HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

Féltheti-e Orbán pártja egységét?

2010.11.18. 22:26 :: tothh

A jelenlegi kormánypárt homogenitásának illúziója, a lehetséges törésvonalak, és személyi ellentétek

 

Nyíltan bírálta Pokorni Zoltán, a Fidesz (állítólag) alelnöke az általa támogatott kormány oktatásügyi államtitkárát. Ez volt talán a legnagyobb vihart kiváltó politikai esemény az elmúlt hetekben, leszámítva az ilyenkor szokásos költségvetéssel kapcsolatos eszmecseréket.

Pokorni bírálatának híre rögtön komoly reakciókat vont maga után mind az ellenzék, mind a sajtó, illetve az egyéb kommentárok részéről. A vélemények egy csomópont körül csúcsosodtak ki, nevezetesen, valójában a „kisebbik kormánypárt”, a KDNP, és a nagy testvér, a Fidesz közti koncepció-beli, illetve szervezeti konfliktus. Ez természetszerűleg keltett jelentős hullámokat, hiszen a Fidesz és szövetségesei belső viszonyával kapcsolatban a mainstream vélemény az, hogy itt egy nagyon komolyan hierarchizált, egyközpontú berendezkedésről van szó, ahol az egyes egységeknek, illetve szereplőknek nem lehet önálló véleménye. Kétségtelen, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség kommunikációja rengeteget tett ezért a vélelemért, azonban a kép jóval árnyaltabb.

 

Jelen írásnak a célja az lesz, hogy körüljárja a mostani kormánypárt belső viszonyait, a felmerülhető személyi, vagy koncepcionális konfliktusokat, illetve annak a lehetőségét, melyet balról várakozva, jobbról rettegve várnak, a jobboldalon belüli dezintegrációét. Mivel itt kétharmados kormánypártról van szó, elkerülhetetlen a kormányzati politikával, sőt, az alkotmányozással összefüggő konfliktus-lehetőségek vizsgálata is.

 

Egyes politikai elemzők nézete szerint (konkrétan Mráz Ágoston Sámuel közölte a kormányzás koalíciós jellegét még a választások idején a HírTV Civil Casino című műsorában) jelenleg koalíciós kormányzás zajlik Magyarországon, nevezetesen a Fidesz és a KDNP között. Ezt a képet azonban árnyalni szükséges. Már azért is, mert ezt a kormánypárt képviselői sem ebben a formában tekintik, emlékezetes, a kormány megalakulásakor úgy nyilatkoztak, hogy a kormány minden tagja egyszerre képviseli a Fideszt, és a KDNP-t is. A valóságot tekintve megállapítható, hogy a választások során a Fidesz-KDNP mint egy szövetség egy tömbként kapott támogatást. Nem a két párt szövetségkötéseként, hanem egy tágabb szövetség megtestesítőjeként. Itt fontos különbséget tenni a 2002-es Fidesz-MDF pártszövetséggel szemben, mivel az két önállóan is értelmezhető párt szövetségeként jött létre. Itt pedig – a KDNP viharos története okán – valójában egy politikai erőközpont mesterséges kettéosztása történt. Ez az egy politikai erőközpont pedig a kilencvenes évek közepén jött létre, amikor a széthulló jobboldali pártok – többek között a KDNP – helyét, és azok töredékeit is átvette a Fidesz, amely ez ebben a formában egy heterogén szervezet lett. A KDNP-t pedig a tetszhalott állapotból egy bírósági döntés mentette meg, amikoris a Fidesz országgyűlési képviselői közül kikerülő elnökséget jegyeztek be. Ennek a folyamatnak a betetőzéseként a korábban fideszes képviselők egy csoportja KDNP néven önálló frakciót alakíthatott a 2006-os választás után – Orbán Viktor jóvoltából. A két frakció közötti megoszlás többnyire esetlegesnek tekinthető. Részt vesznek a KDNP frakciójában régi KDNP-sek (mint Latorcai János, vagy Rubovszky György), korábban a Fidesz színeiben politizálók (pl. Nagy Andor, aki a kormányfő kabinetfőnöke volt 1998 és 2002 között), de más szervezetekből, jellemzően a Demokrata Fórumból érkezők is. Közéjük tartozik az 1990 óta már harmadik frakciójában megforduló Salamon László, vagy az egyházügyi államtitkári posztot betöltő Szászfalvi László. Egyértelmű tendenciáról azonban itt sem lehet beszélni, esetlegesség rajzolódik ki a képviselők eloszlásában. A helyzet legnagyobb paradoxona az, hogy KDNP-s párttagsággal rendelkező képviselők a „nagy” Fidesz frakcióban vesznek részt, extrém példaként említhető a jelenlegi frakcióvezető a KDNP-s voltát nyíltan fölvállaló Lázár János.

