HTML

PoLízis

PoLízis - Politikai Analízis egy politológus tollából. Magyarország és a nagyvilág változásai, politikai eseményei és azok háttere. A PoLízis célja a politikával kapcsolatos fogalomzavarok kisimítása, a politikatudomány szerepének tisztázása.

Friss topikok

Linkblog

A meg nem értett demokrata végül kiállt Mesterházy és az MSZP mellett

2010.03.19. 20:25 :: tothh

A Fidesz és a Jobbik között nincs lényegi különbség Gyurcsány Ferenc szerint

 

Különös érdeklődés vette körül Gyurcsány Ferenc épp egy éve megbukott kormányfő rendhagyó évértékelő beszédét. Azért volt ez rendhagyó beszéd, mert ő sem kormányfői, sem pedig potenciális kormányfő-jelölti minőségben sem indul a választáson. Gyurcsány azonban a saját bázisán belül mára olyan emblematikus személyiség lett, akinek a véleményére mindenki felkapja a fejét.

A pártelnökségből való kényszerű távozását követően ráadásul rendszerint felmerül az az eshetőség, hogy Gyurcsány – személyes imázsát és varázsát kihasználva – kilép híveivel együtt a szocialista pártból, és önállóan kíván pártot alapítani, vezetni, és ebben a minőségben Orbán Viktor első számú ellenfele (vagy inkább ellensége) lenni.

 

Az elmúlt napokban is felmerült a sajtóban, illetve elemzők részéről, hogy Gyurcsány már a választások utánra készül, és vagy az MSZP vezére kíván lenni, vagy pedig kiszakadni onnan. Erre utaltak korábbi önálló, párttal le nem egyeztetett megnyilvánulásai, melynek során még szót sem ejtett a párt „új” programjáról, valamint fiatal miniszterelnök-jelöltjéről Mesterházy Attiláról.

 

Gyurcsány az inkább a saját személyéhez köthető Magyar Demokratikus Charta elnevezésű balliberális szervezet gyűlésén tartotta évértékelő kampánybeszédét.

 

 

Az alaphangot a szinte kizárólag nyugdíjasokból álló közönségnek az egykori szabaddemokrata képviselő, Bauer Tamás adta meg: Bauer mondanivalójának gerincét – tőle egyáltalán nem meglepő módon – a Fidesz, illetve annak antidemokratikus volta adta. A Fidesz hibáinak felsorolásakor egyik fő hivatkozási alapként Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter visszaemlékező könyvét jelölte meg, miszerint a Fidesz nem volt elég bátor reformokat végrehajtani, pedig tervei születtek rá.

 

Bauernek kár volt Molnár írását bármiféle bizonyítékként is citálni, főként amiatt, mivel utána a „bátor államférfit”, az „elkötelezett reformert”, Gyurcsány Ferencet kezdte méltatni. Molnár ugyanis hosszasan ír arról, hogy végül is Gyurcsány Ferenc személyesen torpedózta meg az egészségügyi reform leginkább meghatározónak szánt és tekintett elemét, a biztosítási reformot. Így, ennek kontextusában kijelenthető, hogy Bauer nemes egyszerűséggel csúsztatott.

Végül, úgy konferálta fel a délután főszereplőjét, mint aki „hozzáfogott azokhoz a dolgokhoz, amikre az országnak szüksége van”. Igaz azt, hogy milyen kritériumok határozták meg azt, hogy mire van szüksége az országnak, jótékony homályban hagyta.

 

 

Gyurcsány szereplése tele volt a tőle jól megszokott teátrális fordulatokkal. Ennek lehet minősíteni a beszéd kezdetét, amikor személyes érzelmeiről, szenvedélyéről beszél. Hasonlóképpen teátrálisak voltak a közben elejtett nagy sóhajai is, amelyeket szintén megszokhattunk.

 

 

A beszéd érdemi részét háromfelé lehet nagyjából osztani: Az első részben az elmúlt nyolc év döntéseit, kormányzását magyarázta, a második részben politikai ellenfeleiről, vagy inkább ez esetben ellenségeiről értekezett, a harmadikban pedig a jelenkori választásra koncentrált.

