HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

Gondolatok az alkotmányozás kérdéseiről - a törvényhozó és végrehajtó hatalom szerepe

2010.12.06. 10:52 :: tothh

A sorozat harmadik - befejező - része a készülőfélben levő új alkotmány talán a legnagyobb közérdeklődésre számot tartó részeket, a törvényhozó és végrehajtó hatalmat, valamint ezek egymáshoz való viszonyát vizsgálja.

 

A törvényhozásról

 

A parlamentáris rendszerekben a törvényhozó szerv a népszuverenitás letéteményese. Ebből következően végső soron minden hatalom a kezében van. A sztálinista alkotmányjog szerint az általuk legfőbb államhatalmi szervnek minősített törvényhozás alá kell rendelni minden további intézményt, hiszen ez az intézmény a népképviselet megtestesítője.

Természetesen manapság már nem a hatalom egységének az elve az irányadó, de a jelenlegi alkotmányos rendszer alapján végső soron minden egyéb intézmény a törvényhozás döntése nyomán áll föl. A legjelentősebb korlát a kétharmados, alkotmányozó többség szükségessége, hiszen ez a politikai szereplők közti konszenzus-kényszert feltételezi.

 

Kivételes esetekben –ahogy most Magyarországon is – ez a konszenzus-kényszer nem áll fenn, ebben az esetben pedig politikai értelemben mindenképpen a hatalom centralizálásáról lehet beszélni. Az elmúlt hetek eseményei bizonyították, hogy Magyarország belső viszonyaiba korlátlan beleszólása van a törvényhozásnak, amennyiben abban egy stabil alkotmányozó többség létezik.

Jelen eset – az alkotmányozók álláspontja szerint is – kivételes, amely egyrészt egy válsághelyzet megoldása végett szükséges (legalábbis előszeretettel hivatkoznak erre a jelenlegi kormánypárt prominensei), másrészt pedig eleve új alkotmányos rendszer van születőben, aminek a létrejöttét követően ismételten vissza lehet térni a „normál” ügymenethez. Utóbbihoz természetesen szükséges a kormánypárt önkorlátozása is. (Jelen elemzésnek nem témája a kormánypárt, illetve egyes vezetőinek hozzáállása az alkotmányossághoz, de ezzel kapcsolatban történtek olyan lépések, amelyek legalább a kétkedés magvát elhintik a szemlélődő állampolgárban…)

 

 

Mint a legfőbb népképviseleti szerv, a törvényhozás felállása és működése kulcsszerepet tölt be az ország politikai rendszerének alakulásában. Ezzel kapcsolatban a következő kérdésekre érdemes különös tekintettel felfigyelni: Az egy, vagy több kamara, és a köztük levő viszony kérdéskörére, valamint a népképviseleti alapon fölálló kamara, vagy kamarák választásának módjára.

 

 

Szükséges-e több kamara?

 

A világ demokratikus rendszereinek túlnyomó többsége egy, vagy kétkamarás törvényhozással működik. (Még több kamara a titói Jugoszláviában állt föl mind köztársasági, mind szövetségi szinten, azonban az nyilvánvalóan nem volt demokrácia, érdekességképpen viszont érdemes megemlíteni…)

 

Mondhatni, alapesetnek számít az egykamarás törvényhozás, amely jelenleg Magyarországon is működik, valamint – teljesség igénye nélkül – Szlovákiában, Bulgáriában, Portugáliában, vagy Svédországban. Jellemzően unitárius felépítésű államokban találhatunk erre példát.

 

A többkamarás, azaz általában kétkamarás parlamentek felépülési logikája különféle lehet. Lehet tradicionális, a rendiség korára visszavezethető logikára felépülő második kamara (mint a Lordok Háza Nagy-Britanniában, vagy a magyar Felsőház 1944-ig), megtestesítheti egy állam föderális szerkezetét (például az Egyesült Államokban, az NSZK-ban, a korábbi Csehszlovákiában – 1990 és 1993 között – , vagy Oroszországban), vagy felépülhet korporatív módon (mint Írországban, vagy Szlovéniában).