 

A KDNP tehát nem nevezhető a szó szoros és teljes értelmében vett politikai pártnak. Inkább egy csoport a párton belül, vagy úgy is tekinthető akár, hogy a kormánypárt két frakciója közül a kisebbet jelentik. Mindazonáltal, önmeghatározásukban világnézeti pártként, a Fidesz vezette szövetség hangsúlyosan keresztény-konzervatív tagjaként definiálják magukat. Tény, hogy bizonyos világnézeti kérdésekben a KDNP nevében markáns vélemények születnek, azonban a teljes Fidesz-spektrumot végignézve ez inkább beleillik az összképbe, semmint kilóg belőle.

 

A KDNP tehát nem tekinthető markánsan különálló csoportnak a Fideszen belül, így a belső feszültségeknek is más az alapvető logikája, amely beleillik a kilencvenes évektől kezdődően átalakuló Fidesz belső struktúrájának a logikájába.

 

 

„Generációváltás” a Fideszben – az alapítóktól Orbán embereiig

 

Mivel a Fidesz kicsi, választási pártból nőtte ki magának a teljes társadalmat reprezentáló néppárttá, ez komoly sokkhatást is okozott a párt szervezeteiben. Ebben a folyamatban szükségképpen került szembe a korábbi, kis létszámú párttagság, az újonnan érkezettek tömegeivel, akik ráadásul sok esetben korábban más politikai otthonban éltek, és onnan igazoltak át a Fideszbe. Az egyik komoly fellelhető „törésvonal” a párton belül az „ősfideszesek”, és az újonnan érkezők között húzódik. Míg az első Fideszes kormányzati ciklusban még a régi párttagok jelentős szerepeket kaptak a kormányzás, illetve a párt különböző szintjein, attól kezdve folyamatos a háttérbe szorulásuk. Mára a régi vezetők közül már csak féltucat személyiség van jelen a párt vezetőségében, de közülük is csak egy csekély kör rendelkezik érdemi beleszólással a politikai folyamatokba.

Közülük is az elmúlt négy esztendő folyamán szorult ki a politika élvonalából Pokorni Zoltán, Áder János, vagy éppen Deutsch Tamás. Egyikük sem egy nyílt fájdalmas konfliktus során szorult ki a pártvezetésből, mindannyian formális pozíciót élveznek, azonban érdemi döntéshozatali beleszólás nélkül. Presztízs-szerepük tehát még van a párton belül, ami azt is vonja maga után, hogy a véleményükre sokan odafigyelnek, és ilyen értelemben egy csekély beleszólási-kritikusi szerepük maradt.

 

Jellemző, hogy mára a legfontosabb párton, kormányon belüli, illetve egyéb pozíciókat olyan, újonnan a párt háza tájára érkező képviselők töltenek be, akiknek személyes beágyazottságuk és komoly múltjuk a Fideszen belül nincsen, hanem főként egyszemélyben Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök személyes jóindulatától és politikai támogatásától függenek. Navracsics Tibor, Tarlós István, Matolcsy György, vagy egy sor államtitkár a jelenlegi kormányban tipikus példa erre a csapatra. Ezen személyiségek egy része szintén más politikai otthonból érkezett, azonban ez nem meghatározó, vagy valamiféle tendenciára utaló jel a személyek pozíciójára nézvést. Ezt a szegmenst is vizsgálva, kijelenthető, hogy így sem értelmezhető a jelenlegi kormány koalíciós kormányként, hiszen a „KDNP” címkével működő államtitkárok semmilyen logika mentén nem különíthetők el a „Fidesz” címkét viselőktől.

