HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

A vég kezdete – avagy a Fidesz is elindult az őszödi úton

2010.11.26. 00:55 :: tothh

Az ellendrukkerek már a kétharmados választási győzelem (azaz a „szavazófülkés forradalom”) óta várják Orbán Viktor őszödi beszédét, amelyen hazugságok beismerését kérték számon. Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kétségtelenül a hazugságok és trükközések beismerése volt a legnagyobb port felkavaró része, azonban a beszéd lényege nem ez volt, hanem az a rész, melyben beismerte, hogy fogalma sincs, hogy mit fog kezdeni a hazugságok és trükközések által ölébe csöppent hatalommal, milyen lépéseket kíván tenni különböző területeken.

Bár a Fidesz vezérkara ezt nem ismerte be nyilvánosan, a nyugdíjügyben tett lépései tulajdonképpen a koncepció és jövőkép hiányának közvetett beismerését jelentik, és egyben elindíthatják a jelenleg megdönthetetlennek tűnő kormánypártot egy olyan lejtőn, amelyhez hasonlón a gyurcsányi őszödi beszéd kiszivárgását követően a szocialisták indultak el nagy sebességgel.

  

Természetesen nem azt kívánja jelen cikk állítani, hogy a nyugdíjak államosítása Orbánék azonnali és radikális népszerűségvesztését fogja elhozni, az azonban elég komolyan valószínűsíthető, hogy ez a lépés-sorozat egy olyan intézkedés-csomagot indít el, olyan kényszerpályára viszi a most omnipotensnek tűnő kormányt, amelynek a vége mindenképp negatív következményekkel fog járni számukra. A másik oldal pedig a szavahihetőség megkérdőjeleződésének kezdete. Függetlenül attól, hogy jelen pillanatban a társadalomnak talán jelentős része üdvözli a mostani nyugdíj-lépéseket.

 

 A lakosság többsége azért mért tavasszal súlyos csapást az MSZP-SZDSZ kormányokra, mert jogosan úgy érezte, hogy a kormányok nem képesek megbirkózni az országot érintő problémákkal, partikuláris érdekek mentén kormányoznak, válságról válságra bukdácsolnak, és a saját maguk keltette problémákat se tudják megoldani. Mindeközben, lépéseiket áthatják a rövid távú szavazatszerzés motívumai.

 

 „Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel, hogy a magabiztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előrevinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak, bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban és menni előre. Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk! Nincsen ennyi kapacitásunk. Azt az igazság, hogy csak reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat, és hiába, egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körülülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek!

Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.”

 

Fenti idézet Gyurcsány Ferenc elhíresült beszédéből származik. Tartalmát tekintve azonban a jelenlegi kormány némely lépésénél is a tájékozódó szeme elé kerülhetnek hasonló szimptómák.

 

A vízválasztó – a nyugdíjak ügye

Hogy is indult a nyugdíj-ügy?

Először is, a választási kampányban került szóba. Mivel alapvetően döntő hatású a választások végkimenetelére nézvést a téma, külön figyelem fordult felé a tavaszi kampányban. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az állami nyugdíjrendszer egyéni számlás működtetését, közkeletű nevén a „svéd modell” bevezetését említette mint lehetséges megoldást, komoly szocialista össztüzet irányítva magára. Az akkori kormányzó párt természetesen nem restellt rögtön rövid távú érdeket figyelembe véve apokalipszist vizionálni a várható kormánypárt egyik prominensének kijelentése nyomán, így a nyugdíjrendszerről való értelmes vita lehetősége le is került a kampány napirendjéről, és a magát „polgári” jelzővel illető Fidesz programjában is csak annyi szerepelt, hogy „Megvédjük a magán-nyugdíjpénztárakat”.

 

Miről is szól a jelenlegi vita?

A nyugdíj-kérdés alapja kettős. Egyrészt az örökölt viszonyok szabják meg, másrészt pedig az ország demográfiai viszonyai. Az örökölt helyzet az 1997-es változtatásokig az volt, hogy gyakorlatban nem létezett nyugdíjrendszer. Az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer működött, amely a lényegét tekintve nem nyugdíj, hanem egy adókból finanszírozott öregségi segély. Azaz, szociális transzfer. A ma nyugdíjasainak nyugdíját a ma aktív dolgozói finanszírozzák. Ez két kérdést is felvet. Egyrészt az elvi kérdést, ami azt mutatja, hogy az állampolgárok itt bizony az államtól, és annak mindenkori irányítójától egyoldalú függőségi helyzetbe kerülnek.

