HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

Bemutatkozott a Kormány

2010.06.09. 12:42 :: tothh

Immáron több hete – az akkor még leendő miniszterek bemutatása – óta nem jelent meg ezen az oldalon bejegyzés. Ennek két oka volt. Egyrészt, a választások lezajlásával egy új politikai konstelláció állt össze, amelynek a mélyebb elemzése hosszabb időt vesz igénybe, másrészt pedig az, hogy az elmúlt pár hétben az új kormánytöbbség és az új kormány főként szimbolikus lépéseket tett, amelyek lényegi, hangulatjavításon túlmutató elemeket nem tartalmaztak. Természetesen itt nem a határon túli magyarok könnyített állampolgársághoz való jutás lekicsinyléséről van szó, azonban az ország rövid és középtávú fejlődési irányairól, a jelenlegi helyzetről egészen a tegnapi napig nem volt szó.

 

Az új kormány megalakulása mindazonáltal rekordgyorsasággal történt. 1990 óta most telt el a legkevesebb idő (48 nap) a parlamenti választás első fordulója, és a miniszterek eskütétele között. Ezt magyarázzák azzal is, hogy nem volt szükség koalíciós tárgyalásokra, azonban nem ez a legfőbb ok. A legfőbb ok az, hogy ezen a választáson a győztes személye már évek óta gyakorlatilag biztosnak tűnt, így hosszú idő állt rendelkezésre a kormányban helyet foglaló csapat összeállítására. Ennek eredményeként gyakorlatilag a magyar közjogi berendezkedés lehetőségeihez mérten a legrövidebb időn belül sikerült kormányt alakítani. (Itt érdemes megjegyezni, amire Orbán is utalt a folyamat közben, hogy Nagy-Britanniában pár nap alatt sikerült megvalósítani a kormányváltást, és érdemes lenne lépéseket tenni annak az érdekében, hogy a magyar közjogi berendezkedés is lehetővé tegye a lerövidített átadás-átvételt.)

 

 

A kormányzás lényegét jelentő intézkedéseket tekintve azt lehet mondani, hogy valóságban 2010. június 8-án mutatkozott be a második Orbán-kormány, amelynek valódi, tartalmi kormányprogramját is ezen a napon mutatta be a miniszterelnök az Országgyűlésben.

 

 

 

A Kormányprogram előzményei – 1.

„Rendszeralapítás” és szimbolikus lépések

 

A kormány, illetve annak megalakulásáig a kormánypárti többség első lépései, beleértve a sok konkrétumot nem tartalmazó Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának, valamint a hivatalos Kormányprogramnak az elfogadását, a választások utáni várakozások fenntartását, a közhangulat javítását kívánták elérni.

 

A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, valamint az arra épülő Kormányprogram valójában a rendszerváltoztatás befejezését kívánták szimbolizálni. Orbán és csapata meglehetősen pátoszosan értelmezte a kétharmados győzelmet. Természetesen nem lehet elvitatni a részükről az átütő siker feletti ünneplés jogát, azonban a „régi rendszer megdöntése és új rendszer fölépítése” valójában azt jelenti, hogy a rendszerváltozást követően most először kapott kétharmados többséget olyan csapat, amely egyértelműen a pártállami rendszer és annak haszonélvezői befolyásának csökkentése érdekében foglaltak állást.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere tehát azt jelenti, hogy most már nincs vétójoga olyan csoportosulásoknak – Orbánék az oligarcha összefoglaló jelzőjével illették őket – amelyek legitimitásukat illetve pénz, illetve kapcsolati tőkéjüket az előző rendszerből merítették, és az onnan származó befolyásukat megőrizték.