Az Orbán személyétől függő politikusok-tisztviselők jóval kisebb hatalmi pozícióval rendelkeznek, mint a pártbéli hátországgal rendelkezők. Így az ő beleszólásuk az ügyekbe is sokkal kisebb mértékű, ráadásul a párt fővonulatával szemben nem tudnak egy koherens politikát képviselni, mivel függő helyzetükből adódóan leváltásuk rendkívül egyszerű lenne. Ez a modell, azaz a kizárólag a pártelnöktől személyükben függő káderek alkalmazása, valóban meglehetősen centralizálttá teszi a Fidesz működését, az országos szinten. Itt fontos kiemelni az országos szintet, mert más szinteken ez már nem egyértelmű, másrészt pedig a centralizált működés nem egyenlő a homogenitással.

 

A régóta a Fideszen belül levő vezetők közül mára hárman maradtak jelentősebb pozícióval, illetve lényegi politikaformáló befolyással. Kósa Lajos, Varga Mihály, illetve Kövér László az a három személy, akik szinte az alapítás óta vezető fideszes politikusok, azonban az ő befolyásuk is kisebb a másfél évtizeddel ezelőttiként.

Kósa Lajos mint Orbán korábbi potenciális pártbeli ellenfele a debreceni polgármesterségbe, illetve a párt ügyvezető alelnökségébe vonult vissza. Utóbbi pozíciójából fakadóan a választásokat követő hetekben rendre a politika frontvonalában jelent meg, azonban a „forintot bedöntő” nyilatkozata óta szinte eltűnt. Kósának volt hova visszavonulnia, és jelen állás szerint úgy tűnik, hogy országos frontpolitikusi szerepvállalása legalábbis szünetel.

Varga Mihálytól is valószínűleg egy meggondolatlan nyilatkozat vette el az élvonalbeli frontpolitikusi szerepvállalás lehetőségét, nevezetesen a svéd nyugdíjmodell kívánatos bevezetéséről szóló fejtegetése még a kampány folyamán, melyet követően a jelenlegi fő ellenzéki párt hisztéria-hadjáratot indított a Fidesz nyugdíjas-nyúzó programja ellen.

 

(Bár nem tartozik jelen írás fő témájához, nem lehet elmenni az inkriminált nyugdíjvita mellett szó nélkül. Mára, a Fidesz politikusai úgy tűnik, elkötelezték magukat egy svéd, vagy ahhoz hasonló egyéni számlás állami alapú nyugdíjrendszer mellett, azonban a nyilvánosság előtt csak suta nyilatkozgatások történnek, illetve a probléma lényegének elfedése a forradalmi retorika által. Az nyilván belátható, hogy az MSZP megint elkezdené a hisztériakeltést, de a teljhatalom birtokában a Fidesz is vehetné már a fáradtságot az értelmes vita megnyitására.)

 

A korábban kiszivárgó hírek szerint Varga egy miniszterelnök-helyettesi pozíció várományosa lehetett volna Orbán kormányában, végül azonban egy államtitkári poszttal, a Miniszterelnökség vezetésével kellett beérnie. Ez pedig elgondolkodtató, a jelenlegi, kicsit vezetés nélküli, illetve nehezen összeálló, koherencia-zavarokkal küzdő gazdaságpolitika szempontjából is, nevezetesen, milyen potenciál lehetne egy egységes gazdaságpolitikai irányításban.

 

Kövér László tűnt Orbán Viktor legszorosabb szövetségesének a Fidesz eddigi történetében. Kövér már a Fidesz megalakulása környékén feladta önálló vezetői ambícióit, Orbán Viktor javára, mert felismerte párttársa vezetői képességeit, a másik oldalról pedig Orbán számíthatott bizalmasára minden pártbeli probléma megoldása esetén. Kettejük szoros szövetsége látszott megbomlani az országgyűlési választások után, amikor elérkezett a Köztársasági Elnök kijelölésének az időszaka. Kövér komolytalan, ráadásul rovott múltú jelöltnek tartotta Schmitt Pált, a kormányfő jelöltjét, és belátható, hogy fenntartásait Schmitt elnöki szerepfelfogása igazolta. Ráadásul, Kövér a várakozásokkal ellentétben nem kapott érdemi befolyással rendelkező pozíciót, meg kellett elégednie a leginkább reprezentatív feladatkört jelentő házelnöki pozícióval. Így befolyása vélelmezhetően radikálisan csökkent a korábbiakhoz képest. Ez elgondolkodtató folyamat, hiszen Kövér korábban mindig kontrollt jelentett Orbán Viktor fölött, ennek eltűntével pedig vélelmezhető a miniszterelnök politikájának és viselkedésének a változása is.