Ezen eseteken kívül ismerhetünk olyan második kamarákat, ahol a választás rendszere és logikája eltérő (Cseh Köztársaság, Lengyelország), de létezik az első kamara megkettőzéseként is értelmezhető felsőház, mint Romániában.

 

A két ház viszonya általában az alsóház túlsúlyát mutatja (felsőháznak legfeljebb felfüggesztő vétójog), egyedül az Egyesült Államokban állítható, hogy a felsőház – mely a tagállami érdeket jeleníti meg – komolyabb jogkörökkel rendelkezik az alsóháznál, az ott meglévő erőteljes föderalista tradíció következtében.

 

Magyarország esetében az első két lehetőség eleve nem áll fönn, hisz nem vagyunk sem föderáció, a történeti felsőház visszahozása pedig totális anakronizmus lenne. Az is kimondható, hogy román mintára fölösleges lenne két ugyanúgy felépülő kamarát működtetni, hiszen egyrészt értelme sincs sok, másrészt pedig még jobban gerjeszthetné a politikus-ellenes közhangulatot.

 

A cseh-lengyel megoldás abban az esetben lehetne követhető, ha a képviselőház választási rendszere eltérne a mostani vegyes módszertől, és tisztán arányos rendszert vezetne be. Ez esetben lenne logika egy többségi módon felépülő felsőház felállítására, de a következőkben kifejtésre kerül, hogy alapvetően érdemes a vegyes választási rendszer mellett maradni, így okafogyottá válna az ilyen felépítésű második kamara.

 

Fentiekből kiderül, hogy egyedül korporatív logika alapján lehetne a második kamarát megszervezni. Ezzel kapcsolatban érvek és ellenérvek is szólnak, a szerző azonban alapvetően a korporatív második kamara felállítását tartja a jobb megoldásnak.

 

 

Nem sokkal a választások megnyerését követően a kétharmados kormánypárt jogszabályba foglalta azt, hogy az Országgyűlésben biztosítani kívánják a Hazánkban elismert 13 nemzeti vagy etnikai kisebbség képviseletét „alanyi jogú” helyek biztosításával. Ezzel tulajdonképpen a leghosszabb ideje fennálló mulasztásos alkotmánysértést oldja föl a törvényhozás, azonban ezzel együtt újabb problémát is fölvet.

A másik sarkalatos kérdés – a kettős állampolgárság lehetőségének egyébként helyes és kívánatos megadását követően – a választójog lakóhelyhez való kötése. Ha ugyanis utóbbi kikerül a szabályozásból, az az összes magyar állampolgár számára megadná a szavazati jogot, éljenek azok itthon, valamelyik szomszédos ország őshonos közösségében, vagy akár Ausztráliában, vagy épp Argentínában. Ez két kérdést is fölvet. Az egyik leginkább technikai, és a választási rendszerrel függ össze. Az egyéni választókerületek ugyanis területi – lakóhely – alapján állnak föl. Mivel a választójog az állampolgárok számára egyenlő, ezért számukra is ki kéne – lehetőleg egyforma méretű – nemzetközi egyéni kerületeket alakítani. Romániában ezt csinálták, és működőképes is a rendszer, csak épp pont Románia az a példa, amely azt támasztja alá, hogy miért nem szabad ezt létrehozni.

 

A másik kérdés elvi jellegű. Ha valaki nem él ebben az országban, választásának következményeit jóval kisebb mértékben viseli, mint az, aki életvitelszerűen itt él. Itt adózik, itt nevel gyereket, stb. Ez pedig külső beleszólást jelent belső ügyekbe, illetve olyanok döntési helyzetét, akik nem is biztos, hogy teljes mértékben tisztában vannak a hazai viszonyokkal.

