ha ez egyértelmű vezetőváltással és Orbán Viktor politikájának való alárendelődéssel együtt jár. Ezt az MDF akkorra (a kilépések következtében) letisztuló vezetősége (Dávid, Herényi, Hock, Almássy, Katona, Viniczai, Boross, stb.) egyértelműen elutasította, hiszen a 2003 óta tett erőfeszítéseiket annulálta volna egy pillanat alatt, és a Fidesz vezetői sem támogatták volna egy totális Canossa-járás nélkül.

 

A második út az átállás lett volna a másik oldalra. Mivel a jobboldal mainstream ereje felé igencsak megromlott a kapcsolat, elképzelhető lehetett volna a szocialistákkal való szövetkezés. Ez az első hallásra horrorisztikusnak gondolt ötlet második nekifutásra realitásnak tűnhetett. Az MSZP ugyanis nem rendelkezett abszolút többséggel, csak az SZDSZ támogatásával tudtak kormányt alakítani. A két kormánypárt viszonya azonban nem csak – a közös gyökereken alapuló – szoros szövetséget jelentett, hanem jelentős konfliktusforrás is volt. Az MSZP népi baloldala sokkal szívesebben működne együtt egy konzervatív, keresztényszociális párttal, mint a neoliberális SZDSZ-szel, ami ráadásul komoly zsarolótevékenységet is folytat rendszeresen a szocialistákkal szemben. Az SZDSZ-szel való koalíció alternatívájának feltűnése tehát komoly mozgástér-növekedést jelenthetett a szocialisták számára.

Ez az út az MDF – megmaradt – tagságának azonban elfogadhatatlan lett volna és a párt vezetőségének jelentős hitelvesztését is vonhatta volna maga után.

 

A harmadik út a középutas politizálás, ami a gyakorlatot tekintve azt jelenthette számukra, hogy egyértelműen jobboldali politikát folytatták, a kormány intézkedéseit ebből a szemszögből konstruktívan kritizálják. Ezzel a viselkedésükkel komoly esélyt szerezhettek arra, hogy legalább a 2006-os szavazóbázisukat, azt a szintet megtarthassák. Ez viszont egy nagyon szűk mesgyén való egyensúlyozást kellett, hogy jelentsen, azzal a távoli jövőbeni eséllyel, hogy valamikor még erősebbek lehetnek.

Végül is ezt az utat választották, ami már 2006 nyarán igen komoly kihívást jelentett.

 

 

Magyarország legnagyobb legitimitással bíró közvetlenül választott tisztsége a Budapesti Főpolgármesteréé. A főpolgármester-választás állította az első, korai dilléma elé a Demokrata Fórumot. Mivel a választás egyfordulós, ezért a két forduló közötti együttműködés lehetősége eleve kizárt. Itt a következő választási lehetőségek maradtak az MDF számára: Elindít egy jelöltet, aki a végső győzelemre esélytelenül valamelyik oldaltól vesz el akár döntő jelentőségű szavazatokat, vagy nem indulnak el, ezzel pedig jelentős médiamegjelenési kockázatot vállalnak föl. Két rossz lehetőség közül végül is az előbbit választották. Ezzel azonban ismét lehetőséget nyújtottak a mainstream jobboldal számára a bűnbakká nyilvánításra, tavaszhoz hasonlóképp: Katona Kálmánra, az MDF jelöltjére leadott szavazatok száma elég lett volna Tarlós Istvánnak, a Fidesz független jelöltjének Demszky Gábor legyőzésére (2). Az önkormányzati választás mindenesetre más szempontból megerősítette Dávid Ibolyáék politikáját: Az ősellenség SZDSZ-t megelőzve, stabil harmadik helyet értek el országos szinten a választásokon, 4-5% fölött.

Az őszödi beszéd kiszivárgása alapvetően megváltoztatta a politikai közbeszédet, az utána bekövetkező zavargások pedig a politikai cselekvések világát is. A Demokrata Fórum morális álláspontot fogalmazott meg: Egyértelműen a hazugságon ért miniszterelnök távozását követelte.

 

Az ezt követő másfél év folyamán az MDF igyekezett konstruktív ellenzékként szerepelni, a kormány tevékenységét szakmai oldalról bírálta, tartózkodtak a populista szólamoktól. A Fideszhez való viszonyuk továbbra is hűvös maradt, de a nyílt szembenállás nem volt jelentős. A kormánnyal kapcsolatos viszonyban az  egyértelmű elutasítás volt a jellemző. Megjegyzendő, hogy ebből a szempontból sok döntési kompetenciával nem rendelkeztek: Mivel a kormánytöbbség stabil és biztos volt (mint ahogy ezt a 2006 októberi bizalmi szavazás mutatta) esély sem volt a kormány ellenzéki megbuktatására, sem pedig szükség se volt arra, hogy adott esetben a fentebb felvázolt alternatívák közül a kormánytámogatást válasszák.