A másik oldala a kérdésnek a már említett demográfia. Ha sok gyermek születik, akkor finanszírozható a rendszer, hiszen biztosított a jövőben megtermelt nyugdíj finanszírozása is. Az természetesen itt is egy „problémát” okoz, hogy ha nő a születéskor várható élettartam, azaz nő a nyugdíjasok nyugdíjasként eltöltött éveinek száma. Utóbbi kérdést a klasszikus felosztó-kirovó rendszerekben a nyugdíjkorhatár kitolásával próbálják megoldani – rendszerint jelentős társadalmi ellenállás közepette. Magyarország azonban, sok más európai államhoz hasonlóan egy öregedő társadalommal rendelkezik. A felosztó-kirovó rendszer esetén ketyeg a demográfiai bomba. Az 1950-es évek elején születettek nyugdíjba vonulása mára a közeljövő része. A rendkívül elöregedő magyar társadalomban pedig akut kérdéssé válik az, hogy egyre kevesebben fogják az egyre több nyugdíjas nyugdíját megtermelni. Erre jött létre válaszként a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer, melynek során az állampolgár a járuléka egy részét egyéni számlára helyezi, amellyel a pénztár gazdálkodik, és a nyugdíjba vonuláskor egy biztos jövedelmet jelenthet.

 

Az 1998 óta működő magán-nyugdíjpénztári rendszernek voltak súlyos hiányosságai és működési gondjai. Ilyen volt az állami rendszerben – a jelenlegi nyugdíjasok és a költségvetés kárára – keletkező hiány. És ilyen volt a kockázat, illetve a magas működési költségek is a magánnyugdíjpénztár részéről. Egy pozitív eleme azonban tagadhatatlanul volt: Az egyéni számlavezetés, és az előtakarékosság.

 

 A jelen írásnak nem célja sem a nyugdíjrendszer mélyreható elemzése, pláne nem annak megoldása, a fenti rész azonban annak illusztrálására mindenképp hasznos lehet, hogy az egyes megoldási módok mögött milyen alapelvek húzódnak meg.

 

 Matolcsy György bejelentése nyomán körvonalazódni látszik az új kormány „nyugdíjreformja” . (Utóbbi kijelentés egészen konkrétan a miniszterelnök szájából hangzott el a költségvetési vita expozéja során.) Ez a „nyugdíjreform” tulajdonképpen nem más, mint visszatérni a tisztán állami felosztó-kirovó rendszerre, azaz az öregségi segélyre, kiiktatván az öngondoskodás elvét, visszahozván az egyoldalú államtól való függést.

Ez az ügy akár a kormány állatorvosi lova is lehetne. Az egészet áthatja a kapkodás, illetve ad hoc jellegű lépések sorozata. Hiszen eleinte csak a magán-nyugdíjpénztári befizetések elszámolási módjának megváltoztatásáról volt szó, azt követően egy ideiglenes kifizetés-felfüggesztésről, amit a szabad állami rendszerbe való visszalépés ígérete követett, majd végül betetőzte az egészet a második pillér teljes szétrombolása. Ez aggályos a jogbiztonság (hiánya) miatt is egyrészről, másrészről a kormányzati szándékok átgondoltságáról fest meglehetősen sötét képet, fellibbentve a fátylat a kormány gazdaságpolitikai „elképzeléseiről”

  

Mit is akar az új gazdaságpolitika?

 Az teljes mértékben nyilvánvaló, hogy az új kormány nehéz gazdasági helyzetet örökölt. Ezt teljes mértékben a nyolc éves MSZP-SZDSZ kormányzásnak köszönhette, annyi korrekcióval, hogy a Bajnai-kormány csomagja az államcsőd széléről rántotta vissza az országot. Várható volt tehát, hogy a második Orbán-kormány tevékenysége nem lesz fáklyásmenet, azonban abban is bízhatott a választópolgár, hogy kellő támogatottsággal a háta mögött mer olyan politikát folytatni az új kormány, amely megalapozza az ország hosszú távú fejlődését, ahelyett, hogy elődeihez hasonlóan a rövid távú és szavazatszerző érdekeknek rendelje alá a politikát. Az első jelek biztatóak voltak, a 29 pontos első akcióterv kifejezetten előremutató lépéseket tartalmazott.

 

A második akcióterv mellett már több kérdőjel halmozódott fel, azonban a kényszerhelyzet és a növekedés-párti gazdasági tervek még elnyomták a kétkedő hangokat. Az idei költségvetés is nehezen volt tartható, azonban a jövőre tekintettel mindenképp kellett valamit lépni. Az is könnyen megérthető, hogy a lakosság és a vállalkozások további megszorítása már sehova nem vezetett volna, hiszen ez a gazdaság padlóról való felállítását akadályozta volna, azaz különösebb értelme nem is lett volna. Így merült föl a válságadók kérdése, eleinte hangsúlyozottan egy ideiglenes, 2013-ig tartó periódusra. Ennek az ideiglenes sarcnak két értelme lehetett. Az egyik az, hogy 2013-ig tart Magyarország számára a 2008 őszén fölvett IMF hitel törlesztése. Ez a törlesztő összeg például a következő évi költségvetésben egy ezermilliárdos nagyságrendű kiadásként jelentkezik, amit valamiből fedezni kell.