 

A Nemzeti Együttműködés Rendszere kifejezése mindemellett meglehetősen populistának hat. Orbán már 2002 óta a néphez kíván közvetlenül fordulni, amelyet már különféle konzultációk, gyűlések, valamint a Fidesz elnökének retorikája is mutattak. Jelen esetben okként felmerül természetesen egyrészt az, hogy a Gyurcsány-kurzus súlyos bukása okaként a társadalomtól („az emberektől”) való visszacsatolások tökéletes elveszítését ismerte fel, másrészt pedig, hogy egy kormány számára saját érdekében is fontos, hogy politikája végrehajtása során ne veszítse el a társadalommal való kontaktust.

A társadalom felé fordulás másik, mi esetünkben prózaibb oka lehet az, hogy ebben a felállásban a parlamenti ellenzék nem igazán jelent erős viszonyítási pontot kis mérete, valamint megosztottsága miatt. Viszonyítási pontra azonban még a legnagyobb kormánytöbbségnek is szüksége van, amit így a társadalomtól kíván megtalálni.

 

A Kormányprogram a fenti nyilatkozatra alapulva a kormány stratégiai céljait, hosszú távú céljait és kívánalmait foglalta össze, konkrétumok nélkül. Ezzel rengeteg bírálatot váltott ki, főként az ellenzék, illetve szakértők részéről. Ezekre való válasz már akkor is az volt, hogy a Varga Mihály vezette Tényfeltáró Bizottság jelentése, valamint a külső mozgástér megismerése után fog megvalósulni a konkrét programhirdetés. Ez történt ma meg, igaz, meglehetősen sete-suta előzményekkel.

 

A szimbolikus politizálás heteinek csúcspontját az jelentette, amikor Orbán a magyar törvényhozást egyszersmind Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek nyilvánította. Ez a lépés – bármennyire is tagadták a Fidesz vezető politikusai, hogy nem készülnek alkotmányozásra – kényszerű is volt számára. Azért volt kényszerű, mert a magyar közjogi és politikai rendszerben – ahogy ezt egyébként a választások előtt megfogalmazták – valóságos csoda az egy politikai erő által elérhető kétharmados többség. Mivel a Fidesz ezt most elérte, az 1949. évi alkotmány megváltoztatásának elmaradása nagyon nagy hiányérzetet keltett volna maga után. Utóbbi pedig legfőképpen a saját törzsbázisában, valamint a Jobbikkal szimpatizálók körében jelent volna meg, és ez hatalmas politikai kockázatot jelentett volna számukra. Mindazonáltal, azzal, hogy az alkotmányozást a ciklus közepére tolták el, ezzel egyrészt az új alkotmányt óhajtó hangokat már megnyugtathatták, de annak a kritikának az ódiumát se vehették magukra, hogy a nagy szimbolikus kérdésekkel foglalkoznak a napi szintű ügyek megoldása helyett.

 

Egy új alkotmányos rendszerben – amelyről nem kevés furcsa elemzői értékelés jelent meg az utóbbi időben, amelyek a parlamentáris rendszer és a szemiprezidenciális szisztéma egyfajta keverékének létrejöttét vizionálták – a legtöbbet kritizált elemek átalakítása sem maradhatott el. A közbeszédben a törvényhozás, illetve a helyhatóságok „vízfejűsége” volt az egyik ilyen központi elem a kritikákban. (Azt mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy sem a parlamenti, sem az önkormányzati testületek működése során nem a létszám a döntő tényező. Egy nagylétszámú testület is dolgozhat jól. A létszámcsökkentés legfőképpen egy meglehetősen olcsó, azonban a lakosságban pozitív visszacsatolást kiváltó intézkedés.)

A parlamenti, valamint az önkormányzati testületek-beli átalakítás szimbolikus eleme történt meg az új Országgyűlés első heteiben. Az a tény önmagában, hogy felére kívánják csökkenteni mind a törvényhozási, mind pedig a helyhatósági képviselők számát, nem jelenti természetesen a rendszer működésével kapcsolatos átalakítását.

Az önkormányzati rendszer átalakítását mindemellett meghirdette a kormánypárt, azt azonban valószínűleg felmérték, hogy szűk fél év alatt lényegi rendszerbeli átalakítást nem lehet elérni, azonban a ciklusban mindenképpen szükséges ebben is egy komoly változtatás, különben önmagában a létszámcsökkentés nem fog eredményre vezetni.