 

Két, fiatalabb politikus a nagy kérdőjel a Fideszen belül jelen pillanatban. Ők életkoruknál fogva nem lehettek „régi fideszesek”, azonban presztízsük és befolyásuk messze erősebb az Orbántól közvetlenül függő szereplőkénél. Mindemellett, mindketten rendelkeznek egy személyes politikai hátországgal is. Rogán Antalról és Lázár Jánosról van szó. Ők – bár pozíciójuktól és hátországuktól fogva – akár törhetnének országos vezető tisztségre is, jelen pillanatban egyértelműen hűek Orbán Viktorhoz, és aktívan részt vesznek a kormányzásban – jóllehet nem is tagjai a kormánynak. Ők egyértelműen a jövő emberei, jelen pillanatban pedig jővőbeni politikai karrierjüknek ágyaznak meg. Egyrészt hűek a nehéz időkben a pártelnökhöz, azonban emellett már markánsan építik saját politikai arcélüket is, de megtartják a hátországként értelmezhető polgármesteri pozíciójukat is. A markáns arcélépítés jegyében felvállalják akár alapesetben a kormányhoz tartozó döntéshozatalban való részvételüket is, amikor egyéni képviselői indítványokhoz adják a nevüket, olyanokhoz, amelyekkel egy minisztériumi jogalkotást váltanak ki. Nyilván ez a kormányzási módszer nem tartható fönn már sokáig (sőt, talán már korábban el kellett volna kezdeni lenyugodva kormányozni), és így ezek a személyek is visszavonulhatnak a hátországukba. Most viszont megalapozták országos jellegű tekintélyüket, és felelősség-vállalásukat a második Orbán-kormány tevékenységéért.

 

Megállapítható tehát, hogy a Fideszen belül a fajsúlyos személyiségek háttérbe szorultak, és ez szükségképpen megerősíti a központ, az országos irányítás helyzetét a döntéshozatali folyamatban, már ami az országos szintet, kiemelten pedig a kormányzás menetét jelenti. Az egyes, mostanában előtérben szereplő, Orbán Viktor személyes lekötelezettjeinek tekinthető fideszes politikusok a saját szakterületükön kapnak a „központtól” viszonylagos autonómiát, azonban ennek határai is csak a központ által megszabott vonalig tartanak. A párt hosszú távú, valamint átfogó stratégiájának kialakításában csak a vezetés esetleges informális befolyásolásával lehetnek hatással.

Itt érdemes megvizsgálni a Fidesz – és ezzel összefüggésben a frakció és a kormány – vezetési struktúráit, mert ez vezethet a hosszú távú stratégia meghatározásába, beleértve ebbe magának a pártnak a jövőbeni politikai és strukturális céljait is.

  

Kik a vezetők a Fideszben, a Kormányban, illetve a frakcióban?

 A jelenlegi vezetési viszonyokat, melyek a kormánypártban, annak frakcióiban, valamint a kormányban való döntéshozatalt jellemzik, egy szóval lehet nagyon plasztikusan jellemezni: Kuszaság. Jelenleg nincsenek egyértelmű döntéshozatali szintek, döntési központok, a politikai, és/vagy kormányzati döntések meghozatala a homályba vész. Normál esetben egy kormánypártnál két döntési centrumnak kellene megjelenni. Az egyik a párt elnöksége, amely a politikai döntéseket hozza, a másik pedig a kormány mint testület, amely a kormányzati döntéseket hozza. Természetesen a kettő általában összhangban működik egymással, nem véletlen, hogy többnyire a vezető (vagy egyetlen) kormánypárt elnöke és a miniszterelnök egy és ugyanazon személy. Utóbbi Magyarországon is így van.