A problémák ott kezdődtek, hogy felmerült a válságadók ezen időtávon túl való fenntartása is. Ebben az esetben viszont már tényleges veszélyként merülhet föl a fogyasztókra, azaz végső soron megint csak a lakosságra, valamint a vállalkozásokra való áthárítás lehetősége. Ez pedig, nyilvánvalóan a gazdaság normális működtetésének elvével szembe megy.

Az IMF hitel törlesztése mint indok mellett a másik magyarázata az ideiglenesnek tekinthető lépéseknek az, hogy a következő években a rendkívüli támogatottsággal rendelkező kormány olyan kiadási szerkezet-átalakításokba fog belekezdeni, amelyek egyrészt megtakarításokat fognak eredményezni, másrészt pedig a gazdasági növekedés számára is ösztönzően hathatnak. A Miniszterelnök Úr a költségvetési expozéjában rengeteg reformot vizionált, úgy mint oktatási, egészségügyi, nyugdíjügyi, és közlekedési reformokat. Ebből egyelőre a nyugdíjügyi látható, azonban, ha a többi is hasonló filozófiát követne, akkor akár ezeket el is lehetne hagyni, az ország talán jobban járna nélkülük… A valóságot tekintve az egészségügyi büdzsé bevallottan a túlélésre rendezkedik be, az oktatási változtatások – bár oktatási szempontból rengeteg előremutató elemet tartalmaznak – a finanszírozási oldalon nem nagyon látható hatással bírnak, a közlekedést pedig az egyik legnagyobb pénznyelő, a MÁV konszolidálása és gyökeres átalakítása nélkül nem is érdemes nagyon változtatgatni.

 

Természetesen, felmerül, hogy mindennek az alapja a közigazgatás átalakítása lehetne. A közigazgatás szerkezetének egészének átalakításáról, valamint a közigazgatás feladatai delegálásának megváltoztatásáról volt szó, a hatékonyság javítása érdekében. Bár nem mondták ki, de alapvetően a szétszabdalt és erőtlen önkormányzati rendszer rovására az állam, illetve a középszint javára történne (vagy csak történt volna?) átalakítás. Ennek az alapzatára kerültek volna a fentebb említett ágazatok felépítményei is, előbbi logikája alapján.

A közigazgatási átalakításról azonban az utóbbi időben nem nagyon beszélnek. Ennek két oka lehet, és mind a kettő meglehetősen sötét képet vetít előre. Az egyik ok, hogy nem is tudják, hogy konkrétan mit akarnak ez ügyben tenni. Ezt nem kell magyarázni. A másik lehetséges ok, pedig az, hogy a pártelnök-kormányfő a saját csapdájába lépett bele. Az egyik korábbi elemzésben szerepelt a Fideszben nagyra nőtt önkormányzati lobbi ereje, amely bizony hatással lehet erre a dologra is, abban a formában, hogy a frakcióban nagy súllyal rendelkező önkormányzati tisztviselők nem-szavazata miatti félelemben a kormány nem merné az önkormányzatok szerepét csökkentő javaslatokat benyújtani.

 

 

Jelen pillanatban úgy tűnik tehát, hogy a Fidesz-kormány megrekedt az átalakítások retorikai síkján, a lényegi kérdésekben semmittevésre kárhoztatva saját magát. Ennek pedig már középtávon is beláthatatlan következményei lehetnek. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy soha vissza nem térő esélyt kapott a Fidesz a kétharmados felhatalmazással. Ha valamikor előtérbe lehetne helyezni a hosszú távú célokat a rövid távú eredményekkel szemben, az most lehetne. Most, a kétharmados ciklus elején. Akkor, amikor az ellenzék szétszabdalt, ráadásul pártjai önmagukban is rengeteg ellentét által szétfeszítettek. Amikor nincs lényegi ellenfél, ráadásul választási jellegű megmérettetés is csak három és fél év múlva lesz. Így nincs mitől félnie a kétharmados kormánynak. Mégsem cselekednek, hanem úgy tűnik, elődeik politikáját folytatják tovább. A rövid távú előnyök és ad hoc politizálás hagyományát. Ez az elmúlt nyolc évben a csőd szélére juttatta az országot, mindemellett pedig a fejlődési potenciált is aláásta erre az időre.

 

1918. november 24-én alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja. (A mai MSZP tulajdonképpeni jogelődje.) Kissé kísérteties, hogy a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium pontosan 92 évvel később tett öles lépteket a fenti hagyomány folytatásának irányába. A lépés, és annak környezete ugyanis nemcsak a Fidesz által előszeretettel hangsúlyozott polgári értékekkel megy szembe, hanem nagyjából a józan ésszel és a fenntartható rendszerek létrehozásának igényével szemben is.

 
 

Ki húzza meg a vészféket?