 

A lendületes szimbolikus politizálás céljai ezekben a hetekben a következők voltak: Egyrészt fel kívánták mutatni, hogy az új kormány már az első előtti pillanattól kezdve nekilát a kormányzásnak. Mivel a valóságban az érdemi kormányzásnak jogi és praktikus okai miatt nem lehet ilyen hamar nekiállni, olyan intézkedéseket kellett hozni, amelyekkel a kormányzás látszatát lehet biztosítani.

Elképzelhető, hogy okultak a Gyurcsány-kormány négy évvel ezelőtti bakijából, amikor a választások után – bár önmaguktól vették át a stafétabotot – hetekre eltűntek, és a kiállás után sem tudtak egy koherensen megfogalmazott stratégiai tervet felmutatni. Bár ez a stratégia Orbánéknál is hetekig váratott magára, a társadalom nagy részét a hangulatjavító „politikuscsökkentő” intézkedések lekötötték.

 

Szintén a lakosság hangulatát javítani szándékoló lépések a „rendteremtés” kategóriájába tartozó intézkedések, amelyek közül a fentiekhez hasonlóan gyorsan meghozható, azonban rendszereket lényegükben még nem átalakító döntések születtek. Ezek meglévő bűncselekmények büntetési tételeinek szigorítása (tanárverések súlyosabb büntetése, „három csapás” törvény, középmérték kötelező alkalmazásának visszaállítása) volt alapvetően. Ezt egészítette ki a közrendről, közbiztonságról tartott első „Nemzeti Konzultáció”, melyen leginkább a problémákat érintő törődés és elkötelezettség deklarálása volt a központi elem.

A közbiztonság kérdése központi téma volt az utóbbi hónapokban az országban, és az új kormány egyik első feladataként tekintettek a lakosságot irritáló eseményekkel szemben való fellépést. Itt is meg kell jegyezni, hogy a közbiztonságot lényegileg és hosszú távon javító intézkedések csak a kormányzás lényegi beindítása után fognak történni.

 

Az első hetek szimbolikus eseményei között kell még megemlíteni az állampolgársági törvény módosítását is, melyben a trianoni határokon kívül rekedő magyarok számára teremtették meg a letelepedés nélküli állampolgársághoz jutást. Ez már korábban valószínűsíthetően az egyik első lépése kellett hogy legyen a Fidesz-kormánynak, tekintve, a 2004 óta meglevő egyértelmű állásfoglalásuknak. A „kettős állampolgárságról” szóló törvénynek nem is a ténye volt vita tárgya valójában, hanem az időzítése. A szlovákiai magyar vezetők kérlelték Orbánt, várják meg a törvény elfogadásával a Szlovákiában tartandó parlamenti választásokat, mert egy ilyen lépés felerősítheti a szlovák soviniszta erőket. Ez utóbbi meg is történt, nagyban erősítve azt a már korábban is jelen levő esélyt, hogy egy magyarellenes erőkből felálló kormánykoalíció irányíthatja Szlovákiát újabb négy éven keresztül.

Arra, hogy ezt a magyar kormány és kormánypárt figyelmen kívül hagyta, csak egyetlen magyarázat létezhet. (Az érzéketlenségen kívül) A Fidesz vezetősége attól félhetett, ha ők nem alkotnak a lehető legelső alkalommal törvényt a kérdésben, akkor majd a Jobbik fogja beterjeszteni saját verzióját. Utóbbi esetben pedig több csapda is rejlett volna a kormánypárt számára. Egyrészt egy a nemzetközi porondon szalonképtelen párt javaslata mellé kellett volna beállnia. Ez – Szlovákián kívül is – a szomszéd országokban sem maradhatott volna negatív visszhang nélkül. Másrészt, a Jobbik korábban deklarálta, hogy az ő alapvető elképzeléseikben az állampolgárság szavazati joggal is járna. Mivel ez a Fidesz programjának nem része, a bizottsági, vagy a plenáris szakaszban is ellenszavazattal kellett volna élniük a kérdésekben. Ennek pedig a határon túli magyar közösségek köreiben lehetett volna negatív visszhangja, amelyre nyilván a radikális párt is ráerősíthetett volna.