 

 

Romániában mind a helyi nemzeti kisebbségek – szám szerint 18, de a magyarok a helyi küszöb átlépésével pártszerűen is képviseltetni tudják magukat – illetve a határon túli románok is rendelkeznek parlamenti képviselettel, mindkét házban. És itt jön be az elrettentő példa, miért is kellene kétszeresen is meggondolni a kérdés hasonló rendezését: Az utolsó két választást, illetve kormányalakítást a határon túl élő románok, valamint a helyi nemzeti kisebbségek képviselői döntötték el. Félő tehát, hogy hasonló esetben a magyarországi kisebbségek, illetve a határon túli magyarok kerülnének királycsináló szerepbe. Ez pedig egy veszélyes és bizonytalan helyzetet eredményezne. Ezért nem szerencsés e két kör képviselete a tisztán népképviseleti logika alapján felálló törvényhozásban.

 

 

Ennek a kérdésnek a legegyszerűbb feloldása lehetne a korporatív alapon felálló második kamara létrehozása.

Természetesen, egy ilyen kamarában részvételi jogot kaphatnának a társadalom egyéb fontos rétegei is. A kissé elavult, és Magyarországon nem a nyugati minták alapján működő Érdekegyeztetési Tanács helyét is felválthatná az itt képviselt szervezetek felsőházi képviselete. Hasonlóképp megoldódhatna a civil részvétel, de a történelmi egyházak, vagy az MTA felsőházi képviselete.

 

Ezen kívül felsőházi tagok lehetnének a volt államfők, illetve a volt alkotmánybírók is, egyfajta tisztes nyugállományba vonulásként.

Ezeken az alanyi jogú, vagy delegált tagokon kívül arra érdemes embereket az államfő is kinevezhetne, élethosszig.

 

Így egy a két világháború közöttihez részben hasonló felsőház jöhetne létre Magyarországon, így még a hagyományoknak is megfelelne.

 

 

A felsőház esetében nemcsak a felépítés logikája fontos kérdés, hanem annak jogkörei is. Mivel általában a felső kamarák csak korlátozott hatáskörrel rendelkeznek, ennek a korporatív elven szerveződő felsőháznak sem lenne nagyobb hatásköre.

Amin érdemes lenne az alkotmányozónak elgondolkodni, hogy nevesíteni azokat a törvényhozási tárgyköröket (pl. oktatáspolitika, tudomány, szociális kérdések, stb.), amelyeket sarkalatos törvény nevesítene, és kizárólag ezekben a kérdésekben gyakorolhatnának vétójogot. A többi törvényhozási tárgykörökben lehetne konzultációs és javaslattételi joga, a költségvetésbe, az adótörvényekbe, valamint a kormány megválasztásába egyáltalán nem lehetne beleszólása ennek a felsőháznak. Mindezek mellett a legfontosabb közjogi méltóságok – államfő, Alkotmánybíróság elnöke, Legfelsőbb Bíróság (azaz a Curia) elnöke – megválasztásában vehetne részt, hasonlatosan más országok megoldásaihoz.

 

 

A választási rendszer

 

A világban kétféle alaptípusa létezik a választási rendszereknek. Az egyik a többségi típus, melynek célja a mindenkori kormány stabilitásának biztosítása, és az egyértelmű törvényhozási többség létrehozása, a másik pedig az arányos típus, melynek legfontosabb feladata a különböző erők társadalmi támogatottságának törvényhozásban való leképezésének biztosítása.

Ezek mellett létezik ezeknek a kombinálása is, amely igyekszik mindkét rendszerből a jó tulajdonságait ötvözni. Ilyen tipikusan a magyar választási rendszer, de erre lehet példát találni a német rendszerben is.

 

Mivel kb. felére fog csökkenni a képviselőház létszáma, ez óhatatlanul magával vonja a választási rendszer megváltoztatását is. A legcélravezetőbb a népképviseleti kamara esetén az alapelvek változatlanul hagyása lenne. Azaz egy vegyes választási rendszer fenntartása.

Bár a bonyolult, és kétfordulós rendszert sokan drágának nevezik, érdemes lehet fenntartani, mivel egyrészt a többséget képes biztosítani, másrészt a kisebb és közepes pártoknak is megadja a képviselet lehetőségét.

Jelen esetben a bejutási küszöbön sem érdemes választani, hiszen a magyar politika szereplői már adaptálódtak ehhez a feltételhez.