A problémát ott lehet viszont megtapasztalni, hogy a kormány tagjai részéről szemmel láthatólag nagyon egyenlőtlen befolyású személyiségekről van szó, azaz, bizonyos döntések meghozatalakor megkérdőjelezhető a miniszteri, vagy államtitkári befolyás. A párt részéről még súlyosabb a helyzet, mivel olyan, hogy elnökség a párt hivatalos honlapja szerint nincs is. A legutóbbi pártkongresszuson választottak négy alelnököt, Varga Mihály, Pokorni Zoltán, Kósa Lajos, és Pelczné Gáll Ildikó személyében. Utóbbi teljesen eltűnt a belföldi politika alakításából, és előbbi három befolyása is csökkenőben van, mint az fentebb látható volt. Az elnökség tagja az alapszabály szerint elvileg a Választmány elnöke, a frakcióvezető, illetve a pártigazgató. A Választmány elnöke immár nyolc esztendeje az a Kövér László, akinek a szerepe szintén fejtegetve volt korábban. Frakcióvezetőként Navracsics Tibor jelentős befolyással rendelkezett. Ő viszont miniszterként – legalábbis az Alapszabály értelmében – kikerült a formális(?) döntéshozatali pozíciójából. Helyette az a Lázár János tölti be a frakcióvezetői posztot, aki a látszólagos önálló arcéllel való fellépés ellenére is úgy tűnik, inkább a már megszületett döntések végrehajtásának menedzsere.

 

Felmerül tehát a kérdés, kik hozzák a döntéseket. Az nem állítható, hogy a kormány telepedett volna rá a pártra, hiszen még mindig a „forradalmi törvényhozás” működik (remélhetőleg már kezd lecsengeni), azaz a párt egyéni képviselői a minisztériumokat, és ezzel a kormányt is megkerülve nyújtanak be törvényjavaslatokat. A kormány szemmel láthatóan nehezen látszik összeállni a valóságban. Ráadásul, jeles személyiségeik úgy tűnik, inkább a hosszú távú stratégia kidolgozásában vettek részt, semmint a szó szoros értelmében vett kormányzásban. Talán Pintér Sándor és Hende Csaba személye lehet a kivétel, bár az ő szerepüket megerősíthették az elmúlt időszak tragikus katasztrófái (árvíz, iszap) is.

 

Divatos érv a Fidesszel szemben, főként a párttal nem szimpatizálók körében, hogy minden egyes döntés Orbán Viktor személyes döntése. Bár senki nem kívánja a miniszterelnök tehetségét kétségbe vonni, az egészen bizonyos, hogy nem omnipotens szereplő, azaz nem tudja személyesen meghozni egymaga ezeket a döntéseket. Főleg nem azért, mert szemmel láthatóan az utóbbi hetekben egy jelentős személyes külpolitikai offenzívába kezdett, ami fizikailag is jórészt lehetetlenné teszi, hogy egymaga hozzon meg minden döntést.

 

A frakció eddig rendkívül fegyelmezetten viselte és szavazta meg a kormány, vagy a párt vezetői által benyújtott javaslatokat, így azt sem lehet mondani, hogy a frakció, illetve a frakcióvezetés lenne a politikai folyamatok kezdeményezője.

  

Átállás „normál ügymenetre”?

 Már a választási győzelmet követően jelezte Orbán Viktor, hogy a Fidesz elnökségének át kell alakulnia a kormányzás folyamán. Mint fentebb látszott, ez olyannyira nem történt meg, hogy az elnökség is eltűnt mint politikai aktor. Elvileg a következő év folyamán lesz tisztújító kongresszusa a kormánypártnak, attól talán várható, hogy tartósabb, illetve a valódi politikai erőviszonyoknak megfelelőbb pártvezetést válasszanak.