 A helyzet mostanra annyiban világossá vált, hogy a jelenlegi kormánypolitika a józan ész szempontjából nem tartható fenn sokáig. (Holott pont az új kormány hivatkozott a józan ész uralmának visszatérésére.) Ha pedig nem tartható fenn sokáig, akkor valamit ezzel szemben fel kell állítani mint alternatívát.

 

Látszólag a Fidesz, és személyesen Orbán Viktor tehetségesen hazardírozik. Abban a hiszemben feszíti szét a jogállamiság, és a gazdasági törvényszerűségek alapján fennálló határokat, hogy ezeket büntetlenül megteheti. Ez formailag most így is van. A novemberi közvélemény-kutatási adatok visszaigazolni látszották a kormány politikáját. A Fidesz továbbra is toronymagasan vezet, az „emberek” bizalma töretlen, az ellenzék romokban hever. Nem lát tehát maga előtt akadályt a kormánypárt, amely miatt félnie kéne.

 

Nem is a jelenlegi ellenzéki pártok azok, amelyekbe beletörhet Orbán kétharmados bicskája. A Jobbik és az LMP – bár megpróbálnak konstruktív és szakmai alapú politikát folytatni – egyelőre nem tűnnek vezető alternatívának. Ha az erősödésük valószínűsíthető is, az első számú kihívó pozíciója nem tűnik számukra realitásnak.

 

Marad az MSZP. Az az MSZP, mely ellenzékben mindig hirtelen a jogállam kérlelhetetlen őrének helyzetében találja magát, hatékonyan elfeledve, hogy pontosan a kormányzati tevékenysége indította meg a jogállamba vetett hit megrendülését az országban. Az MSZP mai politikai elitje, főként az a csapat, amely jelenleg is az országgyűlési frakcióban ül, az első számú felelőse az ország jelenlegi állapotának. Élén az épp a jogállam legfőbb őrének posztján tetszelgő Gyurcsány Ferenccel. Azzal, aki fentebb idézett beszédében maga is bevallotta, hogy alapvetően a rövid távú érdekek vezérelte kormányzást folytatott, kormányzásának „eredményeként” pedig egyértelműen kimutatható volt az MSZP-törzsbázis részérdekének a követése a hosszú távú fejlődés előtérbe helyezésével szemben.

 

Természetesen előfordulhat az is, hogy az MSZP-t, és Gyurcsány Ferencet egy idő után pontosan az Orbán-Matolcsy csapat hasonló intézkedései hozhatják ki a politikai elszigeteltségből, és a dezintegráció fenyegette állapotból. Az pedig, a legsúlyosabb eset lehetne, ha az Orbán-kormány rövidtávú és kapkodó lépései következtében a korábban nyolc éven át hasonló politikát folytató csapatot emelné piedesztálra. Az az egyenes és kikövezett út lehetne Magyarország csődjéhez.

  

A megoldásnak tehát jobboldalról kell jönnie. Orbán Viktor – egyébként jó politikai éleslátással – úgy fogalmazta meg a Fidesz ilyen nagy arányú győzelmét, hogy a középosztály szövetségre lépett a nehezebb helyzetben levő rétegekkel. Ebben értelemszerűen benne foglaltatik az is, hogy a magát polgári pártként aposztrofáló Fidesz kiterjesztette szavazóbázisát a szegényebbekre is. Az alapkoncepció szerint tehát a kitartó mag-szavazótáborát bővítette ki olyanokkal, akik korábban másokra adták voksukat. A szavazói viselkedés vizsgálata alapján pedig nyilvánvalóan utóbbi csoportok a legillékonyabbak, azaz az ő megtartásuk érdekében kell nagyobb erőfeszítéseket tenni a kormányzó erőknek.

Így tehát ördögien racionálisnak is minősíthető az, hogy Orbán és kormánya a párt plebejus élét kívánta kidomborítani, azt kalkulálván, hogy ezzel megnyerhető számára tartósan ez a réteg, a polgári értékeket előtérbe helyező konzervatív szavazók pedig „amúgy is” kitartanak. Ez a számítás egyelőre beigazolódni látszik, hiszen az összes mérés szerint töretlen a Fidesz és a kormány népszerűsége.

 

A populista, plebejus politikával – amelybe tökéletesen beleillik a mostani nyugdíjas hercehurca is – magához tudja kötni a politikával napi szinten nem foglalkozó szélesebb tömegeket, alternatíva híján pedig korábbi hívei is mellette vannak.

Még egy darabig.