Mivel a létszám kb. fele ekkora lesz, ezért érdemes meggondolni a listák elosztását. A területi listák jó részéről ugyanis már a mostani rendszerben is igen kevés – szám szerint négy – képviselő juthat be. Így megfontolandó lenne csak országos listára szavazni, és a kompenzációs mandátumokat is az alapján kiosztani.

 

 

 

 

A kormány jogállásáról

 

A kormány jogállásával kapcsolatos leginkább megosztó jellegű kérdés a konstruktív bizalmatlansági indítvány. A mára nyilvánosságra került munkaanyagban a konstruktív bizalmatlansági indítvány eltörléséről szólt utalás.

 

E kérdéssel kapcsolatban rengeteg egymásnak ellentmondó vélemény jelent meg a magyar sajtóban, így érdemes tisztába tenni a kérdéskört.

 

A konstruktív bizalmatlansági indítvány az 1949-es német Grundgesetz (Alaptörvény, ami az alkotmány funkcióját tölti be) elfogadásakor jelent meg. Lényege abban áll, hogy a bizalmatlansági indítványt kívülről kizárólag a miniszterelnök ellen lehet benyújtani, és ennek során meg kell nevezni a megválasztandó utódot is, aki a szavazás eredményessége esetén azonnal pozíciójába kerül. Ezt a weimari köztársaság kormányainak instabilitása miatt vezették be. A szétszabdalt pártrendszer rövid életű, sokpárti, bizonytalan támogatottságú kormányokat eredményezett. A káoszos helyzetet pedig ki tudta a két szélsőség használni, és közülük a náci párt eredményesen számolta föl ezt követően – társadalmi támogatottság mellett – a demokrácia írmagját is.

 

Bár ilyen súlyos következményei nem voltak az instabilitásnak, hasonló volt a kormányok helyzete a francia III., illetve IV. Köztársaságban, illetve az olasz első Köztársaságban.

 

A kormányfő olyan formájú bukása, mely szerint nem kerül rögtön betöltésre a pozíció, nyilvánvalóan bizonytalanságot szül. Akkor ugyanis, ha nincs egyértelmű többség a törvényhozásban a kormányalakítás mellett, egy elhúzódó politikai válság alakulhat ki.

Ez szépen hangzik, viszont ki kell hangsúlyozni, hogy alapvető összefüggésben van a stabilitás a pártrendszerrel. Míg a weimari rendszerben, és a korabeli Franciaországban egy alapvetően sokpárti rendszer működött, az első olasz köztársaságban pedig a vezető pártok belső megosztottsága okozta az instabilitást, és a gyakori kormányválságokat.

 

Egy mérsékelt többpártrendszer, és fegyelmezettebb pártok (frakciók) esetén jóval kevésbé áll fönn a gyakori kormányválságok veszélye.

 

A bizalmatlanság kinyilvánításának másik aspektusa, hogy ki ellen lehet benyújtani. Ha minden miniszter ellen külön-külön lehet kezdeményezni a bizalom megvonását, az egy fragmentált helyzetben igen könnyen vezethet a kormányok „szétszavazásához”, azaz a kormány összeállításának külső befolyásolásához. Erre is jó példa a francia III. Köztársaság.

Ezzel ellentétben, ha az egész kormány bukása a kérdés, akkor már jóval óvatosabbak lehetnek a képviselők, hiszen sok esetben a kormánypártok is szabadulnának népszerűtlen miniszterektől, anélkül, hogy az egész kormány leváltása céljuk volna. Ez tehát a miniszterelnök – és természetesen háttértárgyalások – kezébe helyezi a kormány összeállításának jogát.

 

 

Magyarországon az eredeti elképzelések szerint a „sima” bizalmatlansági indítvány működött volna, azaz minden kormánytag ellen be lehetett volna nyújtani, utódjelölt megnevezése nélkül. Ez a gyakorlatban nem működött sohasem, hiszen 1990. április 29-én az Antall-Tölgyessy Paktum egyik sarokpontja volt a konstruktív bizalmatlansági indítvány bevezetése. Ez az intézmény egyértelműen az akkori kormánypártoknak, és Antall József későbbi miniszterelnöknek kedvező döntés volt.