 

Mindezek mellett, a nagypolitika szintjétől egyelőre távol, de megindult egy közeledés a kormányoldal felé: Különböző önkormányzatokban a Fórum szavazatai segítették ki a balliberális városvezetéseket.

 

Az MDF országos politikája mindazonáltal úgy tűnt, a 2006 nyarán létrejött realitásnak megfelelő célt tartani tudta: a közvélemény-kutatási adatok szerint folyamatosan a bejutási küszöb határán, vagy afölött szerepeltek.

 

 

A lejtő kezdete: A népszavazás és következményei

 

Az MDF számára a csapdahelyzetet a népszavazási kampány eszkalációja jelentette. Konzervatív, illetve konzervatív-liberális pártként nem lett volna alapvetően probléma, ha a nem mellett (sőt, jobboldali „eminens pártként” az igen lett volna visszatetsző) kampányolnak.

A két fő oldal, a fidesz, valamint az MSZP-SZDSZ azonban politikai kérdést, a Gyurcsány-kormány legitimitásának kérdését hozta létre a három kérdéses népszavazásból.

Mivel erre két típusú válasz létezik (igen és nem), és ezt a két fő oldal ezeket ki is sajátította, nem volt mivel kampányolni, ami a megjelenés lehetőségét is beszűkítette, azaz a kampány ideje alatt a Fórum visszaszorult a közélet fókuszából.

 

A népszavazás elemi erejű eredményéről megoszlanak a vélemények, hogy ez egy „szocialista” álláspont érvényesülése volt-e, vagy a kormány elleni vélemény kifejtése. Mivel minimális volt a különbség a két típusú (fiatalokat érintő oktatási, és inkább az időseket érintő egészségügyi) kérdések között, ezért mondható, hogy a választók nagy részben a kormány politikáját és magát a kormányt utasították el (3).

 

A népszavazást követő koalíciós szakítás alapvetően változtatta meg a magyar belpolitika térképét. Innentől kezdve a parlamenti ciklus nem vált mássá, csak az MSZP és az SZDSZ görcsös és elkeseredett harcává a politikai befolyás megőrzésére, valamint az előrehozott választás (és Orbán Viktor hatalomra jutása) megakadályozására. Ez a világgazdasági válság és a Bajnai vezette válságkormányzás ellenére is a legfontosabb célja maradt a fenn említett politikai köröknek (4).

Mivel azonban a kormánytöbbség megszűnt, és az SZDSZ egy jelentős csoportja a valódi liberális irányváltás és önálló politizálás mellett kötelezte el magát (az ún. „Fodor-szárny”), azaz Gyurcsány Ferenc személyes túlélése is veszélybe került. Ebben a kontextusban értékelődött fel a Magyar Demokrata Fórum Frakciójában ülő 11 képviselő, akik szavazatukkal (vagy távolmaradásukkal) biztosíthatták akár a kormány és személyesen a bukott miniszterelnök túlélését.

 

 

Köztörvényes ügyek és az átállás kezdete

 

A 2008 tavaszán létrejött politikai kontextusban az MDF előtt két út merülhetett föl alternatívaként: Az egyik út szerint következetesen követelhették volna az előrehozott választások kiírását, és legitim, felelős, biztos többségű kormány megalakítását. A másik út pedig az volt, hogy minél nagyobb politikai és más típusú engedményekért konkrét ügyekben megállapodnak a kisebbségi kormánnyal, kvázi külső támogatóként. Kettő között létezett az ún. szakértői kormány ötlete is, amely szintén alternatíva lett volna, de ennek támogatása nem az MDF-től függött, ezt maximum a politikai akarat létrejötte után támogathatták, avagy elutasíthatták volna.

 

Bár a kis pártok számára egy előrehozott választás mindig kockázatos, nehezen lehetne állítani, hogy az adott kontextusban – a népszavazáskori háttérbeszorulás ellenére is – ne kerülhettek volna be egy újonnan választott törvényhozásba. Mivel egy ilyen esetben könnyen előfordulhatott volna, hogy a Fidesz önállóan is kormányt tud alakítani, ezért ellenzékből építkezhettek volna és a felelős politikát kérhették volna számon. Ha pedig nem lett volna elég, akkor kisebb kormánypártként érvényesíthették volna érdekeiket. Itt kell hangsúlyozni, itt már nem volt alternatíva a jobboldalon belül Orbán Viktor vezető szerepének megkérdőjelezése, mivel őt a kormányzás, és a népszavazás soha nem látottan erőssé tette.