 

 

 

A Kormányprogram előzményei – 2.

A mozgástér keresése

 

A lényegi kormányprogram létrehozásának alapvető előzménye és feltétele volt a gazdasági mozgástér méretének kipuhatolása. A hivatalos kormányprogram még nem tartalmazott az alapvető célkitűzéseken, irányokon és vágyakon túl konkrét intézkedéseket.

Bár a Fidesz vezetősége mindig előszeretettel hivatkozott a leírt programjuk lényegére, a kis és középvállalkozásokat előtérbe helyező, gazdaságösztönzést központba állító stratégiára, az ország sajátos helyzete és a gazdasági környezet bizonytalansága miatt mindenki arra volt kíváncsi, mekkora mozgástere lehet az új kormánynak, és ezen belül milyen konkrét lépéseket kívánnak tenni.

A Bajnai-kormány megakadályozta az államcsőd közvetlen kockázatát, azonban a kormányzás második szakaszának intézkedései (pl. létszámstop, a befagyasztásra épülő költségvetés) azt vetítették előre, hogy hosszú távon szükség van egy stratégiai változásra, egy új gazdaságpolitikai koncepció megalkotására.

 

A kormány tisztségviselőinek összeállítása során a gazdaság szempontjából kettősség volt megfigyelhető. Egyrészt az integrált gazdasági csúcstárca vezetője az a Matolcsy György lett, aki egyértelműen ahhoz a gazdaságpolitikai irányzathoz tartozik, amely a gazdaságélénkítést mindennél, főként a költségvetési korlátnál előbbrevalónak tartja. A másik oldalon viszont a miniszterelnök szűk stábjának a vezetője lett Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter, aki viszont pontosan a felelős és szigorú költségvetési politikának a híve. Bár Varga ezen pozíciójából kifolyólag nem a gazdaságpolitika irányítója, azonban az összkormányzati stratégiára való befolyása miatt egyértelműen Matolcsy ellensúlyának, vagy akár az új kormány „költségvetési lelkiismeretének” is tekinthető. Kinevezése a stratégiaalkotás meghatározó posztjára üzenet az ország hitelezőinek is.

 

A gazdasági stratégia nyilvánosságra hozását a szintén Varga Mihály vezette Tényfeltáró Bizottság jelentéséhez kötötték. Bár való igaz, hogy az új kormány lényegi intézkedéseket nem hozhat a valós helyzet tökéletes ismerete nélkül, a várakozás valószínűsíthetően nem ennek volt alapvetően betudható. Mint Matolcsy is utalt rá homályosan több alkalommal is, folyamatosan – már az első forduló óta – kapcsolatban álltak a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, hogy mekkora mozgásteret engednek az újonnan létrejövő magyar kormánynak. A mozgástér feltétele nyilvánvalóan az, hogy olyan strukturális átalakításokat hajtsanak végre, amelyek megakadályozhatják, hogy az állam újra és újra az ilyen eladósodás helyzetébe kerüljön. A kiszivárgott információk, és a miniszterelnök brüsszeli nyilatkozatai szerint  erre készültek konkrét tervek a kormányban, amelyeket bemutattak a hitelezőinknek, azonban úgy tűnik, most ez is kevés volt.

Mindebben az elhúzódó világgazdasági válság és különösen a Mediterrán régió nem túl bíztató állapota játszhatott kulcsszerepet.

 

 

 

A Kormányprogram előzményei – 3.

A verbális előkészítés

 

A lényegi kormányprogram bemutatását mindenképpen meg kívánták alapozni a társadalom számára is érthető és méltányolható érvrendszerrel. Arra azért nagyjából minden reálisan gondolkodó ember számíthatott, hogy egyik pillanatról a másikra nem fog hirtelen megváltozni az ország helyzete, a nyilvánvaló örökölt helyzet, illetve a világgazdasági környezet miatt.