 

Az elmúlt nyolc évről

 

A magyarországi baloldalon megszokott, hogy önmagukat a progresszió, a fejlődés, a modernizáció, és általában a „nyugatosság” letéteményeinek tartják. Gyurcsány egyáltalán nem meglepően szintén ez alapján határozta meg önnön, és politikai közössége hitvallását. Az egész nyolc éves politizálást tehát a nyugatosodás és a modernizáció jegyében tekintette.

 

Az elején röviden említést tett a parlamentáris demokrácia hazai reorganizálásáról. Ez is egy igen fontos toposz lett a magyar baloldalon, miszerint ők a parlamentarizmus letéteményesei, szembeállítva magukat a jobboldallal, akik a vezérelvű, vagy prezidenciális demokrácia hívei. A többpárti demokrácia egyes válfajai közül nem lehet egyet kiemelni, mintha az a többi felett állna. Az tény, hogy hazánkban a parlamentarizmusnak vannak immáron 1848 óta hagyományai. Az is tény azonban, hogy a parlamentáris demokráciában is vannak minőségbeli különbségek, amik a törvényhozás és a végrehajtás egymáshoz való viszonyán múlnak. Mivel az ilyen rendszerekben a törvényhozás és a végrehajtás egy politikai központból vannak irányítva, így a parlamentáris demokrácia „minősége” azon múlik általában, hogy a hatalmat birtokló politikai központ milyen mértékben enged beleszólást politikájába akár az ellenzék, akár a teljes politikai közösség részéről.

A szocialisták érve a 2002 előtti időszakkal szemben a háromhetenkénti plenáris ülésezés, valamint az ellenzéki vizsgálóbizottságok munkájának gátlása volt. Tény, ezek meglehetősen barátságtalan lépések voltak, és ezekhez lehet még venni az ún. öninterpelláció intézményét is (amikor egy kormánypárti honatya „alákérdez” a miniszternek/államtitkárnak, hogy ezzel is elvegye az időt az ellenzéki képviselők elől).

Annak ellenére azonban, hogy 2002-ben a fönti két gyakorlat ténylegesen megszűnt, nem állítható, hogy a parlamenti ellenőrzés minőségileg erősebb lenne azóta, sőt, kijelenthető, hogy a törvényhozás az elmúlt négy évben is többnyire egyszerű szavazógépként működött a kormánypárti frakciók által. A nyolc évvel ezelőttre való visszautalás azonban valószínűsíthetően még sokáig része lesz a szocialista retorikai fegyvertárnak.

 

A tényleges szocialista kormányzás egyik fő pillérét adta szerinte az „átfogó szociális kárpótlás”, azaz a 2x100 napos programként elhíresült intézkedéscsomag. (A volt miniszterelnök korábban ezt „elkúrás” kifejezéssel illette.) Itt önkritikát is gyakorolt, amikoris elismerte, hogy hosszú távon hitelből, illetve általában állami eszközökkel nem folytatható a felzárkózás, hanem annak az ország teljesítőképességének növekedéséből kell fakadnia. Ennek némileg ellentmondott a 2006 után folytatott politikája, hiszen akkor a kiadások mérséklése helyett leginkább a már eleve magas állami újraelosztási szintet növelte új adónemek bevezetésével és a meglévők emelésével, és ennek meglett az ország teljesítményére is a következménye – már a nemzetközi válság begyűrűzése előtt.

Összességében viszont még a megszorítások ellenére is Gyurcsány meggyőződéssel állította, hogy ma jobban élnek az emberek, mint kormányra kerülésük előtt.

 

Már korábbi beszédeiből visszatérő téma volt az infrastrukturális fejlesztések ügye. Tény, hogy nem elhanyagolható fejlődés ment végbe ezen a területen, amely az ország hosszú távú boldogulását segíti, azonban fontos lenne az összes ezen a téren esetlegesen megjelenő korrupciós ügyet felderíteni, nehogy ezek árnyékolják be az eredményeket.