 

 Sokáig ugyanis nem tarthat ki egy markáns polgári értékeket valló réteg egy az ezekkel az értékekkel szembemenő kormány mellett. Ez a réteg pontosan amiatt tartott ki a Fidesz mellett, mert benne látták a garanciáját a polgári értékek megvalósulásának, szemben az ezeket elutasító balliberális kormányok, valamint a túlzottan radikálisnak tűnő Jobbik, illetve az új SZDSZ-ként is aposztrofált LMP-vel szemben. Ellenzéki létben könnyű az összezárás. Ilyenkor a támogató rétegek – élükön a konzervatív értelmiséggel – hajlamosak elnézőek lenni a párttal szemben, elfogadva, hogy végtére is a „jó ügy”, azaz a kormányra kerülés érdekében tesznek kevésbé szimpatikus lépéseket. Annak érdekében, hogy kormányon végre a polgári konzervatív értékeket preferálják.

Kormányon azonban nem létezik ez a kegyelmi állapot. Főként nem olyankor, amikor semmiféle ellenfél sem jelenik meg a láthatáron. Kétharmados kormányzás esetén irracionális a félelem a posztkommunisták visszatérésétől is.

 

A második Orbán-kormány pedig – kár szépíteni – eddigi politikája folytán inkább a klasszikus polgári konzervatív értékekkel szembemenő politikát folytatott, semmint azoknak megfelelőt. Csak címszavakban említve:

A szavazófülkés forradalom permanens emlegetése. (Bár ezt még lehetett Antall József elhíresült mondatára adott válaszként értelmezni, azaz, hogy végre ignorálni lehet a posztkommunista erőket.) A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kötelező kifüggesztése vagy mosolyra fakasztott, vagy pedig egyenesen felháborodásra adott okot.

Az elvekhez konzekvensen ragaszkodó, és ezek alapján a Gyurcsány-korszakkal markánsan szembehelyezkedő Sólyom László helyett az előző rendszerben komoly előnyöket élvező, politikában súlytalan, és az intézmény tekintélyét végső soron aláásó államfő megválasztása.

Súlyos határpontként az Alkotmánybíróság jogkörének reaktív és ad hoc módon történő korlátozása, mely mindemellett jelentős verbális arroganciával párosult.

Végül pedig a sok problémával küzdő, azonban végső soron az öngondoskodás polgári ethoszát magában hordó magán-nyugdíjpénztárak felszámolása a korábbi, kommunisták által bevezetett rendszerhez való visszatéréssel.

 

Ezek olyan kérdések, melyekkel kapcsolatban a Fidesz korábban – morálisan abszolút igazolhatóan – elvi álláspontot foglalt el, az elvek bizonyos kérdésekben való mindenek fölött állóságát hangoztatva. Ezzel is erősítve a mögötte álló polgári konzervatív támogatókat.

 

Az említettek mind olyan problémakörök, amelyek elképzelhető, hogy a társadalom széles rétegei ingerküszöbét elsőre nem lépik át. Azokét viszont radikálisan, akik elvi alapon támogatták a Fideszt mint per definitionem Polgári Pártot.

 

A fenti jelentős kérdésekben való pálfordulás mellett folyamatosan jelen van egy meglehetősen egysíkú és a polgárokat alapvetően lenéző retorika. A nem túl bonyolult képlet két részből áll. Az egyik az elmúlt nyolc év emlegetése. Ezeknek az érveknek van valóságalapjuk, azonban kétharmados felhatalmazással nem biztos, hogy erre való hivatkozással kellene mindent megmagyarázni.

A másik, még idegesítőbb érvelés, az, hogy „az emberek erre szavaztak”. Ez még az előzőnél is gyengébb lábakon áll, sőt, akár az is levonható konzekvenciaként, hogy pontosan ezen mentalitás ellen történt a szavazás. Gyurcsány Ferenc és támogatói folyamatosan azt hangoztatták 2006 és 2010 között, hogy a parlamenti ciklus négy évig tart, erre az időre szól a kormánynak a felhatalmazása, a közhangulat változásai nem érdekesek, és Gyurcsány minden újabb ötletének keresztül kell mennie. Fenti – főként Lázár János és Szijjártó Péter által előszeretettel alkalmazott – retorikai fordulat kísértetiesen emlékeztet erre. „Az emberek erre szavaztak” – de mire is? Ezek szerint, mint Gyurcsányék esetében mindenre, amit épp kigondolnak? Nem épp a legbizalomgerjesztőbb analógia.

  

Az elmúlt hetekben – főként az alkotmányjogi barkácsolás hatására – jelentős mozgás figyelhető meg a jobboldali értelmiségen belül. Sorra hallatják hangjukat ugyanis főként a jobboldalhoz kötődő mértékadó személyiségek, nemtetszésüket kifejezve a Nemzeti Együttműködés Kormányának tevékenysége ellen. Hasonló hangok jelentek meg a jobboldalhoz kötődő polgári értékeket valló médiumokban is. Ez a törekvés akár a jobboldali Alkotmánypárt csírája is lehet. (A jobboldali Alkotmánypárt koncepciójáról a következő írás fog részletesen szólni.) Ez nem feltétlenül a szó szoros értelmében felépülő politikai pártot kell, hogy jelentsen, azt viszont igen, hogy létezik a társadalomnak, illetve főként az értelmiségnek egy jelentős, jól körülhatárolható csoportja, amely markánsan konzervatív attitűdökkel rendelkezik, és ebből az irányból lassan elfogadhatatlan lesz számára a jelenlegi kormányzati politika, de pontosan emiatt az alap-attitűd miatt a jelenlegi parlamenti alternatívák sem jelentenek számára járható utat. Ennek a megszerveződésére még egyelőre várni kell, de a határok már látszanak.