 

A normál ügymenetre való átállás másik síkja a kormány rendezése kell, hogy legyen. Bár a kormány mint testület, az államtitkári karral kiegészülve rekordgyorsasággal felállt a választási győzelmet követően, a minisztériumok vezetésében és állományában nagyon sokáig egyfajta bénaság volt tapasztalható, és szemmel láthatólag az új kormány, és az új tisztviselők hosszú hónapokig nem tudtak mit kezdeni az apparátussal. Nyilván érzékelték és sejtették, hogy a minisztériumokban még helyükön voltak az előző kabinetek által politikai indokkal kinevezett tisztviselők, hiszen az apparátusokat látványosan kihagyták a döntés-előkészítés és döntéshozatal folyamatából. Most már beindult ugyan egy hosszú távú stratégiai tervezés minisztériumi szinten, azonban jó kérdés, hogy ezt hogy követi az apparátusok lecserélése.

Az is kíváncsiságra ad mindezek mellett okot, hogy a különböző kormányzati tisztviselők közül a gyakorlatot tekintve ki milyen döntéshozatali befolyással fog rendelkezni már a „normál ügymenet” folyamán, azaz, az egyes miniszterek, vagy államtitkárok valóságos döntés-előkészítők és döntéshozók lesznek-e, avagy valaki, vagy valakik az ő fejük fölött hozzák majd a döntéseket?

 

A normál ügymenetre való áttérés esetén sem várható változás az országos politikai irányvonal meghatározásában. A döntéshozói és felelősségi kör világosabban kiderülhet, akár még belső hangsúly-eltolódások is bekövetkezhetnek, azon az alapvető strukturális adottságon azonban nem fognak változtatni, hogy az országos kérdésekben egy szűk kör fogja meghozni a döntéseket, a szélesebb pártstruktúrák a végrehajtási mezőben kaphatnak szerepet. Ez azonban egyáltalán nem jelenti a párt homogenitását, érdek-ellentétek, vagy akár ütközések ettől függetlenül létrejöhetnek, és jelentőségüktől függően visszahathatnak az országos stratégiára.

 

 A kormányzás során szükségszerűen kialakuló belső törésvonalak

 Míg a kormányzás kezdetén egyértelműen totális a pártegység, egy az egész társadalmat leképező néppárt esetén természetszerű, hogy a belső, kódolt ellentétek többé-kevésbé felszínre kerülnek. Egy ilyen pártban rengetegféle koncepcionális eltérés lehet belül, azonban a mostani Fidesz esetében három hosszú távon is érdekes konfliktussal érdemes számolni: Az egyik a hatalmasra duzzadt önkormányzati lobbi szerepe, a második az esetlegesen pozíciójától megszédülő KDNP önállósodási törekvése, a harmadik pedig egy megfoghatatlanabb kezdeményezés lehet, melyet a párt, a frakció, és főként a holdudvar hithű konzervatív tagjai indíthatnak, a mérsékelt konzervatív útra való visszatérés, illetve az alkotmányos szabályok maradéktalan betartása érdekében.

 

 Teljhatalom a helyhatóságokban is, avagy a Superman-ek frakciója

 A 2006-os, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő helyhatósági választásokon is komoly pozíciókat szerzett a Fidesz, idén azonban megnyílt az esély arra, hogy szinte az összes lényeges önkormányzat élére a jobbközép párt személyiségei kerüljenek. Ez természetesen összefüggésben van az ellenfelek gyöngeségével is, és alapvetően ez hozta el mind ennek, mind pedig a törvényhozási kétharmadnak az esélyét. A kettő győzelemmel tehát együtt lehetett kalkulálni. Mindezek ellenére meglehetősen furcsán történt a két választáson elindítandó személyiségek kiválasztása, ugyanis túlnyomó részben mindkét választáson ugyanazokat indították el. Így rendkívüli átfedés alakult ki a parlamenti képviselők, illetve az önkormányzati tisztségviselők között. Ennek az átfedésnek az egyik oldala az, hogy a két pozíciót hogy tudják felelősségteljesen egyszerre ellátni. Nem véletlen, hogy Novák Előd, a Jobbik képviselője Superman-eknek nevezte ezeket a képviselőket, utalván arra, hogy a több pozíció együttes sikeres betöltéséhez szinte emberfeletti képességek szükségesek. A legextrémebb példa Lázár János, aki amellett, hogy Hódmezővásárhely polgármestere, a kétharmados frakció vezetője, ráadásul mindemellett az utóbbi időben ő jelenik meg a kormánypárt arcaként is.