 

Antall célja nyilvánvaló volt. Tisztában volt vele, hogy a kormányzás az átalakulás során nagyon nehéz lesz, és népszerűtlenséget fog maga után vonni. Azt is felismerte, hogy mind a kormányzás hárompárti koalíciós jellege, mind pedig a vezető kormánypárt, az MDF gyűjtőmozgalmi jellege, és ebből fakadó heterogenitása veszélyeztető tényezők lehetnek a kormányzati stabilitásra, és ezzel összefüggésben a kormányzás minőségére. Ezen kívül – későbbi visszaemlékezésekből kideríthetően – Antall bizalmatlan volt kormányának egyes tagjait illetően, képesek lesznek-e a feladatukkal megbirkózni. Beválogatni azonban – pont a fent említett tényezők miatt – kénytelen volt számára bizonytalan személyeket is. (Leginkább a kisgazda miniszterekről hallani ilyen történeteket.)

 

Antall számítása mindenesetre bevált. A rendszert változtató országok közül egyedül Hazánkban tartott ki egy kormány egy teljes ciklusban. (Közjogi értelemben két kormányunk volt a kormányfő korai halála miatt, azonban az utód, Boross Péter is elismerte, hogy kormánya politikai értelemben Antall kormányának folytatója, ami kifejeződött gyakorlatilag a teljes személyi állomány újra-kinevezésében is.)

 

Az első ciklust tekintve tehát egyértelműen pozitív a konstruktív bizalmatlansági indítvány teljesítményének mérlege.

A pártrendszer azonban 10-15 év alatt teljesen átalakult, és a kétezres évekre két összetartó, és egymásközti együttműködést minimálisra redukáló pólus jött létre, ami hatványozottan megerősítette a frakciófegyelmet. Így tehát a kormányok bukásának, avagy hivatalban maradásának kérdése egy szűk pártvezetői kör kezébe került.

Ennek plasztikus megnyilvánulása volt 2006 ősze, amikor az őszödi beszéd kiszivárgása után az országos tiltakozások ellenére sem sikerült a népszerűtlenné váló kormányfőt leváltani. Ez pedig abból fakadt, hogy a támogató frakciók mindenképpen ragaszkodtak a hatalomhoz, az akkori ellenzék hatalomra jutását pedig mindenáron megakadályozandó veszélynek tartották. Ezt a helyzetet használta ki a hatalmához, ha lehet még inkább ragaszkodó kormányfő, aki a bizalmi kérdés folyamatos lebegtetésével abba a helyzetbe kormányozta frakcióját (frakcióit), hogy azok még személyi, vagy koncepcionális ellentétek esetén sem tudták a kormányfőt leváltani, és más párton belüli, vagy általuk támogatott személyt megnevezni.

 

Megállapítható tehát, hogy Gyurcsány Ferenc hatalomhoz való ragaszkodása – a konstruktív bizalmatlansági indítvány szerepével megerősítve – túszul ejtette nemcsak a szociálliberális koalíciót, hanem ennek következtében az egész magyar politikai életet. Történhetett bármi ebben az országban, Gyurcsány nem volt hajlandó távozni, és ennek a célnak az elérése érdekében maximálisan kihasználta a magyar közjog által kínált összes keretet. Végül totális külföldi hiteltelensége vezetett a bukásához, amelynek következményei pedig már bohózatba illettek…

 

Természetesen a Gyurcsány mögött rendre kiálló politikai erők megfizették ragaszkodásuk árát, és egy korábbi írás is szól arról a szinte megoldhatatlannak tűnő helyzetről, amit az MSZP-ben belül okoz a bukott kormányfő hatalomvágya.

 

 

Ezen előzmények ismeretében nem túlzás tehát állítani, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye egy ilyenné alakult pártrendszerben inkább a politikai kibontakozás gátja lehet, semmint segítője. Mivel jelen pillanatban a vezető pártokban erős a frakciófegyelem, nem indokolt tehát a konstruktív bizalmatlansági indítvány fenntartása.