 

A reformokról szóló rész volt az egyik legérdekesebb. A volt kormányfő töretlenül hisz saját korábbi igazában, a reformok kudarcának fő okaként így azt jelölte meg, hogy az ország ijedt meg tőlük. Sok konkrét lépést nem említett, mindössze az egészségügyet, illetve a tandíjat emelte ki. Ezek – véleménye szerint – a társadalmi ellenálláson buktak meg, melyet „természetesen” az ellenzék szervezett. A saját felelősségét annyiban látja, hogy türelmetlen volt, valamint hogy bár meggyőződése, hogy igaza volt, a választók hiányos „reformképessége” miatt nem tudta ezt az igazát keresztül vinni. Itt a magyar baloldalon többször is már előforduló meglátás érhető tetten: A magyar társadalom sokuk szemében önmagában egy elmaradott, reformokra, illetve nyugati fejlődésre képtelen közösség.

Tanulságként azt vonta le, hogy ezentúl majd úgy kell reformálni, hogy a társadalom többségét is „magukkal” kell vinni. Ekkor tett egy a korábbi bolsevik taktikára emlékeztető kijelentést: Emlékezetes, hogy a bolsevikok szemében a párt az az élcsapat, amely a társadalom nagy többsége nevében majd végbe viszi a változásokat. Ez az élcsapat-elmélet jelent meg Gyurcsánynál is, amikor a jelenlévőket (és nyilvánvalóan politikai híveit) „nemzeti progressziót éltető közösség”-ként aposztrofálta.

 

Gyurcsány tehát teljesen egyértelműen úgy gondolja, rajtuk kívül álló okok miatt fulladt kudarcba politikája.

 

A végső bukást egy az egyben a világgazdasági válság számlájára írja, kiemelve saját „államférfiúi nagyságát”, hogy meg tudott válni a hatalomtól. Itt röviden méltatta miniszterelnöki és pártelnöki utódait, azonban túl sok szót nem fordított rájuk.

 

 

Az ellenfélről

 

Magyarországon teljes mértékben megszokott, hogy a politikusok sokat szeretnek egymás ellenfeleivel foglalkozni, saját értékek helyett inkább az ellenfelek gyengeségeit kihangsúlyozni. Gyurcsány azonban a kelleténél többet foglalkozott a Fidesszel, és annak nevesített elnökével, Orbán Viktorral. Teljesen természetesnek tűnhet a Fidesszel való kiemelt foglalkozós, hiszen a Magyar Szocialista Párt táborában nagyon erős összetartó erő a Fidesztől, Orbántól, illetve úgy általában a jobboldaltól való már-már páni félelem.

Gyurcsány alapgondolata az volt, hogy végeredményben az ellenzék feladata az lett volna, hogy támogassák őt reformpolitikájában. (Természetesen azt nem várta, hogy az ellenzék mindenben támogassa őket, csak a „nagy nemzeti ügyekben”, ezeket pedig már önkényesen válogathatta meg.) A volt kormányfő szerint az ellenzék vereségek miatti csalódottsága a fő oka annak, hogy az ország önbecsülése is nagyon mélyen van, hiszen ők vezették be a polgárháborús állapotokat.

 

Ezek már-már megszokott elemei voltak a balliberális retorikának, a volt miniszterelnök azonban most átlépte a Rubicont a legnagyobb ellenzéki párttal folytatott háborújában.

 

Jövőbeni ellenfelekként beszélt mind a Fideszről, mind pedig a Jobbikról is, viszont – némiképp meglepő módon – jóval durvábbak voltak a kirohanásai a jobbközép párt ellen, hiszen a Jobbikra nem sok szót vesztegetett, azon túl, hogy ártanak szerinte az országnak. Gyurcsány gyakorlatilag egymaga kiírta a demokratikus pártok közül a Fideszt, teljesen egy csoportba állítva a (már korábban oda sorolt) Jobbikkal. Odáig ragadtatta magát, hogy azt állította, „a gárda Orbán Viktor gondolatainak leképeződése”.

Szintén a megszokott politikai versengésbe nehezen illeszkedő volt az a vádja, miszerint Orbán és a Fidesz a tévé ostrománál a rendőrséggel szemben állt, ergó a rendbontók pártjára állt. Ez egy nagyon kemény csúsztatás volt, hiszen a tévéostrom idején minden akkori parlamenti párt egyértelműen a rend és a rendőrség védelme mellett foglalt állást. Az ellenzék rendőrséggel való szembenállása később kezdődött, az október 23-i túlkapásokat, valamint a – volt kormányfő szavainak ténylegesen megfelelően – törvénytelen kordonbontással folytatódott.