A hatalmasat bukó szocialista párt ugyan önmagát áltatva bírálta az új kormánypártot mindazzal, hogy az új kormány majd rövid úton bukni fog és egy hitelvesztett helyzetbe kerül a be nem tartható ígéretek miatt, azonban arról már elfeledkeztek, hogy a választás előtti egy évben, az EP választás óta folyamatosan vett vissza a várható kormánypárt a konkrét ígéretekből. Ekkortól kezdve a hangsúlyt inkább egy nyugodt, perspektíva alapján építkező kormányzásra helyezte, és az állampolgárok többségében sem volt túlságosan nagy várakozás a konkrét anyagi helyzet gyors javulására.

Ennek csúcspontja az eskütételt követő nagygyűlés volt, ahol már egészen konkrétan megfogalmazták, hogy nagyon nehéz lesz az elkövetkező időszak a kormány és a társadalom szempontjából is.

 

Várható volt, hogy amikorra a kormány számára világosak lesznek a külső feltételek, akkor állnak elő a gazdasági tervekkel, és ennek indoklásával. Orbán beiktatása után már egy héten belül személyesen is tárgyalt a hitelezőinkkel, így ezt követően elkezdődhetett a tervek és intézkedések ismertetése.  Ennek várható alapvető eleme volt a nehéz helyzet konkrét ismertetése, számokkal megalapozva. Ez azonban a vártnál és tervezettnél jóval félresikerültebben történt.

 

 

A Kósa-kijelentés szerepe

 

Az Orbán-kormány első, a lényegi program bejelentése előtt eltelt hetét a sajnálatos árvíz mellett a kormánypárt ügyvezető alelnökének, Kósa Lajosnak az „elszólása” kísérte végig. Kósa itt arról beszélt, hogy az ország gazdasági helyzete katasztrofális, nem vagyunk messze a görög helyzettől. Kósa nyilatkozata mögött kétfajta megfontolás képzelhető el. Az első szerint ez egy saját akció volt, és az alelnök egyéni retorikai akciója miatt tört ki a nyilatkozatháború. Ez azonban – ismerve a Fidesz kommunikációs stratégiáját – nagy valószínűséggel elvethető. A Fidesz nem arról híresült el, hogy politikusai a pártközpont véleményével össze nem egyeztetetten mondjanak elhamarkodott dolgokat, ha pedig mégis megteszik, akkor pillanatokon belül politikailag megbukottnak tekinthetők. (Lehet itt utalni Mádi László listáról levételére az ingatlanadó lehetőségének fellibbentésekor, illetve Pokorni Zoltán kormányból való látványos kimaradására a Sólyom László elnökségének meg nem hosszabbítására való utalását követően.)

A második lehetőség a valószínűbb. Itt Kósa feladata a – főként nemzetközi – közvélemény tesztelése lehetett. A logika érthető. Kósa nem tagja a kormánynak, így utólag lehet tompítani szavai élét (ahogy ezt a miniszterelnök parlamenti viszontválaszában meg is tette), viszont a kormánypárt második embereként mégiscsak befolyásos és meghatározó személynek számít. Egy ilyen jellegű nyilatkozat nyilvánvalóan reakciókat vált ki. Egyrészt olyan reakciókat, amelyek behatárolják a piacok által engedélyezett mozgásteret. Ez a behatárolás, mint látszott, most radikálisan szigorú volt. Utóbbit a másnapi reakció is plasztikusan mutatta, hiszen Varga Mihály egyáltalán nem tért el az előző kormány által meghatározott hiánycéltól, valamint azt is előrevetítette, hogy a ciklus első felében kényszerpályán fognak haladni. Másrészt pedig a drámai hangvétellel a lakosság figyelmét is ismételten felhívta az államháztartás rossz helyzetére, arra tehát, hogy nem szabad túlságosan radikális elvárásokkal az új kormány irányában viseltetni.