 

Az egyszerre parlamenti és önkormányzati mandátummal is bíró személyiségek azonban egy másik síkon is fejfájást okozhatnak a kormánynak, illetve a párt vezetőségének. A két választások eredményeként így egy hatalmas, jelentős súlyt képviselő önkormányzati lobbi jelent meg hirtelenjében a kormánypárti frakciókban. Jóllehet, alapvetően a csoportosulás eléggé diffúz, egy kérdés mégiscsak összeköti sorsukat, nevezetesen az önkormányzatok helyzete.

Eléggé nyilvánvaló, hogy a komoly közigazgatási, és összességében az ország nagy alrendszereit érintő szerkezeti átalakítások az önkormányzati szférát sem kerülhetik el, sőt, megkockáztatható, hogy a megoldás kulcsa az állam és önkormányzatok közötti feladat, és forrásmegosztás megváltoztatásában van. Az irány pedig egyértelmű: A szétszabdalt önkormányzati szféra helyett az állami szerepvállalás növelése hozhat el egy hatékonyság-növekedést a különféle szolgáltató szektorokban, ez azonban együtt jár az önkormányzatok feladatainak és hatásköreinek az állam javára történő csonkításával. Ez pedig nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok érdekeit sérti, legyenek azok egyébként bármennyire is alulfinanszírozottak. Egy erős önkormányzati lobbi jelenléte megnehezítheti ezeket a törekvéseket. Mivel a vonatkozó jogszabályok kétharmadosak, ezért elengedhetetlen a kormánypárti frakciók teljes körű támogatása.

Felmerül a megosztás során még egy kérdés. Nevezetesen, hogy négy év múlva nagyjából a felére fog csökkenni az országgyűlési képviselők létszáma. Mivel egy mostanihoz hasonló kiugró eredmény amúgy is nehezen elképzelhető, könnyű belátni, hogy a jelenlegi fideszes országgyűlési képviselők egy jelentős része mandátum nélkül fog maradni 2014-ben. Így valamilyen szintű törekvés érthető a részükről, hogy igyekeznek egy fenékkel két lovat megülni, hogy legalább egy maradjon négy év múlva. Ez még logikus is, az viszont semmiképpen sem állítható, hogy akármelyik munkakörük felelősségteljes betöltésére az eljövendő négy évben jó hatással lesz…

  

Önállósodna a KDNP?

 A bevezetőben kifejtésre került, hogy a KDNP jelen pillanatban egyáltalán nem tekinthető önálló entitásnak, sőt, a felmerülő konfliktusok is csak a média és az ellendrukkerek által felnagyítva érték el az emberek ingerküszöbét.

 Ez a rész egy hipotetikus lehetőségről fog szólni, arról, ha esetleg a KDNP-ben egy olyan fordulat történne, amely egy valóságos különutasságot, és a kétpárti pártszövetség valódi tartalommal való föltöltését eredményezné.

Először is, itt azt kell megvizsgálni, a párt jelenlegi személyi állománya mennyire teszi ezt valószínűvé. A felső vezetést tekintve akár ezt az opciót teljesen el is lehetne felejteni. A KDNP vezető pozícióiban olyanok szerepelnek jelenleg, akik korábban is támogatták a szoros együttműködést a Fidesszel, a Giczy-korszak alatt pedig a Fidesz padsoraiban foglaltak helyet. Mindemellett, az idősebb generációjuk az 1990-es évek első felében, az akkori vezető jobboldali párt, az MDF vezetésével ápolt szoros kapcsolatot (Giczyék nemes egyszerűséggel a Fórum ügynökeinek tartották őket), így a markánsan önálló politizálás többszörösen is távol áll tőlük.

Ez a vezetés még 2006-ban, a vereség után is messzemenően lojális volt a Fideszhez, és a külön frakció is a pletykák szerint Erdő Péter hercegprímás személyes kérésére jöhetett létre, nem pedig valamiféle belső KDNP-s nyomásra.