 

 

 

A jelenkori helyzet

 

Gyurcsány úgy értelmezte az előttünk álló helyzetet, hogy itt demokraták állnak szemben nem demokratákkal. Mindezt ő egy valószínűsíthetően hárompárti erőtérben képzelte el, amiben elgondolása szerint kizárólag az MSZP a demokrata párt. Ez tökéletesen megfelel az MSZP által az elmúlt hetekben sulykolt képnek. (Annyi árnyalatnyi különbséggel, miszerint a párt mainstreamje csak a Jobbikra tekint antidemokratikusként, a Fidesz ellen mindössze annak túlhatalmától félvén beszél.) A két, parlamentbe igyekvő kis párt, az LMP, valamint a Bokros Lajos mögött felsorakozott csapat potenciális sikerének lehetőségét megkérdőjelezte. Ezzel leegyszerűsödik arra a nem jobboldali választókban a képlet, hogy vagy otthon maradnak, vagy „befogott orral” az MSZP-re szavaznak. Gyurcsány azonban a  hangnembéli árnyalattal ezt is megtoldotta: Ő az egész DEMOKRATIKUS oldal egyetlen letéteményeseként határozta meg a szocialista pártot.

Ezek nagyon súlyos szavak voltak a részéről, hiszen a valószínű választók háromnegyede által támogatni kívánt pártokat zárta ki a demokratikus erők közül.

 

Záró gondolatai között végül is nem következett be valamiféle sértődött szakítás a szocialista párttal, hanem szavakban és egyértelműen kimondta, hogy Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt mögött áll. Ezzel a különféle pozícióharcokat értelemszerűen a választások utánra tolta ki. Nem egyértelmű azonban a lelkesedés az új jelölt irányába, hiszen az egész beszéd alapvetően a saját magához köthető eredményekről és politikákról beszélt, nem pedig az új programról, vagy a baloldal megújításáról, mint az az új kormányfő-jelölt esetében történik.

 

 

Érdekes a viszony Gyurcsány és pártja között. A rendezvény egy a párttól hivatalosan független szervezet keretei között volt megrendezve, és alapvetően a Gyurcsány-hívek foglaltak helyet. A szocialista párt elitjéből gyakorlatilag hiányoztak a híres személyiségek. Olyanok jelentek meg leginkább, akik inkább személyesen köthetők a volt kormányfőhöz: Molnár Csaba, Vitányi Iván, vagy Mécs Imre. Rajtuk kívül maximum középkáderek jelentek meg, mint Kökény Mihály, vagy a Fidesz ostorozásában gyakorta élen járó Szabó Zoltán.

Szemmel láthatóan az MSZP nem tud mit kezdeni Gyurcsánnyal. A vezetőség egy része talán már elfelejtené, azzal viszont elveszíthetnék a nagyon szoros szocialista bázis egy jelentős részét. Gyurcsány szerepeltetése azonban egyelőre úgy tűnik, továbbra is maximum középpárti keretek közé szorítja az MSZP-t.

 

 

A beszéd alapján megállapítható, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legbefolyásosabb politikai pozíciójára törekszik. Ambíciója töretlen, és hiszi azt, hogy eddigi kudarcai sem a saját, vagy a szövetségesei hibájából következtek be. Gyurcsány az utóbbi időben „sajátjai” (pl. Dessewffy Tibor, Debreczeni József, vagy éppen Gréczy Zsolt) közé vonult vissza, azaz a külvilágból csak olyan impulzusokat kap, amelyek erősítik benne a saját tévedhetetlenség  mítoszát. Hasonló hatással vannak rá azok a fórumok is, amelyeket a legelszántabb híveinek tart. Ezen közösségekben tényleg ő az ünnepelt „sztár”, ezeken kívül azonban az egyik legelutasítottabb (ha nem a legelutasítottabb) politikai személyiség.