 

Kósa kijelentése után össztűz hullott a kormányra, illetve a mögötte álló pártra az ügyvezető alelnök nyilatkozata miatt. A tőzsde igen negatívan reagált, ezt kihasználva pedig az ellenzék legnagyobb parlamenti súllyal bíró ereje Kósát a magyar gazdaság egyszemélyes bedöntőjének nevezte.

Az igazi baklövés a miniszterelnöki szóvivő (azaz a kormányhoz tartozó személy) másnapi félreérthető nyilatkozata volt. Szijjártó Péter ahelyett, hogy egyértelműen mindössze retorikai fordulatnak minősítette volna pártja alelnökének szavait, saját maga is erősítette a bizonytalanságot.

 

Ehhez képest a hivatalos és illetékes szervként fellépő Varga Mihály jelentése ezekkel némiképp ellentmondva már megnyugtatóan és felelősségteljesen elemezte az államháztartás valós helyzetét. Ezt követően kerülhetett sor végre – a szerencsétlenkedések miatt bizalmatlan környezetben – a program bemutatására.

 

 

Az igazi Kormányprogram beterjesztése

 

Orbán Viktor miniszterelnök ilyen előzményeket követően ismertette kormánya gazdasági akcióprogramjának fő elemeit, azaz a valódi kormányprogramját.

A 29 pontos program egyértelműen meghatározza a gazdaságpolitikai filozófiát. A program sarokpontja az előző kormány által kijelölt hiánycél teljesítése lett, szemben a korábban legfőbb célként hangoztatott gazdaságélénkítő csomaggal.

A legmarkánsabb bejelentés ezeken belül egyértelműen az egyszerűsített, egykulcsos személyi jövedelemadóra épülő, a foglalkoztatásra rakódó terheket érdemben csökkentő adórendszer létrehozása volt. Ezzel kormányának politikai pozícióját is meghatározta. Ez a bejelentés úgy tűnik, az elmúlt hét végén meginogni látszó bizalmat helyreállította, és kijelölte a kormányzás kezdőpontját, amelyet már a napi szintű, részletekbe menő döntések fognak követni. Az Orbán-kormány tehát elkezdett dolgozni, megkezdődött a ciklus érdemi munkából álló része.

 

 

A politikai konstelláció a kormányzás kezdetén

 

A valódi kormányprogram bejelentését követő parlamenti vitában a kormány-ellenzék szembenállás tekintetében markánsan a Lehet Más a Politika frakcióvezetőjével, Schiffer Andrással konfrontálódott, alapvető gazdaságfilozófiai felfogási szempontból. Schiffer – bár nem mondta ki expressis verbis – alapvetően egy baloldali, balliberális álláspontot képviselt, szemben Orbán és a kormány jobboldali elemekre alapuló programjával. Az LMP, az elmúlt hetek útkeresését (mely során nem tudták egyértelműen ellenzéki létük mibenlétét eldönteni) követően egyértelműen egy programalapú ellenzékiségre helyezte a hangsúlyt. Bár a párt tagadja a huszadik század ideológiáiba való besorolhatóságukat, eddig jellemzően baloldali, zöld, és hangsúlyosan liberális elemek voltak megtalálhatók retorikájukban, a jobbközép kormánnyal való kompromisszumkészség kíséretében. Most úgy tűnik, hogy az LMP jelenállás szerint a kormány baloldali ellenzéke lehet.

 

A többi ellenzéki párt egyelőre úgy tűnik, nem tudta alapvető elképzeléseit és programpontjait meghatározni. Az MSZP jelen pillanatban történetének talán legsúlyosabb válságát éli át, mondanivalója gyakran inkonzisztens, központi elemként pedig a kormánypárt bírálata jelenik meg.