 

A másik lehetséges megoldás pillanatnyi szempontból bizonyára jó lehetőségekkel kecsegtetett, hiszen ellenzékként – alkufolyamatként a párt számára fontos programpontokat lehetett volna keresztülvinni. Hosszú távon, és a párt megítélése szempontjából azonban ez nem bizonyulhatott jó útnak, hiszen akkorra a (már nem csak jobboldali) közvélemény egyértelműen ellenséges lett a kormánnyal és a kormányfővel szemben. Ebben az esetben a kormánybuktatás lett volna a leginkább megfelelő lépés.

 

Szükséges kiemelni, hogy ezen időpontban sodródott rá végképp arra az útra az MDF, mely a jobboldal elhagyását jelentette a magyar politikai kontextusban. Mivel a jobboldal-baloldal meghatározás a fejlett nyugati államokon kívül komplikált, ezért itt röviden azt kell leszögezni, hogy Hazánkban egy kulturális kör, a népi örökség, illetve a konzervatív politika tekinthető ennek. Az MDF ebben a korban, az ehhez való kötődését egyértelműen elhagyta, és politikájának a középpontjába a szavazatmaximalizálást, illetve a taktikázást emelte. Ez azért jelenthető ki ennyire egyértelműen, mivel az előrehozott választáson kívüli alternatívák is komolyan felmerültek a politizálásukban.

Ez gyakorlatilag az országos betetőzése lett annak, ami több önkormányzatban működött, azaz adott esetben más politikai erőkkel való opportunista együttműködésnek. (Megjegyzendő, hogy rengeteg helyen volt igaz az ellenkezője is, azaz a jobbközép erőkkel való együttműködés.)

 

A jobboldali hagyománytól való elszakadást kívánták megakadályozni a párton belül különböző csoportok. Ez 2008 szeptemberében, az elnökválasztási kampányban csúcsosodott ki.

 

Almássy Kornél személye körül csoportosultak azok, akik az MDF-et a jobboldali ellenzékiség útján kívánták tartani, ő lett Dávid Ibolya kihívója. Almássy személye azonban probléma volt: Ő a legújabb generáció tagja, fiatal és viszonylag ismeretlen politikus volt, ez pedig hendikepet jelentett számára. A probléma az volt, hogy a párt több, Almássynál jóval ismertebb személyisége sem értett egyet a Dávid Ibolya-féle jobbra és balra is kacsintgató politikával, azonban egyikük sem akarta politikai karrierjét kockára tenni egy esetleges kudarccal, így lett a jelölt az a fiatalember, akinek nem volt vesztenivalója. Mindenképpen szükséges kiemelni, hogy mind Almássy, mind pedig a támogatói egyet értettek a párt 2006-os szereplésével, azaz a jelöltek vissza nem hívásával, így nem igazak azok a Dávid által felvonultatott vádpontok, miszerint Almássy, illetve bárki, aki nem ért egyet Dávid Ibolyával, a Fidesz beépített ügynöke lenne, és célja a jobboldali tömegpártba való integrálódás lenne. Almássyt hallgatólagosan támogatták többen is, például az Antall József Alapítvány is.

 

Almássy indulása és az elnökválasztási kampány ügyében robbant ki az az ügy, ami a politológiával ellentétben inkább a büntetőjog kategóriájába tartozik. A történet vége Almássy kizárása lett. Ekkor indult meg a Demokrata Fórum felszalámizódása. Ez annak volt a következménye, hogy a Dávid Ibolyával szemben álló erők külön-külön próbálkoztak az elnök asszony elleni erélyesebb fellépéssel. Mint héjakként váltak így le a pártról, mivel annyira erősek nem voltak, hogy önmagukban meg tudják buktatni Dávid Ibolyát.

 

A buktatások kísérlete még egy kérdést felvet, a tagság kérdését: Az MDF tagsága a kilencvenes években „borzalmas tagságként” szerepelt még, azaz sokkal inkább a népi szárnyhoz állt közelebb, semmint a pragmatikus oldalhoz, és emellett radikálisabban jobboldali álláspontot képviselt, mint a pártvezetőség. Felmerül a kérdés tehát, hogyan is sikerült Dávid Ibolyának a folyamatos balra tolódás mellett az egymásutáni újraválasztás. Érdemes lenne megvizsgálni tehát mennyire legitim a párt egyes helyi szervezeteinek, illetve kongresszusainak működése.