 

A volt miniszterelnökből nagyon hiányzik az önkritika, ezzel viszont kérdés, hogy bármikor is kerül-e olyan pozícióba, hogy emberek tömegei bízzák rá az ország, vagy akár csak egy potenciális kihívó párt vezetését.

 

Gyurcsány szemmel láthatólag, illetve tevékenysége jelentős mérföldkövei alapján rendületlenül hisz saját küldetéstudatában, hisz abban, hogy csak ő alkalmas az ország felvirágoztatására. Ebben a képletben mindenki más vagy támogatóként, vagy gátlóként jelenik meg. Utóbbinak egyik legfőbb képviselője Orbán Viktor és a Fidesz, de talán szocialista politikusok is tartozhatnak ebbe a körbe.

Gyurcsány már sokszor játszotta el azt, hogy saját túlélése, pozíciója maradása érdekében a pártját választási kényszer elé állította. Rengeteg olyan alkalom volt az őszödi beszéd kikerülése (amitől kezdve a totális hitelvesztés és elutasítottság számítható) óta, amikor megrendült kormányfői pozíciója (2006 októbere, önkormányzati, majd bizalmi szavazás; 2007, MSZP kongresszus, pártelnökválasztás; 2008 március, népszavazás; 2008 április, koalíciós válság, 2008 augusztus-szeptember, Fodor Gábor ultimátuma; 2008 október, világméretű pénzügyi válság begyűrűzése Magyarországra). Ezen esetekben minden egyes alkalommal úgy manőverezett, hogy saját magát tartsa pozícióban, akár homlokegyenest ellentétes szakpolitikai keretek között (lásd a népszavazás utáni villámgyors váltás a „bársonyos reformok”, illetve a biztosítási „reform” visszavonása.) Saját magát mindig igyekezett „az egyetlen megoldás” pozíciójában tartani, hogy még véletlenül se fogalmazódhassék meg leváltásának igénye. A 2006 szeptembere óta lezajlott események azt mutatják, hogy Gyurcsány Ferenc számára (2009. március 21-ét talán leszámítva) minden egyes alkalommal fontosabbnak bizonyult saját pozíciójának a megőrzése, mint egy politika, vagy akár egy párt sikerének a segítése. Molnár Lajos fentebb már említett könyvében idézi a volt egészségügyi miniszter főnöke szavait: „De nem érted meg, hogy semmi más nem akarok lenni, mint Magyarország miniszterelnöke?”

 

 

8 komment

Címkék: mszp orbán fidesz gyurcsány bauer tamás évértékelés demokraták progresszió

A bejegyzés trackback címe:

https://polizis.blog.hu/api/trackback/id/tr281853172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MiskaBá 2010.03.19. 20:54:51

Gratulálok a gyorsasághoz és kiváló elemzéshez!

BISMARCK 2010.03.20. 08:55:49

Nem tartozik szorosan az íráshoz, csak megjegyzés szintén. Bauertől nem áll távol a "csúsztatás" Én kicsit konkrétabban hazudozónak neveztem volna, de ez is elmegy.
Az, h GyF kizárólag a saját oldalát nevezte demokratának megfelel a bolsevik gyakorlatnak. Csak emlékeztetőül a történelemben kevésbé járatosak számára,h pl. Voroshilov sem azt mondta 45-ben, h kommunisták kellenek a kormányba, hanem, hogy "demokraták". Mindenki értette.
Komolyan gondolta bárki, h GyF visszavonul? Én egy pillanatig sem, soha.

sensei 2010.03.20. 11:02:05

Nekem azért feltűnt az, hogy míg szinte mindvégig ütötte-verte a fideszt Orbánnal egyetemben (többek között az elmúlt 8 év "sikereinek" elismerését hiányolva, pedig szerinte jobban élünk, mint 2001-ben) aközben a Jobbik-jelenségre való áttérésekor mintegy megsimogatta a Jobbik "buksiját", (megértem az emberek elkeseredettségét,/vajon mi okuk rá ekkora jólétben?/ radikálisokhoz való húzását, stb.) majd elkezdte pofozni őket, de szigorúan a fidesszel összemosva.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.03.20. 13:49:01

@BISMARCK: Igen, tökéletesen igazad van ebben is. Ez egyébként így volt szerte a régióban (pl. Romániában is "Demokratikus Pártok Blokkja" néven futott a kommunista vezetésű népfrontszerű képződmény), és úgy tűnik, Magyarországon így is van.