Egy ilyen erő természetesen nem tömegpárt kell, hogy legyen, természetéből fakadóan nem is tud az lenni, azonban valamiféle politikai menedéket nyújthat azoknak, akik ebből az orientációból kiindulva támogatták eddig a Fideszt.  

 

Utóbbi párt pedig, ha folytatja eddigi markáns politikáját, nyugodtan elhagyhatja nevéből a „polgári” jelzőt, és folytathatja útját öles léptekkel az őszödi úton. Ennek a „második” őszödnek azonban az ország lesz a kárvallottja…

 

 

9 komment

Címkék: orbán fidesz nyugdíj államosítás őszöd kétharmad matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr62473892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ralf 2010.11.26. 09:01:40

Alapvetően, szokásomhoz híven, egyetértek az elemzéssel. Sajnos azonban ugyanazt a hangsúlyeltolódást érzékelem benne, mint az utóbbi napok Fideszt kritizáló sajtójában. valóban csak én súlyozom másképp a dolgokat, esetleg talán tévesen?

"...az öngondoskodás polgári ethoszát magában hordó magán-nyugdíjpénztárak felszámolása a korábbi, kommunisták által bevezetett rendszerhez való visszatéréssel."

Tényleg az a legnagyobb probléma ezzel a rendelkezéssel, hogy polgáriatlan? Teljesen egyetértenék veled, ha egyszerűen egy törvénnyel megszüntetnék a magán-nyugdíjpénztárakat és ezen túl mindenkinek az államiba kéne fizetnie. Ez ugyanis rossz, helytelen, hátrafelé vezető rendelkezés lenne, de tökéletesen törvényes és alkotmányos.

De nem erről van szó, hanem arról, hogy aki nem lép át "jószántából" az állami pénztárba, az - a fizetési kötelezettségének fenntartása mellett - elveszti az állami nyugdíjra való jogosultságát. Ez az értelmezésem szerint állampolgári jogokat sért, és alkotmányellenes akkor is, ha az Alkotmánybíróság száját leragasztják.

Szerintem márpedig amellett, hogy a kormányzat az állampolgárok egy részét megfosztja attól a jogtól, amely más állampolgároknak jár, apróság az, hogy olyan felfogásban vezeti az országot, mintha 50-100 év késésben lenne.

Bandita69 2010.11.26. 13:57:07

Én a legnagyobb veszélyt abban látom, hogy a jogállam teljes lebontása zajlik, éppen.Ha az AB. elkaszálja jelen törvényt attól tartok a parlament meg az AB-t fogja elkaszálni. Nem tudom mi lesz ennek a vége. Meggyőződésem, hogy a nyugdíjak államosításáért azért volt most szűkség mert kellett a pénz, és nem csak a most nyugdíjasok nyugdíjának kifizetésére, hanem minden egyébre. Ha ez van akkor az emberek eddig megtakarított pénzét elköltik és az egyes nevek mögött csak egy "tartozom" cetli fog állni. A másik a felosztó- kirovó rendszert nem változtatja meg a kormány. Ergo mindenkit vissza kényszerít egy elavult rendszerbe ami már 1997.ben is elavult volt, és gyakorlatilag finanszírozhatatlan, mivel a magyar társadalom egy élőrégvőben lévő közösség, így nyilvánvaló okokból kevesebb a befizető. Csak attól is tartok a cikk szerzőjével ellentétbe, hogy ez a turpisság csak jó sokára fog kiderülni, tehát ennek a parlamenti ciklusnak már régen vége lesz amikor Orbán és kormánya megbukik a nyugdíjon. Jelen törvényt ha elfogadja a parlament az az Alkotmány 70/E§ sérti ezt valószínűleg az AB bírái is észre fogják venni, kérdés vajon a parlament nem fogja e ezen jogot is kivenni az AB hatásköréből.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.11.27. 09:33:54

@ralf: Abszolút igazad van, csak én ezt ezek szerint teljesen evidensként kezeltem, hogy alkotmányellenes, és arrogáns lépés is, ezért nem húztam alá külön.
Amúgy az Alkotmánybíróság szinte biztos vagyok, hogy ezt alkotmányellenesnek nyilvánítaná, ha megtehetné. De már nyilván kész van a fejekben a következő Lázár-csomag, amely nyilván kiiktatná ezt az akadályt is, porig alázva a testületet.