 

 

Csak a lét a tét

 

2008-2009 fordulóján teljesedett be az MDF irányváltása. Az addigi konzekvens konzervatív politizálás helyett végképp a fennmaradás cél, egyfajta öncéllá válva. Ennek volt az egyik előhírnöke az adótörvények megszavazása (5), végül Bokros Lajos jelöltté választása (6) volt a végeredmény.

 

Ezek az események jelezték, hogy az MDF bárhonnan is, de a parlamenti 5% megszerzésére törekszik. Bokros megválasztásával az SZDSZ-ben csalódott liberális szavazók, az MSZP-től elforduló pragmatikus baloldaliak, valamint pártpreferenciával nem rendelkező, de Bokros felelős nyilatkozataira szimpátiával tekintő szavazópolgárok megnyerésére törekedtek. A 2009 júniusi EP választás némiképp meglepő módon visszaigazolta Dávid Ibolya politikáját, hiszen átlépték a bejutáshoz szükséges küszöböt. A választási sikert követően azonban végképp, retorikai szinten is feladták korábbi törekvéseiket, illetve véglegesítették a Dávid-ellenes körök (ekkor már Hock Zoltán és Katona Kálmán) kizárását.

 

Felmerül a kérdés, mi motiválta Dávid Ibolyát a baloldallal való összejátszásra. Opportunista politikusoknál nyilvánvalóan nem lett volna meglepő, Dávid korábbi politikai tevékenysége azonban nem ebbe az irányba mutat. Személyes motivációra nem tudunk választ találni.

 

2009 tavaszának viharos eseményei egy még nagyobb, az ötszázalékos baloldali-liberális párti szerepnél jóval messzebbre kecsegtető esélyt adtak Dávid Ibolya egyre furább pártjának. Ekkor történt ugyanis az MSZP totális lejáratódása (elég csak a botrányba fulladt miniszterelnök-keresésre gondolni), az EP-választásokon pedig szétesett az SZDSZ, az MDF fura politizálását pedig meglepetésre az öt százalék átlépésével igazolták vissza a választók. A hosszabb távú célok is az MSZP meggyengülésében és Bokros karizmájában voltak determinálva.

Dávid Ibolya ekkor ismételten nagyot, mert gondolni: Hosszú távon megcélozza a baloldal vezetőjének pozícióját, Bokros Lajossal a középpontban. Esélye erre az események szerencsés közrejátszása esetén van, azonban jelentős buktatók is vannak benne. Ha sikerül, egy hosszú távú átrendeződés élén fognak állni. Ha nem, innen már valószínűleg nincs visszaút. Ezzel az elmúlt húsz év talán legkalandosabb életű politikai szereplője is végképp a történelem lapjaira kerül…

 

  -->

6 komment

Címkék: fidesz szdsz mdf orbán viktor dávid ibolya herényi károly almássy kornél bokros lajos katona kálmán választás 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr721778716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2010.02.22. 10:56:55

nagyon tetszett, de szerző nem tudta kivonni magát a személyes vélemény hangoztatása alól. több ponton is megtette, én csak az utolsót emelem ki: az utolsó bekezdésben van két mondat, az egyik úgy kezdődik, hogy 'Ha igen', a másik meg úgy, hogy 'Ha nem'. ez teljesen objektív, pártatlan, jó zárás, rendben van. de mit keres ott a harmadik, nekrológ mondat? mintha egy kívánság lenne...

ezért (meg még két-másik helyen beszúrt hasonló mondatért) kár. mert egyébként bőven kiemelkedett volna az átlagból.

ralf 2010.02.22. 14:30:48

Nem feltétlenül értek mindennel egyet, de valóban komoly és érdekes munka.
Kicsit az a benyomásom, hogy - miközben leírod, mit is jelent a jobboldal Magyarországon, a baloldal alatt a Fidesszel szemben állókat érted. Bokrost baloldalinak nevezni (az MSZP-miniszteri címétől függetlenül) alapvetően téves.
Ami engem, mint ex-SZDSZ-szavazót megfogott az MDF-ben, az ugyanaz a változás, amire te is utalsz, az SZDSZ-szavazók felé való nyitás. Ugyanakkor - legalábbis programjaik szerint - egy olyan réteget szólított meg, amelyet a bal!liberálissá vált SZDSZ régen cserben hagyott, a "bal nélküli" liberálisokat. Szerintem ma azok számára, akik a liberalizmus alatt kizárólag emberi jogvédelmet értenek, az MDF nem megoldás, azok számára, akik a liberális gazdaságpolitikában hisznek (amiről az SZDSZ is sokat beszélt, de aztán mindig fülét-farkát behúzva adott fel), igen. Ebből az irányból a konzervatív tábor is megközelíthető, már az a része, amelyik nem a keresztény-nacionalista vonalat követik.