Szélsőségesen kirívó esetekben (mint 2006 ősze is volt) ez az intézmény legalább a nagy társadalmi ellenállással szembekerülő személy leváltását elősegítheti, és a helyzet kibontakozását elősegítheti. (Egy-két kormánypárti kiszavazó akár személyes, akár koncepcionális ellentétek esetén lehet egy ilyen esetben, egy sikeres bizalmatlansági indítvány esetén az új jelölt kiválasztása egy tárgyalási folyamat eredménye, amely során – mivel a bizalom megvonása manifesztálódott – a tárgyaló feleken is van egy olyan nyomás, amely célja diszkreditálódott személyek megválasztását megakadályozni.)

 

A bizalmatlanság kifejezésének azon oldala azonban továbbra is fenntartandó, hogy egyedül a miniszterelnök ellen lehessen bizalmatlansági indítványt kezdeményezni, mert ez a kormány politikájának a koherenciáját segíti.

 

 

Az Alkotmány módosítása

 

Komolyabb vihart kavart a Salamon-bizottság egyik javaslata, amely nagyon megnehezítené a hatályos alkotmányszöveg módosítását, gyakorlatilag hosszú időre bebetonozva azt.

 

Ez azt jelentené, hogy az alkotmány mint alaptörvény szövegét csak két egymás után felálló törvényhozás változtathatná meg – minősített többséggel.

 

A mostani alkotmányozóval szemben álló politikai és értelmiségi körök természetesen mindezt úgy interpretálják, hogy a Fidesz saját kétharmados többségének elvesztése idejére is be kívánja betonozni befolyását az alkotmányos értékekre.

 

Létezik azonban egy objektívebb és pragmatikusabb olvasata is ennek az elhatározásnak. Bevett dolog nemzetközileg ugyanis, hogy ilyen rendelkezéseket hoznak, pontosan a jogbiztonságba vetett hit erősítése érdekében.

 

Itt fontos megvizsgálni, hogy „milyen típusú” alkotmánya születik az országnak. A jelenleg hatályban levő alkotmány részletesen szabályoz rengeteg elemet az ország berendezkedésében. Egy mag-alkotmány azonban csak a legfontosabb alapelveket, valamint az alapjogokat tartalmazza, a részletes intézményi szabályozások külön – általában sarkalatos – törvényekben vannak rögzítve. A Salamon-koncepció úgy tűnik, az utóbbit kívánja megvalósítani. Ebben az esetben pedig indokolt, hogy a legfontosabb alkotmányos alapelveket csak többszöri minősített szavazás esetén lehessen változtatni, a sarkalatos törvényeket viszont – szintén minősített többséggel – rendes úton is lehessen változtatni.

 

9 komment · 3 trackback

Címkék: orbán fidesz gyurcsány kormány alkotmány országgyűlés konstruktív bizalmatlansági indítvány felsőház

A bejegyzés trackback címe:

https://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr762496598

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Paraszt vakít parasztot 2011.03.10. 11:44:32

Paraszt vakít parasztot, és utána vakon vezeti egymást a két világtalan. Ez a mostani alkotmányozási folyamatunk mottója. Az egyik paraszt a kétharmadpolitikus, a másik a szavazópolgár. A parasztvakítás tárgya éppen a tákolmányozó i...

Trackback: Alkeszok 2011.02.14. 17:09:57

"Az új alaptörvény vállaljon-e kötelezettséget a jövő nemzedékek után?" – A kérdés nyelvi és közjogi értelmezhetőségéből arra következtetek, hogy Schmitt Pál irodájából szivároghatott ki ez a munkaanyag.A műkedvelő alkotmányjogásza...

Trackback: Az A8-megmaradás törvénye 2010.12.06. 17:02:11

A Költségvetési Tanácstól elvett pénzeken összekaptak a romaszervezetek (Index.hu)." (...) A romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos, a Lungo Drom-elnök Farkas Flórián berágott a MACIKÁ-s, szintén fideszes Varga József képviselőre, és magána...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BISMARCK 2010.12.07. 05:59:08