Nagy kérdés, hogy kialakulhat-e egy alkotmányos "háború", melynek során a neves - politikai oldaltól független - alkotmányjogászok, beleértve az AB volt és jelenlegi tagjait is, piros lapot mutatnak föl a kormánypártnak, akár pl. a jelenlegi AB tagok a kollektív lemondással, a többiek pedig azzal, hogy nem fogadják el esetleges jelölésüket. Ez persze messzire vezet, de én azt gondolom, a kormány is túl messzire ment már.

@Bandita69: A jogállam lebontásával kapcsolatban az a véleményem, hogy igény mindig is meg lett volna rá, most megvan a lehetőség is. Az állampolgárok többségét meg szerintem nem nagyon izgatja az Alkotmánybíróság, vagy hasonló "apróságok".

A másik felvetés már érdekesebb. Ha tényleg kialakul az a helyzet, hogy a nyugdíjakat nem tudják fedezni, akkor viszont már számolhat a kormány egy jelentős népharaggal. Viszont a kifizetések 3 év múlva kezdődnek, az meg ugye még ez a ciklus...

ralf 2010.11.28. 17:26:04

Ez rendben is van. Az viszont kevésbé, hogy a nemzetközi sajtó is főleg arról cikkezett, milyen rossz, hogy meg akarják szüntetni az öngondoskodást, és arról jóformán egyetlen szót sem ejtettek, ami pedig szerintem sokkal súlyosabb, hogy az állampolgárok egy csoportját megfosztják olyan állampolgári joguktól, amellyel mások rendelkeznek.

Mert az EU elégedetlenkedhet azon, hogy a magyar kormány ésszerűtlen vagy éppen rossz irányba mutató lépést tesz. Lehet, hogy emiatt kevesebb támogatást kapunk, gyengül a bizalom az ország iránt de ez belügy.

Az viszont, hogy az állam nem azonos mércével méri az állampolgárokat, hanem első- és másodrendűre osztja őket, olyan emberi jogi ügy, ami egyetlen államnak, különösen pedig egy tagállamnak nem magánügye. Miben különbözne ez attól, hogy ha pl. olyan törvényt hoznának, hogy a cigányok csak feleakkora nyugdíjat kapnak, mint a magyarok. Tudom, itt a "cigányok" megnevezés jobban felkelti a figyelmet, de ez az egyetlen különbség.

arnolda 2010.11.29. 12:54:57

@ralf: Lehet, hogy nem egyre gondolunk, de szerintem a nyugdíjrendszer átalakítása nem diszkriminatív, mert nem az állam határozza meg, hogy ki kap állami nyugdíjat, és ki csak magánt, hanem mindenki maga dönthet arról, hogy melyiket választja. Tehát nem törvényileg kerül szétválasztásra az "első. és másodrendű" polgár, hanem mindenkinek lehetősége van magával kiszúrni.

Persze úgy határozzák meg a követelményeket, hogy az államiba érje meg mindenkinek átlépni, hogy lehetőleg a magánnak írmagja se maradjon, és az összes pénz az államhoz vándoroljon. Persze hogy ebből miért vonnak le még 16% tőkenyereség adót, azt egyelőre nem értem, ha egyszer állam bácsi lyukak tömködésére használja az egészet, tehát nem marad a nevünkhöz kötve semmi. Lehet, hogy ezzel 16%-ot átszivattyúznak a központi költségvetésbe?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.11.29. 13:07:02

@noldar: Szerintem meg diszkriminatív. Akkor nem lenne az, ha megadná a lehetőséget, hogy a 24%-ot megkapjuk, és azt kezdünk vele amit akarunk. Ha akarjuk befektetjük, ha akarjuk "eltőzsdézzük", elcasinózzuk, vagy elisszuk. De nem, azt muszáj befizetni, csak viszont nem látunk semmit.

És a legnagyobb probléma itt nem az, hogy a magán nyp mint egy fasza jól működő rendszer megszűnik, hanem az, hogy - ahogy bandita is fölvetette - virtuális lesz a pénzünk.
Az adóztatás a pofátlanság csúcsa amúgy, de azt még elfogadom, hogy mivel jövedelemnek számít, ezért muszáj.

A legrémisztőbb az egészben az, hogy ad 1. folyó kiadásokra éli föl a megtakarításokat (de mire föl? egy hónapja még szó se volt arról, hogy itt ilyen hiány lenne)
ad 2. továbbra is kiszolgáltatot
marad a társadalom a nyugdíjas szavazóknak.
Tudom, randa dolog ilyet mondani, de a rémálmomban megjelenik Ferkó aki rájön, milyen fasza jól lehet a mostani nyugdíjasoknak ígérgetni (vö. 2002) a Te mostani befizetésedből. A nagy tömeg persze beszavazza, és akkor majd megint jönnek az adóemelések, meg az inaktívak támogatása. És akkor aztán tényleg ki lehet tenni a "CSŐD" táblát az országhatárra.