Amúgy meg én se gondoltam, hogy visszavonul, de én továbbra is tartom, hogy az ő vezetésével max. egy Torgyán-szerű szervezet alakulhat ki: Ahol nagyon imádják a vezért, de ez nem lépi túl a középpártiság határát, mivel mindenki másnak herótja van tőle.
Természetesen nem gondolom, hogy Orbán ténylegesen évtizedekre berendezkedhetne, de jövendőbeni kihívóját inkább egy átalakult pártrendszerben látnám. Érdekes volt a Mandiner fiatalok körében végzett körkérdése: Az MSZP-t gyakorlatilag 0 ember nevezte kívánatosnak. A jövő pedig itt van, többek között ezért is leszek kíváncsi az LMP-re.

BISMARCK 2010.03.20. 20:25:54

@tothh:

Vmelyik nap jártam az ELTE-n az Astoriánál. A sorompó előtt ugyanazok az arcok kampányoltak az LMP-nek akik 2002-ben az SZDSZ-es füzeteke osztogatták. Érdekes volt.
Én tavaly végigültem az összes Lehet más a politika rendezvényt az ELTE előadójában. Érdekes gondolatok születtek, de nem gondolta, hogy ebből pártprogramot lehet csinálni vagy, hogy bármelyik megvalósítható az való életben.

weaver85 2010.03.21. 13:13:09

Szerintem a beszéd jobban sült el, mint ahogy azt lehetett várni. Előzőleg azt gondoltam, h rosszat fog tenni az mszp körül kialakult egyébként sem jó közhangulatnak a "Kapitány" megszólalása (nem mintha annyira szorítanék nekik). A beszéd után úgy gondolom, h a tartalma pont arra volt elég, h az mszp-ből kiábrándultakat még utoljára megpróbálja megszólítani. (Megjegyzem: én nagyon megutáltam Gyurcsányt az elmúlt évek folyamán, most sem szeretem, de elgondolkodtatott.) Az, hogy nyugdíjasok és egy maréknyi kirendelt fiatal előtt mondta el a mondandóját, nem újdonság, húsz éve így van az mszp rendezvényein.
Szerintem Gyurcsány nyugodtan, szemrebbenés nélkül titulálhatja antidemokratikus erőnek a fideszt, arra válaszul, h a fidesz szélsőséges erőnek tartja az mszp-t. Ha azon nem lepődünk meg, akkor ezen sem kellene.
Gyurcsány nem állította magát Mesterházy elé, pontosan tudta a helyét; egy volt kormányfő, aki a párt szimpatizánsainak a jó részét megfogta annak idején a lendülete és sokakat nem enged el most sem (nem értem őket), de sokan odafigyelnek a megszólalására (nem csak a hívei). És ez nem meglepő, azt hiszem egy ex-kormányfő megszólalásaira mindig, mindenhol oda figyelnek.
Végül: senki se gondolja, h a "meg nem értett focista", a sokszoros vesztes miniszterelnök-jelölt vezette kormány idején minden más lesz, és jobb lesz. Igen, azoknak lesz jobb, akik majd megnyerik a tendereket, a pályázatokat. És ebből kaptunk már ízelítőt az ezredforduló környékén. Akkor is voltak botrányok az állami beruházások körül, de eredményt nem tudtak felmutatni, csak a leggazdagabb emberek listáin emelkedtek fel a tendereken győztes vállalatok vezetői. Szóval ez nem egy jó összehasonlítási szempont szerintem, mivel most a botrányok mellett épült az ország. Aki jár az országban és nem csukja be a szemét, az látja a változást(nem a fidesz-féle plakátokra gondolok, az építkezéseket.
Nem azt mondom, h most minden jó és maradjon ahogy van, csak ne várjon senki csodát. Ezek 8 évig távol voltak a húsosfazéktól, most be fogják pótolni az elmulasztott időt és jól megtömik zsebeiket (a rokonoknak és haveroknak is) abból az "üres" államkasszából".
süti beállítások módosítása