A vegyes választási rendszerben a listás ill egyéni képviselők mandátuma nem ugyanolyan értékű. Szélsőséges esetben egy egyéni képviselő halála, lemondása, mandátumának megszűnése a kormány bukásával is járhat. Listás képviselőnél ez nem lehetséges. Ezt valahogy fel kellene oldani.
2/3os alkotmány sem feltétlenül jó. Ki tudja előre, h 20-30 év múlva milyen törvényekre, kormányzati, jogi berendezkedésre lesz szükség? Egy többségi rendszerben alapból nem értek egyet a 2/3os szabályozással, 50%+1. De! a választáson való részvételt kötelezővé kell tenni, ez nem jog, hanem kötelesség.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.12.07. 10:49:38

@BISMARCK: Az első rész az így igaz. Magyarországon is volt előbbire példa, igaz nem egy kormány, hanem "csak" egy frakció látta kárát: 1992-ben a "Torgyán-féle" (mivel ugye akkor kettő is volt:)) kisgazda frakció két öreg harcostárs halála miatt csökkent a limit alá, és lettek egytől egyig függetlenek.

Mindazonáltal, a rendszer alapvetően jól működik, legalábbis szerintem. Esetleg a problémára az lehetne a válasz, hogy az egyéni helyett is az egyéni mandátumot elnyert párt jelöljön, de ez tuti népszerűtlen lenne...

A 2/3-os alkotmány szerintem jól van úgy, ahogy van. Az 50%+1-es rendszerben bárki csűrhetné-csavarhatná a rendszert. Ez nem Nagy-Britannia, ez itt nálunk a kölcsönös betartás rendszere. És arra is fel kell készülni egy alkotmányozónak, hogy épp a legádázabb politikai ellenfele kerül hatalomra, így azt a helyzetet is kezelnie kell valahogy...

Részvétel kötelező volta: Régebben én is támogattam a dolgot, mára azonban szkeptikus lettem a dologgal kapcsolatban. Sajnos a valóság az, hogy az állampolgárok egy jelentős része még a minimális állampolgári ismeretekkel se rendelkezik. Őket úgy vezeti meg bárki, ahogy csak akarja. Vagy egyszerűen megveszi kilóra...

Egy lehetséges megoldás lenne a választásokra való előzetes regisztráció, és aki már a névjegyzékben szerepel, annak legyen kötelező is:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.16. 17:49:18

jópofa dolognak tűnik a kétkamarás parlament, de amíg nem tudjuk kik, mik a tagjai, addig nincs miről beszélni

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.12.16. 21:52:37

@tesz-vesz: Úgy tűnik, a lényegi döntéshozók - azaz Salamon Úron kívül a kormánypárt képviselői - egyöntetűen elutasították ezt a lehetőséget, így az előzetes spekulációk is okafogyottá lesznek.
Hozzátenném, egy társadalmi vitát - akár próbaként - megérhetett volna.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.22. 17:34:24

@tothh: te hogy vagy vele? jó lenne? hogy kéne?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.12.22. 19:09:49

@tesz-vesz: Én azt gondolom, érdemes lett volna bevezetni, korlátozott hatáskörrel, bizonyos tárgykörökben való döntési jogkör nélkül.
Abban a szisztémában meg mindenképp, ha a határon túliak, illetve a magyarországi kisebbségek is deklarált képviselettel rendelkeznek. Amúgy - ez nagyon szubjektív - ettől független is támogatnám.

BISMARCK 2010.12.24. 07:58:05

Lesz még itt gond bőven.
Pl. legfőbb ügyész, médiatanács tagjai, legfelsőbb bíróság elnöke, ezeket az embereket 2/3al kell majd megválasztani. Tehát semmi más nem történt csak eltolták későbbre a problémát. Ha a múltban nem sikerült a 2/3ot igénylő személyi kérdésekben dűlőre jutni, akkor a jövőben miért sikerülne?
Sokat lendítene (de legalább motiválna) ha pl. belevennék az új alkotmányba, hogy a hivatalban lévő ember idejének lejárta előtt 40 nappal meg kell választani az újat, amennyiben nem választanak, ki kell írni új választást.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.01.01. 21:33:42

@tothh: jól hangzik a külmagyarok bekerülése. kérdés mennyi rmdsz-féle kül"magyar"t raknának bele
süti beállítások módosítása