 

Alacsonyabb szintről érkezhet tehát valamiféle KDNP-s önállósulási törekvés. A fővárosi elnökséget például az újpesti elnök, Szalma Botond kaparintotta meg a kormány jelöltjének számító Rétvári Bence államtitkár előtt, aki ráadásul a nagyobb mozgástér híve. Kevesen tudják – a szerző se tudná, ha nem Újpesten élne – hogy négy évvel ezelőtt a Fidesz és a KDNP külön indult Újpesten az önkormányzati választáson. Akkor történt ugyanis, hogy Derce Tamás független, ámde jobboldali támogatású polgármester konfliktusba került a Wintermantel Zsolt vezette helyi Fidesz szervezettel, így Wintermantel elindult Derce ellenében a polgármesteri székért, de a helyi KDNP, melynek már akkor Szalma volt az elnöke, a korábbi polgármester mellett tette le voksát és pártja támogatását – sikerrel. Mára helyre állt a béke, de a fenti eset mutatja Szalma attitűdjét a nagyobb távolságtartásra.

 

A KDNP esetleges önállóbb politikai arcélének megteremtése az egész kormányzó tömb számára is lehetne akár hasznos, feltéve, ha tényleges politikai tartalommal is megtöltésre kerül. Ennek az lenne az értelme, hogy a hangsúlyosan konzervatív és erősen vallásos mag-szavazókat egy kisebb, karakteres párt tudná megszólítani, a nagy, más választói rétegek támogatására számító néppárt pedig kevésbé markáns arcélt tudna mutatni, amivel természetszerűleg kevésbé tudná taszítani a keresztény-konzervatívok által fontosnak tartott témákkal nem szimpatizáló választókat. Egy ilyen munkamegosztás, egy kompromisszumos együttműködés és kormányzás esetén sikeresebben tudna szélesebb rétegeket megszólítani, mint egyetlen tömb, amelynek bizonyos elmozdulása az egyik szélen, óhatatlanul veszteségeket eredményez a másikon. Az idei választáson a gyönge és megosztott ellenzék miatt okafogyott volt az efféle munkamegosztás kérdése, azonban nem szabad semmiképp sem figyelmen kívül hagyni, hogy a jobboldal eddig Magyarországon „normál” választásokon csak úgy tudott győzedelmeskedni, hogy a vezető néppárt mellett megjelentek karakteresebb, bizonyos szempontból radikálisabb véleményeket képviselő közepes pártok (FKgP, KDNP). Ehhez természetesen az egész szervezeti rendszert el kellene kezdeni újjászervezni, és a fentebb már említett átfedéseket a két partner között megszüntetni. Mint emlékezetes, az idei választások előtt a jelöltek kiválasztása nem megállapodásos rendszerben működött, hanem egy tömbben való kiválasztás alapján, és a kampány során sem kapott nagy hangsúlyt a Fidesz-KDNP pártszövetség volta. Ez a módszer nyilvánvalóan nem tartható fönn, ha komolyan veszik az önállóságot.

 

Egyelőre azonban úgy tűnik, az önállósuló KDNP a politikai science fiction kategóriájába tartozik. A Fidesz jelenlegi vezetésének (amely mint látható volt, önmagában is bizonytalan struktúrák szerint működik) egyértelműen nem érdeke az önállósulás. A jelenlegi felállásban óhatatlan előnyt jelent a struktúra ellenőrizhetősége szempontjából az egy tömb. Így nem kell fáradtságos egyeztetéseket folytatni, és egy központ tarthatja kezében a politikai folyamatokat. Ezen a párt jelenlegi vezetősége csak a saját döntésével változtathat, ezt kívülről nem tudja senki sem befolyásolni.

 

  

Az elemzés következő részében a párton, illetve a párt holdudvarán belül esetlegesen kialakuló, markánsan konzervatív, illetve alkotmánypárti csoport esélyeiről lesz szó. Ez a párt mögött álló gondolati-eszmei kör lényegéből fakadóan alakul(hat)na ki, abban az esetben, ha a párt politikájának a fő vonalai markánsan és tartósan eltérnek ennek az eszmei körnek az alapértékeitől.

 

1 komment

Címkék: orbán fidesz kormány kdnp kósa alkotmány rogán navracsics kövér lázár hoffmann rózsa

A bejegyzés trackback címe:

http://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr352458226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szalma b 2011.09.01. 16:14:02

Értelmes és alapos munka!