Helyzetüket továbbá a kormány viszonylag gyors gazdaságpolitikai programadása, és ennek kedvező fogadtatása is nehezíti. Ez kontrasztba állítható a Gyurcsány-kormány négy évvel ezelőtti, összeszedetlennek tűnő, és alapvetően a gazdaságot fékező, adóemelésre építő intézkedéscsomagja, amellyel ráadásul pillanatok alatt sikerült a párt, illetve a kormányfő hitelét lenullázni. Szemmel láthatóan hasonlóban bíztak Orbán esetében is, aki azonban úgy tűnik, sikerrel kerüli el ezt a csapdát.

 

A Jobbik bár aktívan részt vett a parlamenti politizálás első, főként szimbolikus kérdéseket érintő szakaszában, azonban ez betudható egyelőre annak, hogy főként az ő hangsúlyos programelemeikkel kapcsolatos témákról volt szó. (Ebben természetesen szerepet játszik nyilvánvalóan az is, hogy a választásokat követően a Fidesz felmérte, hogy a kormányzás első szakaszában a Jobbik jelenthet fő veszélyt az Orbán-kormány számára, így ezeket a témákat tűzte napirendre, hogy kifogja a radikálisok vitorlájából a szelet.)

 

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy a Fidesz dolgát megkönnyíti az, hogy az ellenzék egyelőre nem talált önmagára, így a kormányzás első, nehezebb, kellemetlenebb lépéseit lényegi parlamenti ellenkezés nélkül teheti meg, és azt is elkerüli, hogy valamelyik párt mint alternatíva bírálja a kormány lépéseit. Az ellenzéki pártok egyelőre egyértelműen defenzívában vannak, legfőbb törekvése egyelőre mindegyiknek, hogy hosszú távon a kormánypárt alternatívái lehessenek.

 

 

1 komment · 3 trackback

Címkék: fidesz kormány orbán viktor alkotmány kósa lajos kettős állampolgárság kormányprogram akcióterv nemzeti együttműködés rendszere

A bejegyzés trackback címe:

http://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr442068682

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Déjà vu 2010.06.11. 10:49:29

Olvasom a tegnapi hírekben (L. Z.-nek köszönet a forrásért), hogy szép csöndben hatályon kívül helyezte a minisztériumi létszámstopról szóló határozatot a kormány, ezzel együtt a betöltetlen álláshelyek után eddig felhalmozott megtakarításokat felhaszn...

Trackback: Erőből ötletelés 2010.06.10. 19:21:46

Hanem azért ez a kétharmad, ez bizony könnyen elbizakodottá tehet. Fölényessé, hogy úgy mondjam. És akkor még finoman fogalmaztam.Mert egyrészről az rendben van, ha a kétharmados parlamenti támogatottságú kormány határozottságot, tettrekészséget és cse...

Trackback: Zajos ünneplés? 2010.06.10. 13:48:43

Szentesi Zöldi László azt bírta írni a Magyar Hírlapban egy jó kis Népszava ekézés kapcsán, hogy Orbán huszonkilenc pontját Európában zajosan ünnepelték. Valóban? Nekem valahogy más jött le a HVG tegnapi összeállításából: A Financial Times arról í...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

arnolda 2010.06.10. 12:56:13

Örülök, hogy végre megjelent az újabb írás!
Egyet értek azzal, hogy az új kormánypárt főleg szimbolikus intézkedésekkel kezdte a munkáját, amíg időt nyert, hogy fel tudja venni a kesztyűt.
Azonban a 29 pont sem mentes szimbolikus elemektől, legjobb példa a maszek pálinkafőzés engedélyezése vagy a házi alkalmazottak legalizálása.
Persze kétségtelenül számos komoly, előremutató elem van benne, amit már érdemes elemezni, hatásait megvizsgálni.
Ott van pl. az egykulcsos szja. Számomra egyébként ez a legmeglepőbb, ugyanis a Fidesz "mindenki pártja" retorikájához nem igazán passzol, hogy a tehetősebbek zsebében hagy pénzt, míg a kisebb keresetűek közel sem járnak olyan jól.