A legszomorúbb az, hogy ezt a "polgári" párt hozta el nekünk.

ralf 2010.11.29. 14:33:14

@tothh: noldarnak formálisan igaza van. A készülő törvény alapján a munkáltatóktól levont 24% nemjárulék, hanem adó lesz.

Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem jár érte ellenszolgáltatás, csak a járulékért, ami 10% vagy az államiba, vagy a magánba. Más szóval ez a 10% jogosít csak nyugdíjra, a 24%-kal az állam azt csinál, amit akar. Az államnál maradóknak azt is beszámítja a nyugdíjalapba, a magánosoknak meg nem. De mivel adóról van szó, nem bizonyítható, hogy te nem kapod meg, amit a másik állampolgár megkap. Fogalmazzunk úgy, hogy járulékcsökkentés történt. És akkor persze adóemelés is.

Ami ennél még rosszabb, hogy ezzel a nyugdíjkifizetés már hivatalosan is a költségvetésből történik, azaz már formálisan sem kell különvenni a nyugdíjak összegét, és ettől kezdve tökéletesen ellenőrizhetetlenné válik a rendszer. és sajnos a kormányok könnyen rászokhatnak arra, hogy most van elég pénz a kifizetendő nyugdíjakra, a többiből meg havaj. Aztán a következő ciklus nyugdíja már legyen az utód dolga.

Azt meg kikérem magamnak, hogy ezt a pártot polgárinak nevezzük. Orbán Viktor egy őszinte pillanatában nagyon pontosan elhelyezte: plebejus párt.

passaran 2011.03.18. 19:38:50

Korrekt és átfogó értékelés! Respect érte!

tothh · http://polizis.blog.hu 2012.01.07. 22:26:42

Hát erre, ennyi idő után nem is lehet mit mondani...

A jelenlegi kormánypártnak úgy sikerült saját magát a bukás szélére kormányozni, hogy ebben az egész ellenzéknek nulla szerepe volt...

Egészen egyszerűen hihetetlennek tűnik visszaolvasni ezt, több mint egy év múltán. Ez - visszagondolva arra, akkor mit gondoltam, gondolhattam a kérdésről - csak a legszörnyűbb rémálmomban fordulhatott volna elő. Ami most történik.

Persze, lehet mondani, hogy utólag könnyű okosnak lenni. De erre azt gondolom, hogy a Fidesz eredeti szavazói bázisa, élén a polgári értelmiséggel, nem számíthatott.

A következőképpen látom a helyzetet: Sikerült úgy mindenkivel összeveszni, hogy az ország helyzete alapvetően rosszabb lett, mint ami a "szabadságharc" megkezdése előtt volt.

Volt értelme megkezdeni a "szabadságharcot"? - Nézetem szerint igen. Már abban az értelemben, hogy bizonyos újraelosztási viszonyokba legitim beavatkozni egy nagy támogatottsággal rendelkező kormányzatnak.
Azt is látni kell, hogy az EU jelenleg nem értékközösség, hanem érdekérvényesítési terep. Ezt fölismerték a vezetők. De az érdekérvényesítés nem arról szól, hogy mindenkivel összeveszünk.

Min is vesztünk össze?

"Demokratikus intézmények átalakítása". Történik érdemi változás a magyarországi államszervezetben? A válasz egyértelmű NEM. Demokratikus az új alkotmány? IGEN. Van, amit máshogy lett volna szerencsésebb megoldani? IGEN. Ez azonban még mindig nem végzetes probléma. Korrigálni bármikor lehet.

Az igazán nagy probléma az volt, hogy egyrészt frontálisan nekimentünk mindenkinek, volt úgy, hogy értelemmel (pl. pénzügyi keretek tágítása), volt, hogy totál értelmetlenül - médiatv. Nomeg az, hogy azt hitte a kormányzat, hogy a kétharmad az külföldön is érdekli a partnereket. Amikor meg nem voltak rá vevők, akkor meg még mintha élvezték is volna, hogy lehet arcoskodni, mert a külföld úgyse szólhat bele az eseményekbe.

Hát most aztán beleszólhat. Úgy, ahogy szerintem egyetlen jóérzésű magyar állampolgár sem szeretné, hogy beleszóljon.
Még van egy utolsó utáni lehetősége a kormánypárt jelenlegi elitjének korrigálni. Ha most rántják félre a kormányt - ami nagyarányú személycseréket jelent - akkor még megmarad az esély, hogy a jövőben valamiféle befolyást gyakorolhatnak az események folyása fölött.

Ha tovább megy a taktikázás, vagy akár az arcoskodás, az nemcsak a totális politikai bukással egyenlő, hanem azzal is, hogy kapunk egy jó kis "szakértőt" a nyakunkba. Tőle viszont ne várjuk, hogy a magyar választók érdekét fogja nézni. Nem is tőlük kapta a mandátumát.
süti beállítások módosítása