ralf 2010.02.22. 14:33:43

Ja, kifelejtettem a "de"-t.
Ami nagyon komoly ellenérzéseket kelt bennem, az viszont a pártügyek, kizárások, stb. mélyen antidemokratikus módszere, ami nyilvánvalóan abból ered, hogy a vezetés a maga pragmatikus céljai mellé nem tudta odaállítani a tagság, sőt a pártvezetés nagyobb részét sem. Így viszont kérdés, lehet-e egy ilyen felfogású párt hitelesen liberális.

arnolda 2010.02.22. 16:02:03

@ralf: Én a kommented utolsó szavát meg az előtte lévő ragot elhagynám. Lehet-e egy ilyen felfogású párt hiteles?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.02.22. 19:06:58

@ralf: A "baloldal" alatt a Fidesszel szemben állókat érteni nem teljesen helyes megfogalmazás, természetesen. Az MDF-re, illetve erre a mostani szövetségre azért használom ezen jelzőt, mert egyértelműen utaltak arra, hogy adott esetben az MSZP-vel együttműködnének, a Fidesszel viszont sem (utóbbi a legutóbbi nyilatkozatok alapján). Ezért sorolom őket némileg leegyszerűsítve "balra".

Az MDF és a "liberális szavazók" viszonya több szempontból is érdekes: A piaci liberálisok valóban elfogadhatják Bokros programját, valamint az is tény, hogy ilyen szempontból konzekvensek már egy ideje az MDF-ben (már Bokros előttről). Az emberi jogi liberálisokhoz leginkább még talán az LMP köthető, róluk egy korábbi posztban már írtam, a szervezeti dolgok kapcsán.
Utóbbi két csoportból természetesen szavazhatnak valamely másik erőre is, "kisebbik rossz" elven.
Van egy harmadik csoport is, őnekik azonban a liberalizmus "Orbán Viktor visszatéréséig" tart. Utóbbi elleni harc viszont mindent felülír. (Lásd 2006 október, D-209-ügy, stb.) Ők megtalálhatják számításukat ebben az MDF-ben, hiszen erre Debreczeni József szereplése garancia lehet. (Utóbbi okból is csalódás nekem Bokros, hiszen tőle nem vártam volna, a homokozóba való beülést.)

A pártügyek, kizárások módszeréhez: Az MDF párttagságának nagy részét, még a régi időkből szerezte. Ez egy többségében régivágású konzervatívokból álló csapat, akik az ilyen "pragmatikus" alakulatokhoz kevésbé szívesen csatlakoznak. Bennük ráadásul, már a kilencvenes évek elejétől fogva igen komoly ellenérzés van az SZDSZ irányába. (Sok esetben mélyebb az ellenszenv, mint mondjuk a szocialisták felé.) Így gyakorlatilag Dávid Ibolyáéknak a tagságot is kvázi le kéne cserélni, ami pedig csak így megy...

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.02.22. 20:08:01

@is: Valamilyen szinten igaz, hogy markáns személyes véleményem van az MDF-fel, és sorsával kapcsolatban, azonban igyekeztem objektíven láttatni.

Szerintem pont az utolsó mondatban nem volt semmi rosszindulat, legalábbis nem annak szántam.
Ami mindenképp személyes vélemény: Magam részéről a jövő törvényhozásainak összetételét szeretném, ha minél színesebb lehetne. Ennek természetesen része lehet egy Bokros Lajos politikája köré felépülő politikai szervezet: De: Egyrészt a jelenlegi MDF vezetésének tisztáznia kell önmagát a köztörvényes ügyekben, és ha felelősök, akkor annak megfelelő büntetést érdemelnek. Másrészt pedig, szkeptikus vagyok egy Retkes Attilát, Bánk Attilát, Debreczenit is felvonultató szervezettel kapcsolatban. Megmondom őszintén, jobban el tudnám egy pártban képzelni Tölgyessy Pétert és Kónya Imrét.